Újabb hét, amelyet apa munkával, mi pedig játszóterezéssel töltünk. Már ha az időjárás engedi, mert ezen a héten nem volt olyan jó hozzánk, mint a múltkorin, tegnap egész nap, ma olykor-olykor esett, de ahogy ez itt senkit, bennünket sem zavart túlságosan.
A héten a Medborgarplatsenen lévő Björns Tradgard játszótér került sorra, ami különösen kedves szívünknek, hiszen Ákosom ezen a játszón tanult meg lépcsőre mászni és csúszdázni négy éve, mivel itt laktunk kb. egy percre.
A játszóteret azóta felújították, de ugyanúgy üzemel rajta napközi, mint annak idején, csak ez most már Ákos is ki tudja élvezni.
Ezen a játszótéren olyan járgányok vannak, amelyeket össze lehet kapcsolni, így a gyerekek különféle szállítójárgányokat tudnak alkotni. Ákosom természetesen metrot játszott, konkrét megállókkal, kinyíló és becsukódó ajtókkal (hangeffektekkel kísérve). Eleinte egyedül mulatott, aztán később - főleg a kisebbek körében - nagy népszerűségre tett szert az Ákosjárat, egyre többen szálltak fel. Amikor nagyon kicsi gyerek volt az utas, kértem, hogy lassan menjen, és így is lett, anyai szívem büszkén dobogott, ahogy kiskomám végtelen türelemmel szépen lassan szállítmányozta az apróságokat. (Erről sajnos nincs kép, mivel nem volt velem fényképező, csak a telefon, ahhoz meg nincs kábel, sebaj, majd később.)
Ez a mászóka is megmozgatta Ákosomat rendesen.
