És akkor elérkeztem végre a pótlandóim teljesítése között a legnagyobb lélegzetvételű kirándulásunkhoz, amelyet Ölandon ejtettünk meg. Öland Svédország délnyugati partjai mellett lévő sziget, amely mint ilyen, a Gotland után a második legnagyobb Svédországban. A szárazfölddel híd köti össze, így igen gyorsan és könnyen megközelíthető. Mivel a sziget igen sok különböző látványosságot vonultat fel, nekünk pedig négy (valójában három) napunk volt, csak a sziget déli részének gyerekszemmel is izgalmas helyeit jártuk be.
A híd Kalmar városából visz át a szigetre, és mivel Kalmar városa híres a gyönyörű kastélyáról, adódott, hogy ott is tegyünk egy rövid vizitet. Kalmarba egy három órás út után jutottunk el, amit végig hányás-riadókészültségben töltöttem, de ezúttal elmaradt az esemény (ahogy egész utunk során, szerencsére, viszont ez meglehetősen ernyesztette a figyelmünket, meg is ittuk a levét egy héttel később, de erről majd akkor ...)
Gyönyörű időnk volt, és az a kevés, amit Kalmarból láttunk, igazán érdemessé teszi a várost egy nagyobb lélegzetvételű látogatásra is. Mi elsősorban a kastélyra koncentráltunk.
A hosszú autóút után Áron is nagyon boldog volt, hogy végre függőlegesben lehet, így hát futásnak is eredt.
Áront a kastély nem igazán kötötte le, ő leginkább csak jönni és menni óhajtott, nem kevés nehéz percet szerezve ezzel nekünk, de összességében mindenki jól szórakozott. Áron apával kastélyt nézett kívül és belül. Ákos pedig lovaggá vált. Merthogy a kastély nyári mulatságai között lovagi próba és lovaggá ütési szertartás is volt. Hihetetlenül jó kis programot raktak össze, kifejezetten gyerekeknek, és ami külön tetszett az az, hogy vérkomolyan csinálták végig, semmi sem volt gagyi.
Mindjárt az elején, amikor kitöltöttük a jelentkezési lapot, Ákos kapott egy lovag-aspiránsi ruházatot, amit egészen a lovaggá ütési szertartásig viselt. Nagyon büszkén feszített kiskomám. Ja, és menetlevelet is kapott, hogy milyen feladatokat kell teljesítenie ahhoz, hogy méltó legyen a lovagi címhez.
Például meg kellett küzdeni a sárkánnyal lovon, dárda segítségével ...
Meg kellett küzdenie a dicső, rendíthetetlen és félelmetes fekete lovaggal ... Ehhez kapott korhű védőöltözetet is.
Ákos természetesen állt a kihívás elé és keményen küzdött, ahogy azt egy lovagtanoncnak tennie kell ...
Fel kellett mászni a falon, hogy meghúzza a harangot ...
Meg kellett keresni a kincset ...
Majd a próbák végén ki kellett húzni a kardot a kőből, amire csak az igazán tiszta szívű lovagok képesek.
Mindezek után méltóvá vált a lovagi címre, így felölthette a lovagi szerkót. (A korona nem volt tartozék, de hát miért is ne, ugye ...)
És egy igen komoly szertartás keretében a kastély úrnője a méltó és bátor legényeket lovaggá ütötte. A szertartást annyira komolyan vették a szervezők, hogy minket szülőket is kitanítottak a helyes magatartásról az eljárás során, például kedvesen pukedliztünk a hercegnőnek, nem is foglalhattunk akárhol helyet, és így tovább. A lovagok elismerő oklevelet (kutyabőrt) és lovagi gyűrűt is kaptak.
Aztán mi is körülnéztünk egy kicsit a kastély külső részén, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik a tengerre.
Ezzel véget is ért az első napunk, a kastélyból rögtön a szállásunkra mentünk, ahol gyors vacsi után bedőltünk az ágyba.
Másnap az Ölands Djur- och Nöjesparkba látogattunk. Ez a hely ismét egy jellegzetes svéd gyerekszórakoztató létesítmény, hasonló, mint a Tosselilla, csak itt az állatkert-vidámpark-élményfürdő-játszótér komplexum mellett van dinópark, mesepark és cirkusz is, szóval azt hiszem, mindenki megtalálja itt az érdeklődésnek megfelelő mulatságokat.
Időnk legtöbb részét a vidámparkban töltöttük. Meglepő volt, hogy Áron gyakorlatilag bárhová felszállhatott volna, még a leghúzósabb hullámvasútra is, szülői kísérettel persze, de mi azért maradtunk a kisebb gyerekeknek ajánlott dolgoknál, mint például ez a helikopter ...
