És akkor jöjjön Áronom születésnapja, aki immáron már fél évtizedes ...
Áron 108 cm, 16 kg, ami nem egy debella méret, sőt, de jóból csak kicsit adnak, ahogy a dédi mondaná. Az elmúlt egy évben kiskomám igen komoly fejlődésen ment át, ami a hisztikorszakból itt maradt, az valószínűleg személyiségi vonás nála, de lényegesen jobban tudja kontrollálni az érzelmi viharait, mint korábban. Elképesztő fantáziája van, csak lesünk, hogy milyen sztorikat tud kigondolni, néha kifejezetten félelmeteseket is, lehet, hogy horrorfilm szövegkönyveket fog gyártani idővel.
Már nem kifejezetten születésnaphoz kapcsolódó, de a múlt héten végre megtanult biciklizni, mégpedig rá jellemzően, egészen elképesztő módon. Szerintünk már tavaly is tökéletesen érett volt arra, hogy megtanuljon kerekezni, de valamiért a fejébe vette, hogy ő csak és kizárólag pótkerékkel hajlandó tekerni. Mivel az itthoni biciklin ilyen nem volt, semmilyen körülmények között nem óhajtott kiskomám ráülni. Így hát jegeltük a dolgot. Már arra gondoltuk az apjával, hogy muszáj lesz a megvesztegetés nemtelen eszközéhez nyúlni, legkésőbb a nyáron, mire Áron egyszer csak előállt azzal, hogy ő mostantól biciklivel óhajtana oviba járni. Na jó, mondtuk, de ahhoz meg is kellene tanulni, egy-két kör kellene menni a kreszparkban, hogy lássuk, menni fog-e élesben is. Onnantól nem hagyott nekünk nyugtot, addig mondta, míg az apja le nem ment vele a szomszéd ház udvarára, és ki nem próbálták, hogy áll Áron. Kicsit fanyalgott is az apja, hogy a fájós hátával hogyan fog szaladgálni utána, mire kiskomám felpattant a biciklire, és némi kezdő instrukció után elkezdett tekerni. Egyedül és hibátlanul. Mentek pár kört, aztán elvittem kétszer a kreszparkba, és ma már biciklivel mentek az oviba. Kipipáltuk ezt is. Nem hiába, ő az a gyerek, akinél minden fejben dől el.
Ehhez kapcsolódva megemlíteném, hogy járunk a nevelési tanácsadóba, az óvoda kérésére, mert kiskomám a középső csoport végére sem igazán hajlandó bekapcsolódoni a közösségi tevékenységekbe, a foglalkozásokba. Az vitán felüli, hogy az értelmi képességei kiemelkedőek; villámgyorsan tanul, az űrhajós őrület kapcsán ismeri a naprendszer bolygóit, sorrendben, három nyelven tud visszaszámolni, most az óceán mániás könyv miatt a halak témájában is igen kiművelt. Csakhogy semmi olyat nem csinál, amit nem ő óhajt csinálni, hanem mondjuk az óvónők kezdeményeznek. A nevtanos pszichológus nővel várakozáson felül jól kijön, már a harmadik alkalommal egyedül ment be. Ebben némi segítségünkre volt az a szuper transzformersz űrhajó, ami abban a szobában van. A pszichonéni szerint szüksége lesz némi fejlesztésre, elsősorban a feladattudat erősítése terén, hát kíváncsi leszek, hol tart most a tudomány, képesek lesznek-e e téren bármit elérni, vagy simán csak kivárjuk, míg megérik magától, ami nálam előre vetíti, hogy nem fog iskolába menni jövőre.
Volt még anyák napja is, ahol - szemben a tavalyi műsorral - kiskomám végre nem az ölemben ült, hanem a többiekkel együtt részt vett a műsorban. Persze nem volt hajlandó verset mondani és énekelni sem (mondjuk én nem is értem ezt a műsorozást igazán), és a mozgásoknál is volt némi tuszkolás, mire ide meg oda állt, de végigcsinálta, és kaptam tőle ajándékokat is.
Itthon egyébként minden nagyon kedélyes vele, Ábelnek fantasztikus bátyja, kicsit aggódtunk, hogy ő rosszul fogja majd viselni, hogy más is a középpontba kerül, de egyelőre nagyon jól megvannak. Ábelt kevesen tudják olyan jól szórakoztatni, mint ő.
Persze vannak féltékenységre utaló jelek is, például, ha Ábel az apja ölében van, mert épp nyűgös, vagy a helyzet olyan, akkor általában jön azzal, hogy "kettő gyerek odaférjen!", és akkor apának őt is fel kell vennie és így kerek lesz a világ ... Végül is apának két igen széles válla van.
