Egy rövidke hét múlva karácsony. Igazából nem is tudom, miért aggódok, hiszen a kb. beszerzendő 20 ajándékból már kettő meg is van. Én pedig még mindig a túlélésért küzdök, hogy túléljem valahogy ezt a hajtást, amibe belekerültem, és aminek csak nem akar vége lenni. Ma különösen irigykedtem Zaccora, amikor fél hétkor kikúsztam az ágyból, ő és Ákos még javában húzták a lóbőrt, és tudtam, hogy ennek a boldog pillanatnak nem is lesz számukra vége egy darabig, én viszont mehetek ki a hideg télbe, vehetem a nyakamba az igát ismét...Télen különösen kínos a korai kelés, keserves dolog a meleg lakásból kilépni a latyakos, ködös utcára.
Ákos két napja itthon van, erősen és szárazon köhögött, bár nem látszik a kór súlyosnak, az orvos szerint nem beteg, de jobb azért itthon, főleg, mert az utóbbi hetek neki is rohanással teltek. Ma apával egész nap jól mulattak, bár sikerült Ákosnak apát szívroham közeli állapotba kerítenie, amikor ráesett a tv állványra (nos igen, már három és fél, de azért tud váratlan meglepetéssekkel szolgálni), a nyakán intézett magának egy igen terjedelmes dekorációt, szerencsére csak felszínit.