Az egyik legnagyobb sláger természetesen ez az autós mutatvány volt, ami mesevilágba repített bennünket ...
Első nap igazán pazar időnk volt, és mivel másnapra nem ígértek ilyesmit, a nap nem kis részét a vízi vidámparkos részen töltöttük, ahol Áron is talált magának medencét, pedig ő nem olyan vízicsibe, mint Ákos.
Ákos mindent kipróbált, amit az öccse, de természetesen minden mást is, a hatalmas csúszdákat mindet, ezekről nincs fotó.
A csúszdák mögött ott az óriáskerék ...
Áron csak apával mozdult a vízben, így ő inkább csak figyelt, mint úszott, de apa igen szórakoztató ilyen helyzetekben is.
Itt valaki idegen ránézett, azt hiszem ...
Fürdés után egy kis ropi a megéhezett népnek ...
Aztán felszálltunk az óriáskerékre is, a fiúk nagyon élvezték ...
A tetejéről pedig pazar kilátás nyílik a sziget keleti oldalára, jól lehet látni a szárazföldet Ölanddal összekötő hidat is.
Az egyik dolog, ami teljesen lenyűgözte a fiúkat, az a vonat volt, ami az egész parkot bejárta, ültünk rajta vagy százszor, de a síneken sétálás is igen népszerű volt, amikor a vonat már nem járt.
Az állatkerti rész igen nagy volt, sok állatot egészen közelről meg lehetett nézni.
Zebrás tesós fotó ...
És zebrák élőben.
A háttérben bérelhető stugák, ahonnét egész nap, akár nyitvatartási időn kívül is lehet nézni a safaripark állatait. Mi sajnos és szokás szerint viszonylag későn kezdtük a szervezést, így már nem volt ott hely, így mi a turistaszálláson hajtottuk álomra a fejünket. Viszont ez sem volt messze az állatoktól, így vacsora előtt és után mi is mentünk állatnézőbe.
Másnap már nem volt olyan szerencsénk az időjárással, mint első nap, gyakorlatilag egész nap esett az eső, de minket nem olyan fából faragtak, hogy ez probléma legyen, fel voltunk szerelve szél- és esőálló holmival.
Az elején még bíztunk abban, hogy az eső eláll és kisüt a nap, így napunkat a dinóparkban kezdtük. De nem így történt, és mivel a dinóvilág a családban senkit sem érdekel igazán, viszonylag rövidre zártuk a nézelődést és belevetettük magunkat a vidámparki ügyekbe ismét.
Áron másnapra már egészen bátor lett, még a méhecskés körhintára is felült, és nagyon tetszett neki, napokig hajtogatta, hogy csücsültünk apával a zümin!
Az eső miatt nem fotóztunk sokat, de minden viszontagság ellenére jól sikerült ez a nap is. Megnéztük a cirkuszi előadást, Ákos kifejezetten élvezte, Áron csak egy ideig, ő mindenáron a vonathoz óhajtott visszatérni.
A park bezárása után felkerekedtünk, és lementünk Ottenby-be, ahol egy újabb turistaházban szálltunk meg. Be kell valljam, ez a szállás sokkal jobban tetszett. A safariparkbeli szállás nagyon népszerű, elég sokféle ember megfordul ott, nem csak svédek, így azért a tisztasági szint nem volt olyan, mint amit megszoktunk errefelé. Az Ottenby Turistaház viszont a világ végén van, távol mindentől, ide csak a természetszerető svédek járnak, külföldit magunkon kívül nem is láttunk. És maga a hely is annyira svéd volt, kifejezetten felüdülés volt az a csend és nyugalom az előző szállás után. A hely ráadásul kifejezetten baráti árú, szóval, ha valaki arra jár, erősen ajánlom szállásnak.
Az időjárás másnap is eléggé kegyetlen volt hozzánk, így nem szaporáztuk reggel ügyeinket, hanem kényelmesen reggeliztünk, majd ejtőztünk kicsit, mindenki a maga módján.
Aztán útra keltünk a sziget déli csücske ,azaz Ölands Södra Udde felé. Itt van egy híres világítótorony (amit egy használaton kívüli templom köveiből építettek, a svéd mindig is takarékos nép volt), valamint egy madártani kutatóintézet is. A sziget déli csücske amúgy a természetfotósok paradicsoma, fantasztikus sok madár tanyázik a parton. Volt is sok hatalmas objektívet és állványt cipelő fotós.
Elsőként mi is a partot tekintettük meg ...
Áron köveket hajigált, végre egy hely, ahol ezt korlátok nélkül tehette ...
