Borús vasárnap délután, játszani jó, jó, jóóóóó...
Ki épít, ki bont, de az érdeklődési kör közösnek látszik...
Na, meg elbújni is jóóóó...(Áron csigaüzemmódra váltott, ami nem is annyira a mozgás sebessége miatt érdekes, mint inkább a maga után húzott nyálas csík miatt...)
Nos, ez is eljött, pedig nem vártuk, Áronom éppen nyakig benne az első betegségben, és a nyakig az sajnos szó szerint igaz, mert rögtön elsőre egy hányósfosóst sikerült begyűjteni, úgyhogy már nem egyszer öltöztünk át mind a ketten, sőt hárman. Tegnap este kezdődött, amikor szépen csendben és erőlködés nélkül kiadta az uzsonnáját, először Vali nadrágjára, majd pedig az én melleim közé és még utána néhányszor, a végén már csak öklendezve. Aztán végképp sikerült kétségbeejtenie, amikor teljesen elhagyta magát, csak pislogott nagyokat és nézett maga elé, aztán meg szunyókált mozdulatlanul. Fel is hívtam gyorsan Kun dokit, aki tájékoztatott arról, hogy bizony több hányósfosós vírus is garázdálkodik a városban és hát, hogy számíthatunk 12 óra hányásra, ezért gyorsan szerezzek daedalonetta kúpot és persze szoptassam a bébit, amikor csak elfogadja.
El is roncsoltam a patikába, kb. 10 perccel a zárás előtt értem oda, és kikuncsorogam a gyógyszert, mert persze receptköteles, szerencsére odaadták, úgy, hogy majd viszem a receptet később.
A kúp többszöri próbálkozásra maradt benn, mert közben elindult az alsó menet is. Szerencsére több hányás végül nem volt, este 10-kor már a cicit is elfogadta kiskomám, aminek örültem, mert kezdtem aggódni, hogy kiszárad. Éjjel mellettem aludt, elég nyugodtan, evett is párszor, én persze minden mozdulatánál felébredtem, de ez legyen a legnagyobb baj. Ma persze már egy fél csomag pelenkán túl vagyunk, a popsi is piros, így nem túl vidámak a pelenkázások, de alapvetően visszakaptam az élénk és jókedélyű bébimet.
És egy fénykép keddről, az Áront óvó robotról és az ő gazdájáról:
Ákosommal ma fogorvosnál voltunk. Tulajdonképpen életében először mentünk be fogorvosi rendelőbe, eddig megoldottuk a szájnézést baráti körben otthon. Mondjuk nem volt valami könnyű eljutni odáig kiskomámmal, mert valamiért ma nem volt jó napja, illetve inkább délutánja, mert délelőtt összesen öt piros pontot bírt begyűjteni különböző témakörökben, így magatartásból is, de délután jött a nyüszi, hogy ő nem akar jönni, hanem játszani akar és egyébként is, semmi kedve soron kívül fogat mosni. Sőt, villamosjegyet lukasztani sincs kedve. Aztán mire megérkeztünk, egészen megvidámodott kiskomám. A doktor bácsi először a látható sérüléseket vette számba, így az arcán és a kezén begyűjtött látványos sebek után a törött fogát, aztán betessékelte Ákost a szuper emelős székbe és ott is alaposan szemrevételezte a dolgokat. És - ahogy arra én számítottam is - mindent rendben talált, Ákosnak még csak gyanús foga sincs, nemhogy lukas vagy egyébként problémás. És szépen jönnek az új fogak is, ahogy kell.
Hazafelé Ákossal megállapodtunk abban, hogy akárhányszor úgy jövünk el a fogorvostól, hogy nincs teendője a dokinak, azon nyomvást elroncsolunk egy játékboltba és választhat magának valamit. Megvesztegetéssel kapcsolatos elvek sutba vágva, ha fogakról van szó, ez van. Úgyhogy így is tettünk, és Ákos egy bionicle lego cuccal, továbbá fergetes jókedvvel tért haza.
A bionicle izé amúgy Áronnál is nagy sikert aratott, amikor meglátta, azonnal felvette a fantasztikusanérdekel arckifejezést és elkezdett mászni, szépen szabályosan, egyenes irányba. Persze a bionicle mizéria azonnal elszelelt, mielőtt elérte volna. Hát igen, kell a motíváció mind a két gyereknek.
