Hát, a múlt hét katasztrófálisra sikeredett, ami a munkát illeti, ez testileg és lelkileg annyira leamortizált, hogy írni sem volt kedvem. A csúcs a péntek volt, amikor is végleg összeomlottam, különösen akkor, amikor kiderült, hogy Bécs ismét ugrott. Így hát kénytelen voltam a Balatonra menni, ami - aki ismer, azt tudja - nekem kész kínszenvedés. Ákosnak viszont a legnagyobb élvezetek egyike. És hát ugyi, a gyerek kedvéért az ember összeszedi magát, jóképet is vágva.
Mert a Balatonon lehet labdázni, kettővel is.
És apa papucsát felvenni....
Úszni a Balatonban, nagypapai segedelemmel...
Szemlélődni a partról, hogyan hajtja a felhőket a szél...
Na meg lehet gombokat nyomogatni a strandbüfében...
És bár a víz hideg, de muszáj belemenni...
Nagypapával és anyával csónakázni...természetesen Ákos kormányoz (a csónakon lévő gombocskákkal).
És a mentőmellényt természetesen az egész strandnak be kellett mutatni, részleteiben...
Ákosnak annyira tetszett a vidéki élet, hogy nem kívánt velünk visszatérni a fővárosba. És bár mindig hangsúlyozza, hogy ő a Baross utcában lakik, és a Balaton az nem a Baross utcában van, ő azért a mamával és a papával szeretne maradni, anyáék meg nyugodtan (sic!) menjenek haza. Így hát - bár nem nyugodtan -, de nélküle jöttünk haza.
Tegnap pedig - miután mindkét kulcs beletörött a zárba - az IKEA kivilágított kirakata elől fűrésszel szabadítottuk ki Zacco biciklijét, és hát az egy dolog, hogy ez a művelet nagyjából 1 percig tartott, de senki nem jött oda érdeklődni, hogy mit csinálunk....
