És igen, épp ma egy éve kezdtem el a blogot írni. Akkor nem is hittem, hogy akár csak egy hétnél tovább bírni fogom. Mostanra már szinte kötelességnek tartom, hogy megírjam mindennapjainkat, elsősorban Ákosnak, majd ha nagy lesz, de a nagyik és más rokonok is szívesen olvassák.
Tavaly ilyenkor is az időjáráson nyavalyogtam, hogy elvileg tavasz, de gyakorlatilag tél. És ismerve a tavalyi időjárás további folyását, ez vajmi kevés reményt nyújt a jövőre...Még itthon voltunk Ákossal, nagyon jól éreztük magunkat, bár engem kissé nyomasztott, hogy vajon lesz-e jó munkám valaha. Most van, bár hogy meddig az még a jövő zenéje. Ákossal való itthonlétes életünk viszont azóta is nagyon hiányzik.
