A midsommardag az északi népek egyik legnagyobb ünnepe. Nem is csoda, hiszen a hosszú (tényleg nagyon hosszú, még áprilisban, néha májusban is teljes gőzzel üzemelő) és sötét tél után ezek az emberek valóban nagyon tudják élvezni a pluszos tartományban lévő hőmérsékletet és a napsütést. Ezért ha nem zuhog az eső nagyon, a svédek folyton a szabadban vannak (szitáló eső nem akadály), még 15 fokban is minden kiülős hely tele van, száraz időben a parkok (a város közepén is) minden talpalattnyi zöldje piknikelő emberekkel telített. A midsommardag a nyár, a fény ünnepe, ennek megfelelően szabadnap már az azt megelőző péntek is (a midsommardag minden évben a harmadik szombatra esik), amikor is májusfát állítanak mindenfelé. A májusfa eléggé megtévesztő így június közepe után, de hát ez a neve ugye.
Négy évvel ezelőtt - mit is tagadjuk - átlustálkodtuk ezt a napot, egyrészt mivel nem volt valami jó idő, másrészt, mert úgy gondoltuk, hogy ráérünk későn indulni, hát mindenről lemaradtunk a végén. Így most elhatároztuk, hogy kőkemény folklórprogrammal pótoljuk a mulasztálst, ezért a midsommarmaraftont (azaz a midsommardag előtti pénteket) a Skansenban töltöttük. A honlap elég érdekes programot ígért, például természetesen májusfa állítást, na meg népzenét, néptáncot, miegymást.
Ákos természetesen szokás szerint vonatként (pendeltagként, metroként, villamosként, régivillamosként) masírozott fel s alá, a tömeg nem kis derültségére, ugyanis, ahogy az már lenni szokott, komoly hangeffektekkel kísérte a mutatványt.
A nagy városi élelemhiány idején szokássá vált, hogy a városlakók zsebkendőnyi földdarabokon termeltek némi zöldséget, gyümölcsöt. Az icipici földdarabokon icipici házakat építettek fel, amelyekben a komfort teljes volt.
Ahogy a helyiek, mi is piknikeltünk, otthonról hozott ráksalátás szendvicsekkel. Ákos persze lekvárosat kért és kapott.
Az egyik házban például egy igen gusztusosan terített asztal volt. Elég sokat tanakodtunk, hogy vajon eredeti vagy mű élelmiszerek voltak-e, hiszen friss epernek, friss süteménynek látszó valamik voltak az asztalon. A hölgy, aki az adott házban illusztrálta a polgárasszonyt, elmondta, hogy minden igazi, sőt minden friss, hajnalban készült. Kiskomámat meg is kínálta az egyik finomságból.
Az üvegfújás nehéz mesterségét bemutató ház igen népszerű volt, az egyes üvegtermékek előállításának részleteit hangos úúú-k, meg áááá-k kísérték a látogatók részéről.
A sok múzeumi látnivaló után betértünk a Skanzen minividámparkjába, ahol kikomám kipróbálhatta, milyen is pilótának lenni...
Na meg versenyautó-sofőrnek.
Egy 41 méter magas harangláb.
Svédországban intézményesített cumileszoktató módszer könnyíti meg a szülők dolgát. A cumikat egy kiscicákkal telerakott körülkerített helyre dobják a gyerekek, hiszen nyilván a cicáknak nagyobb szükségük van erre a segédeszközre. A cicák a gyerekek nagy megelégedésére jókat játszanak a behajított cumikkal, cumisüvegekkel.
Az állatkertes rész legnépszerűbb helye a kecskesímogató volt, ahol vagy 25 kisebb-nagyobb kecske állt az apró kezek rendelkezésére. Külön nagyon vicces volt, hogy a gyerekek mekegő hangjára az összes állat közös mekegésbe kezdett...
És amelyik gyerek a sok futkosásban, vonatozásban nem fáradt el (Ákos ugyan nem), az a játszótéren tombolhatta ki magát. Igen, Ákos valóban a mászóka tetején van.
