Mivel ilyen egészen gyönyörű februári tavasz lett, a hetek óta halogatott visegrádi bobozást sikerült vasárnap abszolválni. Ráadásul úgy, hogy több órán át voltunk a szabadban és én egyszer sem jajgattam fázósan.
Persze a terveinkhez szokás szerint nemigen tudtuk tartani magunkat... Egyrészt Ákosnak ugye reggel korcsolyaórája volt, így 11 után tudtuk utunkat Visegrád irányába venni, és hát ezzel nem voltunk egyedül, a 11-es kivezető szakaszán vasárnaphoz méltatlan dugóban sikerül araszolni. Mondanom sem kell, hogy természetesen az ilyen dugó a hülyeautósokat kihozza a sodrából, így baleset is volt, ami még jobban lelassította a hömpölygő autósort. Nem is volt más választásunk, mint rögvest az ebéddel megnyitni a programsorozatot. Aztán némi sorban állás után jött a bobozás, a megszokott koreográfiával, annyi volt az újítás, hogy ezúttal Zsuzsi helyettesített engem.
Felfele...
...és lefele.
Én közben a pálya szélén süttettem a hasamat. Hazafele ismét útba esett a Szamos Múzeum Cukrászda, ahol én hősies önuralommal néztem végig, ahogy Zsuzsi, Zacco és Ákosom igen komoly mennyiségű süteményt pusztítottak el. Mondjuk helyettem is helyt álltak, meg kell vallani...
Hazafele ismét tömeg és ismét baleset, így már jóval sötétedés után értünk haza. Hát, 4 hónap szobafogság után igencsak elfáradtam, de ezzel nem voltam egyedül, este senkit sem kellett altatni.
