A pénteki láz vaklármának bizonyult. Ákos szombaton és vasárnap is láztalan, takonytalan, köhögéstelen és egyéb tünettelen volt. Így hát egy életem, egy halálom, bevittem a bölcsibe hétfőn. Meg kell mondjam, hogy nagyon boldog volt kiskomám.
Aztán sikerült jól megzűrösíteni a napot. Merthogy jól elfelejtettem, hogy NIOK díjkiosztó van, és kapásból rávágtam párom kérdésére, hogy jójó, persze, hogy elhozom Ákost a bölcsiből. Merthogy őneki megbeszélése lesz este. Még jól el is tervezetem, hogy mi mindent fogok csinálni. Aztán beértem a PM-be, és látom, hogy ott a meghívó. Jáááájjjj.
Aztán jól megszerveztem és lóhaláltam. 4 előtt rohanás haza, gyereknek hátizsák, váltásruha magamhoz. Közben Zsuzsit odaszervezni a Vörösmartyra, bébiszittelni. Aztán szintén futólépésben, izzadva Ákosért a bölcsibe, aki épp akkor verte ki a rikácsot, merthogy a gondozónénik elrakták a bicikliket (megjegyzem a bölcsi 6-ig lenne nyitva hivatalosan, ez meg épphogy 4 után volt), szóval épp itt volt a világvége, amikor odaértem. Persze kölköt sem kell félteni, amikor odaértem és meglátott, jól ráerősített, hátha én tudok valamit tenni a további biciklizés érdekében. Ki kellett ábrándítani méhemnek ezidáig egyetlen gyümölcsét, de aztán hamar megvigasztalódott. Szóval gyors ruhacsere - koszosmocskosan mégsem mehettünk grasszálni a belvárosba -, hátizsák a hátra, könnyes búcsú a bölcsitől, és már rohantunk is vissza a PM-be. Meg kell mondjam, az út Ákossal az ölemben hosszabbnak tetszett, mint reggelente üdénfrissen...
Nekem már a nyelvem is a bokámnál lógott, mire beértünk. Viszont sikerült Ákossal hatalmas nagy csődületet intézni a főosztályi titkárságon, odajött mindenki, aki élt és képes volt rá, és persze hasraestek: Ákos ilyen szép és olyan okos, és olyan de olyan...na persze, az én fiacskám. Persze mindez csak fél perc, aztán papírok felkap, Ákost is, és rohanás vissza a Vörösmartyra, ott már várt a húgom, meg a barátnője, kezükbe nyomtam a gyereket, meg némi pénzt, merthogy megígértem még út közben a fagyit Ákosnak, és én már rohantam is a Gerbaudba, ahol a NIOK ünnepség volt.
Ami szép volt, jó volt, tanulságos, meg sok ismerős, és sok bemutatkozás ismeretleneknek...
Aztán gyerek visszaszerez, pasi konzultál, Baross u. női klinikán randi, merthogy ott van egy barátnosnő. Nyelv megint elő, kilóg, hónalj izzad, gyerek cipel, busz minden képzeletet felülmúlóan büdös, hányás visszatart.
Ilyen egy dolgozó nő élete? Egyelőre igen. És mit mondjak, néha fárasztó. De azért jó.
