2008.07.06. 23:45 | Lucilla | komment

Végre egy hétvége, amit itthon töltöttünk, csupa izgalmas dologra kerítettünk így sort. Pénteken az én szenvedélyeimnek hódoltunk Ákossal, elruccantunk az Arénába, ahol beszereztük Ákos jövő évi nyári ruhakészletének jelentős részét, persze Áron - aki kénytelen jórészt a bátyja levetett ruháiban járni - is kapott ezt-azt. És hát volt sütizés is, na meg fagyizás apával, aki időközben csatlakozott hozzánk.

Tegnap pedig kimentünk a gyerekszigetre. Már évek óta van ez a program, de valamiért én úgy képzeltem, hogy ez egy drága és tömegek által látogatott rendezvény, ezért eddig nem erőltettem. Kellemesen csalódtunk, a mulatságok jó része ingyenes volt, és - talán mert az utolsó ilyen hétvége volt - nem is voltak sokan, bár a szervezettség azért nem erőssége a rendezőknek. Ákos oda volt, meg vissza, mert mindenféle vidámság közül lehetett választani.

Lehetett elektromos autót vezetni a kresz pályán...

...meg ugrálóvárban ugrálni...

 

...voltak logikai és ügyességi játékok...

 

...na meg volt katonai labirintus, vizijátékok, és még nagyon sok minden más is, a felét sem tudtuk kipróbálni.

Áron eközben szintén elég jól mulatott, bár a babakocsiból néha kikívánkozott a kezembe, mert hát onnan, ugye, sokkal jobban látni. Mivel volt szoptatós sátor, ezúttal nagyon diszkréten fogyasztotta el az uzsonnáját kiskomám.

 

Aztán hazafelé már kénytelenek voltunk igen gyors léptekkel menni, mivel egy vihar vette útját a sziget felé, Ákos nagyon élvezte, ahogy az erős szélben próbáltuk megközelíteni a kocsit.

Ma pedig pihenő napot tartottunk. Ákos és apa különféle papírrepülőket hajtogattak netes útmutatások alapján, sikerült egész komoly röppályájú repcsit készíteni. Én eközben pedig olyan grillázsfagyit főztem, ami még Zacco szerint is világbajnok.

2008.06.30. 21:17 | Lucilla | komment

Újabb balatoni hétvége áll a hátunk mögött, az idő ezúttal is pazar volt (Zacco szerint túlságosan is). Már egészen rutinosan pakolom össze meg széjjel a fél háztartást, amit ugye két gyerekkel vinni kell. Áron komoly kis vándorfiúcska, fel sem veszi, hogy egyik nap itt, másik nap ott alszik, na meg hogy a körülötte lévő arcok is sűrűn cserélődnek.

A hétvége szenzációja, hogy Ákos megtanult Solozni, úgyhogy komoly kártyacsatákat vívtunk és vívunk most is, kiskomám azóta az esti mese helyett is kártyapartit rendel...

Viszont továbbra sem szereti a fotózást, így muszáj mindig képeket vágnia.

 

Áron ezzel szemben viszont nem bánja, ha csattogtatok, miközben ő a mamával társalog...

 

Mivel a héten lesz apa születésnapja, leruccantunk a fenyvesi strandra megünnepelni azt. Számomra különösen meglepő volt, hogy milyen sokan vannak, teljesen a régi időket idéző hangulat volt, élő zenével, fagyival, lángossal, szúnyogokkal, ahogy azt nyáron a Balatonnál kell.

 

Ákos a foci eb-re tekintettel minden nap más nemzet zászlajával dekorálta magát és persze bennünket is.

 

A jó időre tekintettel Ákosom a reggeleket és a késő délutánokat a vízben töltötte, hol úszkálva, hol csónakázva, hol pedig horgászván. (Sajnos, ezúttal fogás csak a bot végén volt...)

Áron pedig eközben hátizomgyakorlatokat végzett a babakocsiban.

 

Ázott Ákos portré... 

 

süti beállítások módosítása