Az elmúlt hétvége ismét nem az unalom jegyében telt.
Ákos pénteken délután lázasan ébredt. Nem is kicsit lázasan. Bepánikoltam. Irány az ügyelet, igaz, a láza addigra lement, és mivel más tünete nem volt, gyakorlatilag kiröhögött az ügyeletes doki. Ez nem volt meglepő, volt már ilyen.
Aztán szombaton, mivel elég jól ment az éjszaka, elmentünk Bécsbe néhány barátnőmmel, Ákos meg apával itthon pasibuliztak. Mi meg, ahogy csak kell, jól kifosztottunk az SCS boltjait, igaz, mivel én alig 6 hete jártam arra, úgy, hogy akkor még azt gondoltam, hogy nem megyek egy darabig, és ennek megfelelően be is vásároltam, szóval tulajdoképp semmi sem kellett volna igazán, de hát ... azért, na nem hagytam ott semmit, amit nem kellett volna.
Ma meg, ahogy kell, mostam, vasaltam, főztem, sütöttem, takarítottam, szóval háziasszonyi roham ismét. És ugye, a mai nap egy egész órával rövidebb.
Holnap meghallgatás. Miért van az az érzésem, hogy holnap este sokkal rosszabbul fogom érezni magam, mint ma?
