2008.04.29. 14:11 | Lucilla | komment

Az elmúlt héttel kapcsolatban még egy dolgot feltétlenül meg kell említenem, hiszen Ákosom életében mérföldkő érkezett el: beirattuk őt az iskolába. A beiratkozás és Áron születése, valamint hogy ezzel kapcsolatban én ugyi kórházban voltam, okozott némi adminisztrációs interferenciát, hiszen Áron anyakönyvezésére (amihez elvileg mindkét szülő papírjai kellenek) és Ákos iskolai beiratkozásra (amihez meg elvileg mindkét szülő jelenléte, de legalábbis papírjai szükségeltetnek) egy napon, csütörtökön került sor. Szerencsére a kórházban és az iskolában is elég rugalmasak voltak, így mindent sikerült elintézni, bár Zacco valószínűleg egy életre elintézte, hogy Ákos a körzeti iskolájába ne legyen tárt karokkal várva, ugyanis a kiiratkozós papír hivatalos menetét nem volt hajlandó végigcsinálni, csak átadta a befogadó nyilatkozatot az első érdeminek látszó ügyintézőnek, ozt iszkiri, hiába kiabáltak utána, hogy tessék már adminisztrálni egy kicsikét. A Zaccomer név egyre több helyen cseng "jól" a kerületben.

Ákos nagyon büszke magára, hogy ő már mindjárt iskolás lesz, ez most a kedvenc témája.

süti beállítások módosítása