Ahogy az már lenni szokott nálunk, a négynapos ünnep elég mozgalmasra sikerült. Sort kerítettünk többek között Áron első nagyobb szabású kirándulására is. Mert ugye ott volt a lemerült aksi a autóban, a múltkori hasonló esetből kifolyólag tudtuk, hogy miután kijön a szaki bebikázni a kocsit, utána legalább egy, de inkább másfél órán keresztül járatni kell a motort. Namármost, egy hete azon törtük a fejünket, hogy hogyan lehetne ezt valami értelmesre fordítani. Így hát - noha ilyenkor májusban arrafele elég nagy tömeg van - úgy döntöttük, hogy kiruccanunk Visegrádra. Pénteken eléggé szép idő volt, ezért gyorsan kihívtuk a szakikat és rövidesen már úton is voltunk a Duna másik oldala felé. A gyerekülés bekötésével kapcsolatban persze jól megszenvedtünk, öt év alatt feledésbe merült a dolog, de végülis sikerült stabilan bekötni úgy, hogy Áronnak is kényelmes. Áron az utat felettébb jól viselte, pedig igen meleg volt, a légkondit pedig nem volt szabad bekapcsolni.
Megérkezésünk után kiskomám jót evett a kocsiban (ezt megismételtük még kétszer), még nem vagyok felkészülve a teljesen nyilvános szoptatásra, különösen, mert a szoptatás elején még meglehetősen fáj a dolog, ez eléggé kiül az arcomra, nem szeretnék senkit eltántorítani a gyerekszüléstől és szoptatástól. Az etetés alatt Ákosom ugrált egy kicsikét.
Aztán mi is ettünk egyet a szokásos helyen, én végre visszatérthettem a régi szokásomhoz és a desszertek felől olvastam az étlapot. Majd apa és Ákos belevetette magát a tömegbe és bobozott egy jót. Mi Áronnal pedig kedélyesen sétálgattunk meg ücsörögtünk a napon, pontosabban én ültem ott, Áron a babakocsiban horpasztott.
Hazafelé sem volt semmilyen para, úgyhogy megállapítottuk, hogy sikeres volt a teszt, Áron is mobilis baba, amilyen annak idején a bátyja volt.
