Nos, ez is eljött, pedig nem vártuk, Áronom éppen nyakig benne az első betegségben, és a nyakig az sajnos szó szerint igaz, mert rögtön elsőre egy hányósfosóst sikerült begyűjteni, úgyhogy már nem egyszer öltöztünk át mind a ketten, sőt hárman. Tegnap este kezdődött, amikor szépen csendben és erőlködés nélkül kiadta az uzsonnáját, először Vali nadrágjára, majd pedig az én melleim közé és még utána néhányszor, a végén már csak öklendezve. Aztán végképp sikerült kétségbeejtenie, amikor teljesen elhagyta magát, csak pislogott nagyokat és nézett maga elé, aztán meg szunyókált mozdulatlanul. Fel is hívtam gyorsan Kun dokit, aki tájékoztatott arról, hogy bizony több hányósfosós vírus is garázdálkodik a városban és hát, hogy számíthatunk 12 óra hányásra, ezért gyorsan szerezzek daedalonetta kúpot és persze szoptassam a bébit, amikor csak elfogadja.
El is roncsoltam a patikába, kb. 10 perccel a zárás előtt értem oda, és kikuncsorogam a gyógyszert, mert persze receptköteles, szerencsére odaadták, úgy, hogy majd viszem a receptet később.
A kúp többszöri próbálkozásra maradt benn, mert közben elindult az alsó menet is. Szerencsére több hányás végül nem volt, este 10-kor már a cicit is elfogadta kiskomám, aminek örültem, mert kezdtem aggódni, hogy kiszárad. Éjjel mellettem aludt, elég nyugodtan, evett is párszor, én persze minden mozdulatánál felébredtem, de ez legyen a legnagyobb baj. Ma persze már egy fél csomag pelenkán túl vagyunk, a popsi is piros, így nem túl vidámak a pelenkázások, de alapvetően visszakaptam az élénk és jókedélyű bébimet.
És egy fénykép keddről, az Áront óvó robotról és az ő gazdájáról:
