Telnek-múlnak a napok, Áronom már egyhónapos nagyfiú lett a héten, ennek megfelelően már a nap egy részét ébren tölti. Ezen időszakokban amúgy leginkább anya vagy apa karját preferálja, mint helyszínt, de kis időkre a járókába is be lehet rakni. A hét slágere az én csíkos kardigánom volt, nem véletlenül mondják, hogy az újszülöttek az egyszerű mintákat preferálják, Áronom lenyűgözve nézi hosszú perceken át a piros-fehér csíkokat, ahogy amúgy a babakocsi kockái is lekötik őkegyelmességét.
És igen, több, mint egy hete megkaptuk az első mosolyt is, főleg teli pocakkal szórja kiskomám, de vannak napok, amikor egyet sem sikerül kicsalni a pofijára, máskor pedig még álmában is vigyorog. Ma különösen édes volt, egy ideig ilyen gyönyörűen emelgette a fejét, ami önmagában is hatalmas teljesítmény egy egyhónapostól, aztán amikor elfáradt és a hátára fordítottam, kedélyes heee-höözésbe kezdett, vigyorokkal kísérve.
Holnap gyereknap, amit az óvódában már csütörtökön megünnepeltek. Volt mindenféle mulatság, az örök sláger természetesen az ugrálóvár volt, gondolom Ákosom csatakosra ugrálta magát, mivel este szokatlanul korán elaludt és éjjel át sem jött hozzánk. És arcfestés is volt, alig tudtam rávenni kiskomámat, hogy fürdésnél lemossuk róla a tigrisbőrt...
