Nos, ahogy azt már említettem, itt Skåne-ban a február a legtélibb hónap, sok hóval, hideggel. Na most ez annyira így van, hogy az időjárás számon tartja a síszünetet is, és ahogy az dukál, a hó dandárját erre az időszakra tartalékolja. Múlt hét pénteken, az utolsó tanítási napon szépen elkezdett havazni, ezen a héten szinte minden nap esett, tegnap este is vagy öt centi, majd ma - a síszünet utolsó napján - szépen elkezdett olvadni, mivel igen kellemes plusz fokok voltak, este némi esővel, szerintem holnap már csak foltokban emlékezünk meg a szép fehér világról.
Ma viszont még igazi tél volt. Ákosom az ablakból kifigyelte, hogy Gabriel nevű osztálytársa és annak barátja (akit meg a szülinapi buliról ismert) hóembert építenek, meg hógolyóznak az ablakunk alatt. Gondolt egyet kiskomám, és csatlakozott hozzájuk. A fiúk nem bánták a plusz segítő kezet és igen jót játszottak. Aztán a vizes hóban Ákosom overallja átázott, úgyhogy bejött egy ruhacserére, de mire ment volna kifele, a két lurkó már az ajtóban volt, hogy most inkább benn játszanának nálunk. Az egyik fiú, név szerint Jonatan ékes angolsággal értette meg velünk - miután szomorúan vette tudomásul svéd nyelvtudásunk hiányát - hogy az anyukája és apukája tud a dologról és elengedték őt. Ez minden bizonnyal igaz is volt, mivel mind a két fiú itt lakik szemben és láttuk őket beszaladni. A fiúk hármasban igen jól mulattak, elsősorban a legok érdekelték őket.
Aztán Jonatan némi aggodalommal a szemében fordult hozzánk, nagy nehezen, némi szótárazással sikerült megtudnunk, hogy egy óra hosszára engedték át őket, szóval az időt szerette volna tudni. A szülei valószínűleg igen szigorúak lehetnek e kérdésben, mert hiába bizonygattuk, hogy van még némi ideje, fogta magát és elindult hazafele. Gabriel is követte.
Ebéd után Ákos kijelentette, hogy ő kalóz szeretne lenni, apa pedig ennek megfelelően ki is pingálta őt ...
Délután ismét láttuk a fiúkat hógolyózni odakinn, Ákost nem kellett nógatni, ismét csatlakozott hozzájuk (kalózos sminkben, természetesen). Remekül szórakoztak, láthatónak. Mi is örültünk a csendnek, Áron épp aludt egy kicsit, mi apával pedig heverésztünk.
Ákos annyira belelkesült, hogy - mivel szóban még nem tudja megfogalmazni - rajzolt egy képet, amin minden szombaton és vasárnap hógolyózni invitálja a fiúkat.
