A freeblog hibája miatt eltűnő bejegyzések egy részét megpróbálom a google segítségével visszaállítani, hát ennyi sikerült ...
| 2011. október 29., szombat |
} |
Nos, érdemes volt gépre szállni és ismét svéd földre lépni, a mai nap történelmi jelentőségű: Ákos belőtte élete első meccsen szerzett gólját, és ha már lúd, legyen kövér alapon, mindjárt hozzátett még egyet! A mögöttem ülő apuka látván lelkesedésemet, rögvest meg is kérdezte, hogy az én kisfickóm-e, aki már a második gólt lövi az amúgy meglehetősen gólszegény meccsen. Nem kis büszkeséggel vágtam rá, hogy hát persze. A meccset természetesen meg is nyerték a fiúk (és leányok), 2:5-re, a trelleborgi vikingek ellen. Tavaly épp ekkortájt szintén ez ellen a csapat ellen nyertek először a lundiak, mármint a team02.
|
2011. október 14., péntek |
} |
Na most az van, hogy elsőszülöttemhez ma szám szerint kettő lány mászott be az ablakon (!), akiket amúgy a saját készítésű süteményével csábított erre a cselekedetre. Nőcsábász-e lesz ebből a gyerekből?
Lucilla | 2011. október 14. 22:25:12
| { |
2011. október 12., szerda |
} |
Három év után először voltunk négyesben a lakásunkban, és a fiúk végre jól széjjelpakolhatták az évek óta feledésben senyvedő játékparkot. Igaz, nem kicsit megritkítva, mert én azért leselejteztem jó pár kevésbé alkalmas darabot. A legfontosabb dolog persze megvolt és a fiúk azonnal birtokba is vették ...
Vidáman indult a hétvégénk, azzal kezdődött, hogy Ákosék péntek este fél nyolc helyett hajnali fél négykor érkeztek meg, a wizzair kedveskedett nekik egy sokórás várakozással. Ez persze némiképp megkavarta a programot, bár jórészt az alvási részből húztunk. Voltak baráti találkozók, családik, megtekintettük a legújabb unokatestvért, aki épp egy hetes volt vasárnap, úgyhogy unatkozni nem volt idő. Ákos még fodrászhoz is eljutott, bár az osztálytársai szerint hosszú hajjal jobban néz ki, de fő, hogy neki is tetszik az új frizura (erről egyelőre nincs kép).
Lucilla | 2011. október 12. 16:46:37
| 2011. október 5., szerda |
} |
Egy átlagos szombat egy svédországi gyerek esetében: biciklizés a tengerpartra (ez az egészséges rész) és gumicukor zabálás egy meglehetősen nagy zacskóból (ez meg a khm...) ...
(A gumicukor minden ellentétes híreszteléssel szemben nem csak szombati dolog amúgy, valahogy mindig van rá indok, hogy miért kell enni, ma például az iskola 40. születésnapja miatt kellett feltétlenül, pedig a legkevésbé sincs szombat ...)
Ez a gyerek amúgy megtanult géppel varrni, de úgy komolyabban, még a tűbefűzés tudományát is elsajátította, úgyhogy lassan vissza kell szereznem a varrógépemet, nincs mese ...
Lucilla | 2011. október 5. 21:42:50
| { |
2011. szeptember 26., hétfő |
} |
Noha még csak szeptember végét írjuk, de úgy érzem, hogy a fiaim kicsit bele vannak fásulva az intézményesülésbe. Ma a következő beszélgetés hangzott el szkájp barátunk segítségével a fiúk között:
- Én már nagyfiú vagyok, nagyon nagyfiú és már nem kell óvodába járnom! - jelentette ki kisebbik sarjam.
- De a nagyfiúk meg iskolába járnak. - mondom én.
- Jó akkor holnaptól iskolába akarok menni! - vágja rá Áronom.
- De az iskolánál az ovi sokkal jobb, mert ott játszani lehet, itt meg tanulni kell, sok-sok házifeladat van! - világosítja fel Ákos az öccsét ...
