lucilla viszontagságai

Ma is kihasználtuk rendesen ezt a hirtelen jött tavaszt. Elmentünk a Városligetbe, találkoztunk a dédivel és jól megetettük a kacsákat. De jó is volt sütkérezni a tavacska partján...

Ákos hozta a formáját, hangosan kurjongatva etette a kacsákat, és ha már ott volt, vázlatot vett fel a kacsákról későbbi olajfestményhez:)

Lufi is került, aki a Szi névre hallgat:

Aztán ebédeltünk egy jót a dédinél, és hazaszaladtunk. Ákos útközben elaludt, ismét dilemma elé állítva az anyját, hogy mikor is porszívózza ki a szobáját, mielőtt jönnek a nagyiék.

Én meg délután állásinterjúra mentem, amire hirtelen felindulásból vállalkoztam, ennek meg is lett az eredménye: nem sikerült jól. Most olyan 99%-ot adok arra, hogy nem fognak visszahívni, bár ezt nem is  bánom annyira, mert egyelőre nem akarok ügyvédbojtár lenni. Ahhoz még keserednem kell egy kicsit. És most amúgy is tavasz van, ilyenkor nem megy a keseredés.Annyira. Mert kicsit azért szomorú vagyok, mert azért szeretek lehengerlő lenni, és az ma a legkevésbé sem voltam.

Hát, hogy mekkora változást bír elérni egy kis langymeleg szellő az életben!

Ilyen jó kis napunk régen volt már. Volt ma önismereti beszélgetés, mivel csütörtök van, Ákos meg mulatott a többi kölökkel. Apjukkal meg megbeszéltük, hogy odajön és együtt ebédelünk. Így hát megleste egy kicsit, hogy is játszik Ákos a többi gyerkőccel. A gondozónénik persze neki is áradoztak, hogy milyen gyönyörű, eleven és persze eszméletlen okos. Apa mája is dagadhatott egy kicsit. Aztán elugrottunk a bécsi szelet vendéglőbe, és hát mit is lehet ilyen helyen enni? Na persze, bécsi szeletet.

Aztán apa visszament dolgozni, mi meg elugrottunk az Eötvös utcába, elintézni valamit, és ha már arra jártunk, beugrottunk a westenden nyíló új C&A-t. Persze vásárlás nélkül nem jöhettünk ki, így Ákos szert tett egy nyári sültős sapkára, és egy hózentrógerre.

És aztán hazabattyogtunk, mire hazaértünk:

Igen, igen, igen, igen!!!! Erre vártam hosszú hónapok óta, a fagyos télben! Erre a meleg tavaszi szellőre, napsugárra, csicsergő madarakra...

Azt kell mondjam, minőségi különbség ez: nem kell fél órán keresztül küzdeni a felöltözéssel, overall-sapka-sál-csizma-kesztyű..... Csak egy kis kabát, és már mehetünk is. És az sem baj, ha felcsúszik a zokni, vagy lekerül a sapka. Jaj, de jó ez így. Komolyan mondom, egy napsugár érintésétől kigyógyultam a téli eredetű depressziómból. Hurrá. Csak így tovább. Már kicsi rügyeket is láttam. A növények csak nem tévednek, és tényleg itt a tavasz.

Néha érik az embert meglepetések. És ezek a meglepetések igen nagyok bírnak lenni, ha államigazgatási ügyről van szó.

Ma elmentünk az OEP-hez, mivel a gyedemről nem kaptam papírt és vészesen közeledik az adóbevallás határideje. Persze, hogy nem kaptam papírt, ebben semmi meglepő nincs, tavaly sem kaptam, akkor telefonon egyeztettem akkoriban, a címet is átírták, de úgy látszik nem eléggé....Nos, felkerekedtünk Ákossal, felszereltem magunkat egy napi hideg élelemmel, kellő mennyiségű folyadékkal és főként egy tonna szórakoztató izét pakoltam a kocsiba, és még befele is konstatáltam, hogy milyen jó, hogy van kólaautomata, ez kihúz majd az éhhalál közeli állapotból. Erre meg? A biztonsági őr aszondja, ne is vegyek sorszámot, menjek csak az 5-ös ablakhoz, mingyár végeznek, akik ott vannak. És kb. 10 másodperc múltán már mehettünk is, le sem ültem, már a kezemben volt a papír. Az állam meg valahol a padlón. Így hát elmentünk Brendonozni, ha már így rákészültem a napra.

Ákos ma nagyon nyűgös, pedig a nap jól indult, jó kedvvel ébredt. De délután már nem aludt, csak kb egy órát. És köhög. Remélem, ennyiben is maradunk. Jó lenne, ha nyári álomba vonulna az összes ócska és kevésbé ócska baci, vírus, élősködő. Unom már.

Végre itt van valami tavaszféle, amelyre oly régóta vágyunk, így hát mi is  kiruccantunk egy kicsikét. No, nem túl messze, csak a jó időre tekintettel biciklire szálltunk és elrepesztettünk a városligetbe, egy nagyon frankó játszótéren múlattunk az időt.

Rúgtuk a bőrt, akarom mondani a gumilabdát:

csúzdásztunk jó nagyokat: