lucilla viszontagságai

Ákos, amikor meglátta a nyuszi által itt hagyott kosárkát, nagyon belelkesült, és - bár még csak hajnali 7 óra volt (ami az óraátállítás miatt érzetre erősen 6 óra) - elég nagy hangerővel csörtetett át hozzánk, hogy: miessz???

A napunk további része nem volt épp felemelő, Ákos hisztigombóc volt, ráadaásul felvette azt az idegesítő szokást, hogy ha valami nem tetszik neki, akkor morog, mint egy kutya...Délelőtt például, mikor megtagadtuk tőle az újabb egy kiló csokoládé elfogyasztását, mondván, hogy az majd ebéd után lesz esedékes, örjöngésbe kezdett, vigasztalhatatlanul óbégatott szokatlanul hosszan. Mi apával szépen vártuk a vihar elcsendesedését, egyszer csak látjuk, hogy a kölök szépen játszik, de azért közben óbégató hangokat ad ki, nehogy már azt higyjük, hogy ő akkor most megbékélt.

Most mit csináljak, annyi minden történik, hogy nincs idő írni. Meg szerencsére a dolgok is eléggé rendben mennek, mondhatni eseménytelenül. Bár vannak azért események, de erről inkább a jövő héten mesélnék. Viszont itt a húsvét, illetve még nincs, hiába beszél már péntek óta erről mindenki, még csak nagyszombat van, még nem ünneplünk.

A tavaszi szünet örömére itt járt Lali és Vali, így Ákosnak nagyon jó napjai voltak, teljesen hepi volt kiskomám, végre pukkadásig jóllakhatott nudlival (Mamáék komolyan aggódtak egy esetleges gyomorszakadást vizualizálva...), voltak füvet szedni a nyuszinak...Gondoltam, kihasználom az ajándékvárást, és Ákossal odaajándékoztatom a cumikat a nyuszinak ajándékért cserébe, meg is beszéltük, hogy milyen ajándék legyen ("jóóó naaaagy, eeeeekkkoraaaa"), de a cél előtt meggondolta magát, menjen a nyuszi a fenébe (ő ennél szofisztikáltabban fogalmazott), és nem kell ajándék, de a cumikat nem adja a beste. Így a cumik maradtak, egyelőre.

Kicsi házi kertünkben a nyuszi az alábbi képen látható kompozíciót bírta tojni, hogy ilyen képzavarral éljek:

Gondoltam, megörökítem, mielőtt Ákos megtalálja, gyanítom holnap - az óraátállítás után vesztve egy órát az éjszakából meg pláne - nem leszek olyan állapotban, hogy a teljes megsemmisülés előtt lefotózzam.

Nem mondom, sűrű egy hétvége volt ez. Pedig nagyfőnöknek hála, szombaton végül is nem kellett bemenni dolgozni, így hát aztán Ákossal szépen besétáltunk apához, ahol aztán multivilághoz méltó gizda étteremben költöttünk el egy ebédet, és aztán fél délutánra megállítottuk ugyanezen multicég egy egész emeletén az életet...

Vasárnap viszont a délelőtött a kultúra templomában töltöttük Ákossal és egy másik családdal, ahol is egészen fantasztikus nyitórendezvény volt, kifejezetten gyerekeknek. Ákos persze a különféle művészeti ágak jegyében zajló feladatokban is játékot látott, élvezte a bohócokat, a fajátékokkal teli játszóházat, a mozgólépcsőt, aztán később a Nemzeti Színház melletti sziklatengert, szökőkutat, lépcsőket, hidat...

Mire hazaértünk, már Zsuzsi itt volt, ő valójában ebédelni érkezett, de ha már itt volt, befogtuk szittelni, és elvágtáztunk egy autószalonba, megnézni egy szóba jöhető autótípust. Mivel Zacco már régóta arra az álláspontra helyezkedett, hogy autóügyben nekem kell döntenem, rögvest át is adta nekem a szót a szalonban, hogy én vázoljam az eladó felé igényeinket. Az eladó rögvest a lényeggel kezdte, és megkérdezte:

- Mégis, milyen színű autóra gondoltak?

Pedig esküszöm, még mindig nem szőke a hajam...Mindegy, autó megnézve, kielemezve. Így hát hazajöttünk.