Nos, bekövetkezett, amitől tartottunk. Ákos olyan szót hozott haza az oviból, amit tőlünk eddig nemigen hallhatott.
Éppen vacsorázunk, amikor egyszercsak Ákos kedélyesen elkezdte ismételgetni: faszszopó, faszszopó, faszszopóóóóóó! Megállt bennünk az ütő apával, én a magam részéről inkább beszaladtam a nappaliba, és ott fetrengtem egyet a röhögéstől. Mert hát van abban egy jó adag mulatság, amikor egy háromésféléves bűbűjos kis szájából igen kedélyesen kicsúszik egy ilyen szó... És igen, mit lehet erre lépni. Leginkább semmit, ahogy a szakirodalom is ajánlja. Hát mi így is tettünk, időről időre kivonultunk a helyiségből, röhögni egyet. Mert hát kiskomámnak annyira tetszett a szó (asszem a nemreagálással elkéstünk, az oviban valszeg az összes kölök dőlt a röhögéstől, amikor valamelyiküknek kicsúszott a száján a szó, így hát kiskomám üdvözült arccal és azzal a tudattal ismételgette a dolgot, hogy ez igencsak vicces szó), na szóval annyira tetszett, hogy gondolta, ezentúl szeretett édesszüleit ezen a néven szólítja. Így hát jött a faszszopó, gyere ide! faszszopó, kérek egy pohár vizet! és így tovább...
Aztán kiderült, hogy ha a szó jelentésével nem is, de azzal nagyon is tisztában van kiskomám, hogy ez egy csúnya szó. Mondom neki lefekvéskor, hogy holnap bejön velem délután a PM-be, lesz ott mikulásbuli, és hogy a mikulás bizony csak a jó gyerekeknek ad ajándékot, így hát jól teszi, ha szépen kialussza magát, jól viselkedik és nem beszél csúnyán. Na erre azonnal beugrott neki, hogy hol is hagyta abba: faszszopóóóóó!