Majd felmentünk a világítótoronyba, nem kevés lépcsőt kellett megmászni, ez jó alkalom volt Áronnak, hogy gyakorolja a lépcsőzést, lefele meg az ugrálást.
Fentről egész jó kilátás nyílt volna, ha nem lett volna nagyon párás a levegő, de így is jó volt körülnézni.
A világítótorony után a benéztünk a Naturumba is, ahol a helyi madárvilágról szóló kiállítás van, de Áron rontópalisága miatt ez a rész igen rövid volt, pedig a kihelyezett távcsővel még egy fókát is sikerült megpillantanunk a távolban ...
Továbbmenve még megálltunk egy helyen, ahol 1500 éves királysírokat jelölő köveket néztünk ...
A parkolóval szemben pedig őzeket ...
Noha az idő továbbra is mostoha volt hozzánk, úgy döntöttünk, ha már itt vagyunk, megnézzük az Eketorp-i várat is. Sajnos kívülről csak ez a homályos képünk van időjárási okokból, a linkre kattintva lehet ennél jobb fotókat is találni.
Ezt a vaskori várat és várost a régészek néhány évtizede (feltételezett) eredeti állapotában állították helyre, megpróbálták rekonstruálni a korabeli élet lehető legtöbb szegmensét. Így például a várban nincs kiépített turistaút, az állatok pedig szabadon járnak, kelnek és szabadon szarnak, így egy olyan esős napon, mint amilyenen mi jártunk arrafelé, az ember bizony bokáig jár a sárban és egyebekben, érdemes ennek megfelelően készülni az öltözékkel, nem úgy mint mi, Ákos például szandálban nyomta, nem volt könnyű a zokniját távol tartani a szörnyűségektől.
A belső részen egy kiállítást lehet megnézni a korabeli világról és a régészeti kutatásokról. De mivel Svédországban vagyunk, természetesen nemcsak nézni lehet, hanem megfogni egy csomó dolgot, vagy akár magunkra is ölteni, mint az alábbi védőöltözéket. Így nézett ki egy vaskori harcos ... Nagyon tanulságos amúgy, a képekről nem jön le, hogy milyen baromi nehéz egy ilyen láncos hacuka. Ákos igencsak meglepődött ezen.
Aztán volt még egy csomó egyéb ektiviti is a vaskori világ megtapasztalásához, így lehetett íjazni is (erről lecsúsztunk) és korabeli kenyeret sütni. Ákos is kipróbálta a dolgot. A korabeli kenyér összetételéről részletes beszélgetés folytattam a hölggyel, aki a segített a sütésben, árpaliszt, víz és méz kerül a tésztába, gyakorlatilag a mai kenyértésztához hasonló sűrűségű lesz, ebből kell vékony lepényeket lapítani, majd megszórni édesköménnyel és köménnyel, majd tűz felett álló vaslapon kisütni.
A kisült kenyeret pedig még egy kis mézzel lehet még ízletesebbé tenni. Igazán finom lett amúgy.
Miután bejártuk a vár minden szegletét és már igazán torkig voltunk az esővel és sárral, akkor autóba ültünk és hazajöttünk. Mindent összevéve nagyon jó kirándulás volt, azóta is téma, hogy mikor megyünk vissza ismét.
Ákos megmászta a pókhálós mászókát minden irányból ...
Aztán bevetettük magunkat a vidámparkos részre. Valamiért - a jó idő ellenére - viszonylag kevesen voltak a parkban, így semmilyen mutatványra nem kellett várni, sőt, a kötelező leszállás-sorban állás- újra felszállás kör is elmaradt. Így Áron az alábbi autós körhintán minimum százszor körözött, néha átülve másik autóba, de végig baromi elégedetten tekergette a kormánykereket. Ákos már kinőhetett volna ebből a dologból, de persze nem, így ő is jó párszor elkísérte az öccsét.
Aztán volt bmx pálya, hegyekkel-völgyekkel, igazi bmx biciklikkel ...
... meg volt elektromos autó is, Áron hatalmas boldogságára, bár ő már azzal is kiegyezett, hogy beleült, a lábával már nem óhajtotta nyomni a gázpedált.
Ákos még ezzel a fura járgánnyal is nyomott pár kört.
Hamarosan el is érkezett Áron alvásideje, leheveredtünk egy árnyékos fa alá és ott elaltattam. Addig a nagyobb fiúk átadták magukat a csúszdázás örömének, volt egy két igazán izgalmas pálya. Az egyik kedvenc az alábbi, nem kanyargós, de annál húzósabb, gyors és tele hepehupával, ugratókkal.
