Így karácsony másnapján már senkit sem untatnék azzal, hogy hogyan is telt a mai nap (semmittevéssel), viszont van néhány bejelenteni valóm, amivel adós vagyok.
Először is, Áronom immáron három fogú lett, a második foga, a bal alsó egyes már vagy tíz napja kinn van, elég kínos ez nekem, hogy eleddig még említést sem tettem róla. Tegnap pedig kibukkant a jobb felső egyes is, úgyhogy hamarosan már valódi harapásra alkalmas felszereléssel fog rendelkezni kiskomám, hát ... khm ... nem tudom, hogy én ennek mennyire örüljek, amikor már fogak nélkül is eléggé rá bírt harapni a cicikre ... Viszont végre az almaszeletekkel is meg tud majd birkózni. Lehet, hogy ez már csak így lesz, átugorjuk nagyvonalúan a pempős korszakot. Áron ugyanis meglehetősen szívesen rágcsálja az almát szeletelt formában, tehát biztos, hogy az ízével semmi baja nincs, sőt. Úgyhogy mostanság úgy próbálunk egyről a kettőre jutni hozzátáplálás ügyben, hogy ő mind két kezébe kap egy almaszeletkét (héjastól, mivel anélkül nem kell neki, hát erre varrjon valaki gombot ...), én pedig közben az almareszelőn egy harmadik szeletet reszelgetek, ez felettébb szokott tetszeni Áronomnak, és közben néha - ha véletlenül eltátja a száját - belevarázsolok némi almapürét. Ha nem veszi észre, hogy nem az almaszeletekről, hanem a kanálról került a szájába az alma, akkor kifejezett élvezettel nyeli le, ha észreveszi, akkor a felét kitolja a nyelvével, a másik felét pedig szépen elszopogatja. Ma ezzel a módszerrel legalább 4-5 kanálnyi almával bírkózott meg kiskomám.
A másik bejelenteni valóm pedig, hogy Ákos született mérnök alkat, olyannyira, hogy az még az apját is kifejezetten meghökkentette. Történt ugyanis, hogy a családnak, de különösen nekünk elegünk lett abból, hogy Ákos a nagyszülőkkel való szkájpolás ürügyén kizárólag szmájliküldözgetést csinál, még pedig olyan mértékben, ami a csetelést is teljesen ellehetetlenítette, mindeközben pedig senkivel nem vált egyetlen szót sem, annyira lefoglalja őt a temérdek szmájli bevésése. Apa fogta magát és kikapcsolta a szkájpon a szmájliküldés és fogadás lehetőségét. Ákost ez persze rettenetesen felbosszantotta, óbégatott erősen, könyörgött, meg fenyegetőzött, de apa kemény volt és ellenállt. Egy idő múlva Ákosom már rendesen bepöccenve elhatározta, hogy ezt a beállítást ő bizony visszacsinálja. Na ja, mosolyogtunk össze apával a háta mögött, hát csak próbálkozzál édesem. Nos, Ákosnak körülbelül tíz percébe telt, de megtalálta, hogy hol kell és hogyan. Mondjuk apa elkövette azt a hibát, hogy Ákos a művelet egy részét láthatta, mert tudta, mit kell keresni. Ekkor már leesett az állunk, apa minden haragja elszállt és szívébe masszív büszkeség költözött (az ééén fijjam, ugye). De a döbbenetünk akkor lett teljes, amikor Ákos, hogy többet soha ne fordulhasson elő vele ez a szülői terror, szépen ledokumentálta magának a visszaállítás módját.
A rajzon a következő elérési útvonalat rögzítette Ákos: tools-options-az emoticonok jele- és hogy azt ki kell pipálni. Mert így ugye nem kell ismét kitalálni a hogyant. Apa annyira elképedt ezen a mérnöki hozzáálláson (ami amúgy a valódi mérnökök körében nem is annyira jellemző), hogy rögvest blogolni is kezdett ennek apropóján. (A blog angol nyelvű.)
