Folytatom a beszámolót a kórházi napok, illetve a hazaérkezés részleteivel.
Ott tartottam, hogy a két órás megfigyelési időt Áronnal kettesben, meghitt magányban töltöttük. Aztán jöttek érte, hogy elvigyék a csecsemőosztályra és megvizsgálja őt a gyerekorvos. Sajnos, most már a klinikán sincs ott minden szülésnél a gyerekorvos, csak ha valami gáz várható, ez pedig ránk szerencsére nem vonatkozott. Nemsokára én is felkelhettem, felölthettem a hálós bugyit és egyebeket. Ezúttal a saját lábamon mentem fel a gyerekágyas osztályra, egészen fitten és üdén. Útközben Zacco is csatlakozott hozzánk, mindenféle finomsággal felszerelkezve. Én leginkább szomjas voltam, a szülés alatti hányiger miatt igencsak fájt a gyomrom, így a diétás kényszer megszűnéséhez fűzött terveimet el kellett halasztanom...Később azért sikerült cukorkóma közeli állapotra juttatnom magam, hála a látogatók gondosságának.
Szerencsére a gyerekágyas osztályon volt szabad ágy, sőt, választhattam is, hogy hová kívánok befeküdni, így hamar becuccoltam, majd kiültem Zaccohoz a látogatótérbe. Eléggé feldobottan vártuk, hogy végre visszaszerezhessük a bébit, de többször elhajtottak, hol a vizit miatt, hol pedig a gyerekorvos miatt. Úgyhogy visszavonultam a szobába, Zacco pedig dolgozni ment. Itt már erősen rámtörtek a rohamszülés utóérzetei, nyaktól combig mindenem sajgott, leginkább ekkor a gyomrom, később pedig a méhem. Így hát lefeküdtem az ágyba és kedélyes csacsogásba kezdtem a szobatársakkal, szerencsére elég jó volt a leosztás.
Áronomat végül dél után sikerült kihoznom a csecsemőosztályról, és innentől - az utolsó éjszakát leszámítva - végig velem volt, pedig a szülés napján jelentkező erős fájdalmak miatt erősen gondolkodtam, hogy betolom, magamat pedig leszedáltatom. De végülis estére enyhült a gyomorfájás és a hátfájás, a többi pedig elviselhető volt, így velem maradt a baba.
A gyerekágyas napok igen gyorsan elrepültek, volt sok látogató, mindenki csodájára járt Áronomnak, amin egyáltalán nem kell csodálkozni, hiszen gyönyörű. A szülés másnapján már semmi fájdalmam nem volt, nagyon jól lettem, ezzel sikerült a császáros szobatársak (nemkomoly) utálatát kivívnom. Áron nem sárgult be, bár a színe miatt többször is nézték a bilirubin szintjét, de ez jó lett. Én a szokásos hülyeségeimmel rendszeresen zaklattam a gyerekorvost, részletezve a terhességem nehéz pillanatait és annak esetleges következményeit firtattam, majd a gyerek felfele szaladó szemgolyója miatt is megkerestem. Hálás vagyok végtelen türelméért. Az Ákossal eltöltött gyerekágyas napokhoz képes most sokkal intenzívebben törtek rám a hormonális rohamok, elég volt arra gondolnom, hogy milyen szép a gyerekem, máris potyogtak a könnyeim...Az utolsó éjszaka kiskomámat a szél bántotta, ezért nagyon sírt, addig alig volt hangja, én pedig könnyek között próbáltam vigasztalni a folyosón, de mivel erősen éjszaka volt, az egyik csecsemős kiszedte a kezemből és elhajtott aludni...Ekkorra én már eléggé széjjelzuhant voltam, beleegyeztem és visszamentem a szobába. Persze nagy alvás ebből sem lett, így már fél 6-kor bementem érte, annyira hiányzott. A hormonok miatt természetesen sírva kértem bocsánatot gyengeségemért a legénykétől. Azt hiszem, nem vette különösebben zokon a csecsemősök közötti éjszakát.
