2005.10.25. 22:16 | Lucilla | komment

Ma hévonatoztunk. Azaz héveztünk. Mert épp a boráros fele jártunk, arról beszélgettünk, hogy nem, ott nem áll meg sem a piros, sem a sárga, de még a kék metró sem, ellenben ott van a hév végállomás. Több sem kellett kiskomámnak, rögvest bevasalta rajtam korábbi ígéretemet: annnnya!!! aaaazt mondtaaaad, hogy egyszeeeer, maaajd, egyszer felülünk a hévonatra, és akkor felülünk és hévonatozuuuuunk! Így hát, miután végeztünk az antikváriummal, szépen lecsattogtunk a térre és felszálltunk a csepeli hévre. Hihetetlen boldog volt kiskomám, pedig csak 3 megállót mentünk, visszafele pedig 2-t. Megállapította, hogy az ajtó azt mondja, hogy bíííí és hogy pssssziiiiii (hidraulikus ugyi). Na meg, hogy sárga a lámpa.

Aztán este közölte velem, hogy ő most egy fánk, méghozzá kenyeres fánk (neeem, neeem lekváros!). Akkor én most leeszem a fánkot a kenyér alól, közöltem, erre kacagva: neeem! egyed a kenyeret is, nagyon finom, mmmm!

süti beállítások módosítása