Megérkeztünk. Ismét nyár és ismét Stockholm, mintha nem is telt volna el négy év, minden ismerős, a feliratok, az arcok, a táj...
Ákos iszonyú boldog volt, már napok óta számolta, hogy hányat kell aludni. Ma nem akart az oviban aludni, mondván, hogy neki erre nincs ideje, a repülőgép indul. Aztán persze sikerült rávenni, ami szerencse, mert hát gépkéséssel, ismerkedéssel ugyi most sikerült ágyba dugni, ami nem éppen egy ötéves normál elalvásideje. A repülőutat össze sem lehet hasonlítani a négy évvel ezelőttivel, akkor élőhalottként érkeztem, most pedig üdénfrissen, Ákos végig nagyon jófiú volt. A repülés minden részletét át kellett vele beszélni a biztonsági övtől a légörvényekig. A brüsszeli utakon általam már nagyon megunt malév vacsi (igen, itt is ez van, legalább elmondható, hogy nem az eurokratáknak szól) számára maga volt a mennyei manna, elképesztő lelkesedéssel nyomta le a szendvicset és a balaton szeletet.
A stockholmi tömegközlekedésből ma megvolt a busz, a pendeltag (helyi hév) és a metro. De vannak még lehetőségek kiskomám számára.