Hát így állunk, Áron a múlt heti príma kezdés után hátraarcot csinált, ugyanis nem óhajt aludni. Két napig álomba sírta magát, majd pénteken már nem is akart oviba menni, és hétvégén is téma volt, hogy ugye most nem megyünk oviba ... Ma azért elmentünk és nem volt picsogás, bár az óvónénik szerint azért délelőtt említette néhányszor, hogy nem óhajt aludni, és ezt némi hisztivel nyomatékosította. Aztán letette a fejét az ágyra és már horkolt is.
Viszont - az ovis alvás ügyet leszámítva - a kedve fantasztikus, amióta itthon van, csupa móka és kacagás az élet, még egyetlen darab hiszti sem volt, mintha ezt a részt Svédországban hagyta volna. Szombaton megnéztünk egy nagyon jó színházi előadást, és kiskomám végig követte az eseményeket, és láthatóan nagyon élvezte, ami nem csoda egyébként, mert fantasztikus volt.
Ákos pedig a hétvégén az apjával Kivikben volt, az almafesztiválon, ahol például ilyet láttak:
(A kép csupa almából van kirakva.)
Lucilla | 2011. szeptember 26. 23:16:44
|
2011. szeptember 19., hétfő |
} |
Csúnya elmaradásaim vannak, sok-sok dolog történt-történik, amiről nem írok, pedig fontosak és nagyon fogom bánni, hogy nem írom meg azonnal, mert egy csomó részlet merül feledésbe, ahogy múlik az idő ...
Egyrészt ismét nagyon fordult a világ, eltelt a három év, meg az a pár hónap, amit a munkajogi szabályok még hozzácsapnak a három évhez, és ismét itthon vagyunk, legalábbis félig-meddig. Kicsit olyan érzés, mintha visszaléptem volna pár évet, csak most nem Ákosnak, hanem Áronnak hívják az ovis fiamat.
Merthogy Áron ma elkezdte az ovit, ugyanott, ugyanabban a csoportban, mint ahová Ákos járt. Nem kerestem más helyet, eszembe sem jutott, valószínűleg zokogtam volna, ha valamiért máshová kellene vinnem Áron, hiszen az oviról csak és kizárólag szuperlatívuszokban tudok beszélni. Az első nap után persze korai lenne nagyon sok következtetést levonni, de tulajdonképpen semmi nem változott, ugyanolyan meleg hangulatú, jó hely az ovi, mint volt. Illetve - elnézést! - vannak változások. Az udvart felújították és olyan, de olyan hét nyelven beszélő játszótér került oda, meg gumibevonat, meg minden, hogy ihaj.
És beépítették a padlásteret, van fejlesztőszoba, meg még egy helyiség, aminek a funkcióját nem tudom, rövidesen a tornaterem is kész (Ákosék még a csoportszobában tornáztak). A személyzet is ugyanaz, nem tudtam két lépést tenni, hogy ne állított volna meg valaki, hogy hogy van Ákos, mi van vele, az összes óvónő és dadus emlékszik rá, pedig az elmúlt három évben még véletlenül sem tettük be a lábunkat az intézménybe.
Ennek megfelelően Áront is nagy szeretettel fogadták, a felvételét személyes bejelentkezés nélkül is megoldották. Kicsit aggódtam, hogy Áron hogyan fogja fogadni az új intézményt, június vége óta nem volt közösségben, ráadásul a hazaérkezésünket sikerült teljesen megbolondítani, így ő szeptember első két hetét Lundban töltötte az apjával, a bátyjával és a nagyszüleivel. Ennek megfelelően két nap akklimatizálódás után ma bele is került a sűrűjébe. Azért kicsit dolgoztam én is az ügyön, összehoztam őt két csoporttársával, Márk két öccsével vasárnap, hogy legyen ismerős arc, meg persze ott volt Levi is, aki még júniusban volt nálunk látogatóban.
Először persze behúzta a kéziféket, még az ajtónál belekapaszkodott a lábamba, majd amikor betuszkoltam az ajtón, és körülnézett, már kezdte kapiskálni, hogy hol van. Megkérdezte, hogy vannak-e itt vonatok, és mivel a válasz pozitív volt, sőt rögvest elő is kaptak neki többfélét is, belemerült a játékba és onnantól nem tartott igényt a jelenlétemre. Annyira, hogy aztán Ágnes nénivel egyetértésben el is vonultam dolgozni. Még búcsúzkodni sem nagyon tudtam, mert annyira el volt foglalva, csak messziről hintettem neki néhány puszit.
