2004.09.14. 21:14 | Lucilla | komment

Itt ülök egyedül, és Loreena McKennittre merengek....Zacco már odafenn van. Olyan boldog volt, tegnap már azt tervezgette, hogy mit is fog enni reggelire a szállodában...mert ott annyi jó kaja van, meg hogy egyébként mit fog csinálni. Nem mondhatnám, hogy egy percig is bánná, hogy mennie kellett. Azt se bánja, hogy két hét múlva esmét...csak én bánom...én is mennék vele.

Ákos ma elementáris hisztit csapott le. Ott kezdődött, hogy a gyerekorvosnál kinyílt az ajtó, hogy menjünk be. De az ajtót ő akarta kinyitni, de ugyi az orvosi rendelők ajtaja általában kívülről nem nyitható. És ezt nem tudtam vele megértetni...szóval hiszti kezdése teljes gőzzel. Mondtam neki kedvesen, jól van, fetrengjél a földön, senkit sem fog zavarni, ha ez neked jólesik, addig én elintézem a papírmunkát a doktorbácsival (GYÁP-ot intéztem), erre ő a nagyobb hatás kedvéért felállt és újból elvetette magát, aztán kinyitotta az ajtót, és ott is kivetette magát, és üvöltött teli torokból...hiába csitítgatta Sándor doktor nagy lelkesen. Aztán végeztünk, de ő folytatta a műsort a váróban is, néhány további vetődéssel...a többi anyuka szemében láttam a megcsillanni a megértés szikráit. És tovább a patika felé, ekkor a már a szép, tiszta ruhája, amit alig egy fél órája biggyesztettem rá, már szürkéből feketébe hajló színben pompázott, és stílusosan az arcán is a különböző testnedvek és a kosz sajátos egyvelege folyt keresztül-kasul. Ott már teljesen elhagyott a remény, hogy valahogy hazajutunk, így hát lecövekeltem, és vártam. Ákos teli torokból folytatta az üvöltést, de egyszercsak váratlan fordulat, mondhatnám teljes hátraarc következett be: egyik másodpercben még a világvégevan-bőgés, mit bőgés, üvöltés, a következő másodpercben a lábamnál kedélyes gyerekhang szólal meg: figggyeljjjj, bogárr! Mintha szép, kellemes séta közben a természet újabb csodáját sikerült volna megpillantani. Illetve azt sikerült, de a stílusváltás, az döbbenetes volt. És szépen elkezdte számolni a hangyákat, közben jókat kacarászva: eeegy, kettóó, háom....közben az ujjait is hajlítgatta hozzá.

Így hát végül hazajutottunk (na nem mondom, hogy út közben nem volt több vita, de azok szépen elsimultak). A vacsora, fürdés, lefekvés már rendben zajlott.

(Tulajdonképp büszke vagyok magamra, mert a történet alatt én egy kicsit sem kaptam fel a vizet. Bár valószínüleg ez segített Ákosnak is, csak a hisztit nem olyan könnyű abbahagyni, főleg 20 perc kemény üvöltés után.)

süti beállítások módosítása