Hosszú hónapok óta először elkísértem Ákosékat úszásra, és bár Ákost az elmúlt hónapokban is sokszor láttam pancsolni, nagyon meglepődtem a fejlődésén. Ugyanis Ákos már a legkevésbé sem babaúszik, hanem már az igazi úszást tanulja. Apa segítsége sem kell, apa egy szülőknek elkerített részen úszkál, Ákos pedig szépen követi Józsi bácsi utasításait, ahogy kell. Még csak három és fél éves, de a feje mögé tartott labdával szabályos hát csúsztatást csinál, szabályos hát lábtempóval, egészen gyors ütemben szeli át a medencét, gyakorlatilag megállás nélkül. És fejest ugrik a vízbe. És felhozza a medence aljára leejtett konzervdobozokat...Olyan büszke vagyok rá.
2005.10.25. 22:16 |
Lucilla
|
Ma hévonatoztunk. Azaz héveztünk. Mert épp a boráros fele jártunk, arról beszélgettünk, hogy nem, ott nem áll meg sem a piros, sem a sárga, de még a kék metró sem, ellenben ott van a hév végállomás. Több sem kellett kiskomámnak, rögvest bevasalta rajtam korábbi ígéretemet: annnnya!!! aaaazt mondtaaaad, hogy egyszeeeer, maaajd, egyszer felülünk a hévonatra, és akkor felülünk és hévonatozuuuuunk! Így hát, miután végeztünk az antikváriummal, szépen lecsattogtunk a térre és felszálltunk a csepeli hévre. Hihetetlen boldog volt kiskomám, pedig csak 3 megállót mentünk, visszafele pedig 2-t. Megállapította, hogy az ajtó azt mondja, hogy bíííí és hogy pssssziiiiii (hidraulikus ugyi). Na meg, hogy sárga a lámpa.
Aztán este közölte velem, hogy ő most egy fánk, méghozzá kenyeres fánk (neeem, neeem lekváros!). Akkor én most leeszem a fánkot a kenyér alól, közöltem, erre kacagva: neeem! egyed a kenyeret is, nagyon finom, mmmm!
