Munka, munka, munka...ez a hét a sztahanovizmus jegyében telt. Jó munkavállaló módjára dolgoztam, mintha nem is lenne gipszben a kezem. Sikerült olyan diszkrétnek lennem, hogy még ma is csodálkoztak rám kollégák. Mindegy, nem is lehetek sérült, a jövő héten muszáj megszabadulni a gipsztől, hétvégén Debrecen a tervek szerint.
Ákos ma valami eszméletlen nyűgös volt, ahányszor valamiben nem az volt, amit akart, keserves sírásban tört ki...Remélem, nem lesz beteg, Úgy sírt, mint akinek valami fájdalma van, vagy rossz közérzete, de maga sem tudja, hogy mi.