Az elbocsájtás napján közölték, hogy Áronom nyelve le van tapadva, ha akarom, felszabadítják. Bevallom, ismerem a letapadt nyelv következményeit, de egy ilyen beavatkozástól megijedtem, így csak azzal a feltétellel egyeztem bele, hogy ott lehetek. Ezt jól is tettem, mert bár az olló látványa azonnal beindította a könnycsatornáimat, de valójában annyira minimális beavatkozás volt, egy csepp vér nélkül és egyetlen aprócska nyikkanással, hogy beláttam, jobb így. Áront azonnal a kezembe adták, de ekkorra ő már csak nagy szemekkel nézelődött. Nem volt traumatikus élmény neki szerencsére.
A hazaérkezés egyetlen bizonytalan pontja végülis az lett, hogy belőlem mikor szedik ki a gátrepedést orvosló madzagokat, ugyanis még ekkora sem sikerült a kapcsolatot Pajor proffal felvenni. A szüléskor ügyeletes orvos pedig addig nem nyúlt hozzám, amíg a proffal meg nem beszélem, hogy ki hajtja végre a komplikált műveletet. Délre már kész volt az én záróm, Áron zárója, szóval már mehettünk volna is haza, de úgy voltam vele, hogy a madzagokat nem kérem otthonra, elég volt belőlük. Végülis egyszer csak megjelent a prof, és elmondta, hogy azért nem jelentkezett, mert volt egy kis félreérték, ugyanis volt egy másik Tóth Melinda is a kórházban, a patológián, akit ő meglátogatott, látta, hogy ő nem én vagyok, és várt, hogy majd jelentkezem a ctg papírral. Mindegy, végülis abban maradtunk, hogy az veszi ki a madzagot, aki betette. Innentől már felgyorsultak az események, riasztottam apát, aki elindult hozzánk. Minden nagyon jó lett volna, de hát ennyire nem mehet minden simán, szóval, a kocsi nem indult, ismét eljátszottuk, hogy valami felkapcsolva maradt benne, az aksi meg lemerült. Ez van, ha valaki nem használja minden nap az autóját...Így taxival mentük haza. Áronnak már néhány héttel ezelőtt összeállítottam a hazamenős szerkóját nagy gonddal, csak azzal nem számoltam, hogy soványka gyermekem kétszer is beleférne széltében az 56-os méretű farmernaciba....A nővérkék csodájára jártak a nagyfiús cuccnak, ugyanis nagyjából hasonlóan öltöztettem fel, ahogy Ákost is szoktam.
A hazaérkezést kiskomám átaludta, így volt idő mindent elrendezni. Az ágyat nagyon szereti, aminek mi is nagyon örülünk, összességében elmondható róla, hogy eszik-alszik baba. Bár az anyatej egyelőre elég kevéske, ezért kétóránként szoptatom. Mivel elég kicsike a lelkem, elég sokszor bealszik evés közben, nógatni kell, ha viszont leszedem a ciciről, azonnal keresi a visszacsatlakozás lehetőségét. Ami még elmondható róla, hogy az anyja vére folyik az ereiben, tehát nagyon fázós, akkor érzi magát igazán jól, ha jól fel van öltöztetve és be van bugyolálva (ezzel én is így vagyok, főleg a kórházi 28 C után....).
Kedves belga barátosnénk meglepett bennünket néhány flamand hagyományőrző kellékkel. Ott ugyanis a vendégeket ilyen kétszersülttel fogadják, amire kisfiúk esetén fehér-világoskék, kislányok esetén rózsaszín-fehér cukorgolyókat szórnak. A képen még látható a fehér-világoskék mázas csokoládé, amit a vendégek visznek ajándékba, továbbá a háttérben az a játék, amit Ákos kapott Árontól és aminek Ákosomnál hatalmas sikere van.
Ákos egyébként is nagyon örül a kistestvérnek, folyton figyeli, hogy mit csinál, Áron sok puszit is kap a feje búbjára. Az alábbi képen pedig apától elirigyelve követelte, hogy az ő mellkasán is hadd aludjon Áron. Több becenévvel is illette már Áront, kedvencem az öcsitojás, na meg a tökmag.