A nap további része a beszámolók alapján jól ment, Áron nagyon jól éreztem magát, úgy 11 tájban egyszer eszébe jutottam, de gyorsan kezelhető volt az ügy, aztán ebéd után anyu el is hozta. Persze nagyon fáradt volt kiskomám, mivel a délutáni alvást öt percben abszolválta, fél nyolc után már húzta is a lóbőrt.
Meg kell mondjam, az utóbbi hetek amúgy a fentieken túl is nagy változásokat hoztak. Áronból egy édes ovis nagyfiú lett, a nyár elején még masszívan tomboló hisztikorszak elmúlt, mindent meg lehet vele beszélni, és csak akkor nem kooperál, ha fáradt, nyűgös. Tegnap akkora kört nyomtunk le a városban, hogy ihaj, mégis végig kézen fogva toltuk nyafogás és balhé nélkül. A dumája fantasztikus, komolyan lehet beszélgetni minden féléről (aminek kereke van), és folyton kérdez, meg kommentál.
Aztán a szobatisztaság ügyről nem ejtettem még sok szót, de teljesen sima ügy volt, tulajdonképpen. Az első két-három hét persze hozott nehézségeket, persze egészen másféléket, mint Ákosnál. Áron az első naptól fogja szárazon tartotta a gatyáit, de ezt úgy abszolválta, hogy nem pisilt, amíg nem került rá pelenka. Hiába ültettük bilire, ő bizony akár reggel nyolctól késő délutánig is tartogatta, és amikor már nagyon kellett neki, akkor sírt, hogy fáj neki (nyilván az erős vizelési inger miatt). Aztán sikerült némi megvesztegetés (gumicukor) árán ezt a részt leküzdeni, és azóta teljesen szobatiszta. Még éjszaka is az, de még adok rá pelenkát, biztos, ami biztos, hogy szinte sosincs benne semmi, reggel szépen jön, hogy kéri a zöld bilit és megoldja. A tegnapi hatalmas körünket is úgy tettük meg, hogy előtte és utána ráült a bilire, közben pedig még csak fel sem merült, hogy ő pisilne. Úgyhogy ez is megvan, pedig hogy féltem tőle ...
Ákosról még röviden, csak, hogy el ne felejtődjön, aztán majd hosszasabban. Ő ugye apával van Lundban, saját döntése alapján. Nagyon jól megvannak a fiúk odafenn, ahogy én látom. Ákosnak a hétvégén két nyertes hokimeccse volt és megvolt élete első kiállítása is, hogy miért, azt persze senki sem tudta megmondani, de ebben a korosztályban már keménykednek a bírók.
A másik, hogy oda és vissza van az angol nyelvért, már nyáron követelte, hogy tanítsuk, kapott is egy foglalkoztató füzetet a témában, most viszont tanulják hivatalos körülmények között is. Ma elmondott egy hosszabb angol verset, majd szépen lefordította ékes svéd nyelvre. Nem sok kilenc éves tud ilyen truvájt ...
Lucilla | 2011. szeptember 19. 23:20:03
|
2011. szeptember 10., szombat |
} |
A fiúk a tengernél ...
Lucilla | 2011. szeptember 10. 21:50:42
| { |
2011. szeptember 3., szombat |
} |
Nem nagyon írok, és nem azért, mert nincs miről, hanem sokkal inkább, mert idő nincs rá, eléggé komplikált őszt szerveztünk magunknak. Ákos és Áron most épp az apjukkal héderelnek Lundban, és meglehetősen élvezik ...
Lucilla | 2011. szeptember 3. 23:39:24
Áron amúgy egy tündér, komolyan, fantasztikus vele az élet, hatalmasat fejlődött nyár óta, fantasztikusan lehet vele beszélgetni, és egészen hihetetlen, de az esetek döntő többségében simán meg lehet győzni észérvekkel, amikor valamit nem vagy nem úgy akar csinálni, ahogy én. Imád énekelni, kedvence a Pál, Kata, Péter örökbecsű, de az alatt a rövid idő alatt, amit az oviban töltött, már jó pár nótát elsajátított.
Őszi táj nagyfiúval ...
