lucilla viszontagságai

Így karácsony másnapján már senkit sem untatnék azzal, hogy hogyan is telt a mai nap (semmittevéssel), viszont van néhány bejelenteni valóm, amivel adós vagyok. 

Először is, Áronom immáron három fogú lett, a második foga, a bal alsó egyes már vagy tíz napja kinn van, elég kínos ez nekem, hogy eleddig még említést sem tettem róla. Tegnap pedig kibukkant a jobb felső egyes is, úgyhogy hamarosan már valódi harapásra alkalmas felszereléssel fog rendelkezni kiskomám, hát ... khm ... nem tudom, hogy én ennek mennyire örüljek, amikor már fogak nélkül is eléggé rá bírt harapni a cicikre ... Viszont végre az almaszeletekkel is meg tud majd birkózni. Lehet, hogy ez már csak így lesz, átugorjuk nagyvonalúan a pempős korszakot. Áron ugyanis meglehetősen szívesen rágcsálja az almát szeletelt formában, tehát biztos, hogy az ízével semmi baja nincs, sőt. Úgyhogy mostanság úgy próbálunk egyről a kettőre jutni hozzátáplálás ügyben, hogy ő mind két kezébe kap egy almaszeletkét (héjastól, mivel anélkül nem kell neki, hát erre varrjon valaki gombot ...), én pedig közben az almareszelőn egy harmadik szeletet reszelgetek, ez felettébb szokott tetszeni Áronomnak, és közben néha - ha véletlenül eltátja a száját - belevarázsolok némi almapürét. Ha nem veszi észre, hogy nem az almaszeletekről, hanem a kanálról került a szájába az alma, akkor kifejezett élvezettel nyeli le, ha észreveszi, akkor a felét kitolja a nyelvével, a másik felét pedig szépen elszopogatja. Ma ezzel a módszerrel legalább 4-5 kanálnyi almával bírkózott meg kiskomám.

A másik bejelenteni valóm pedig, hogy Ákos született mérnök alkat, olyannyira, hogy az még az apját is kifejezetten meghökkentette. Történt ugyanis, hogy a családnak, de különösen nekünk elegünk lett abból, hogy Ákos a nagyszülőkkel való szkájpolás ürügyén kizárólag szmájliküldözgetést csinál, még pedig olyan mértékben, ami a csetelést is teljesen ellehetetlenítette, mindeközben pedig senkivel nem vált egyetlen szót sem, annyira lefoglalja őt a temérdek szmájli bevésése. Apa fogta magát és kikapcsolta a szkájpon a szmájliküldés és fogadás lehetőségét. Ákost ez persze rettenetesen felbosszantotta, óbégatott erősen, könyörgött, meg fenyegetőzött, de apa kemény volt és ellenállt. Egy idő múlva Ákosom már rendesen bepöccenve elhatározta, hogy ezt a beállítást ő bizony visszacsinálja. Na ja, mosolyogtunk össze apával a háta mögött, hát csak próbálkozzál édesem. Nos, Ákosnak körülbelül tíz percébe telt, de megtalálta, hogy hol kell és hogyan. Mondjuk apa elkövette azt a hibát, hogy Ákos a művelet egy részét láthatta, mert tudta, mit kell keresni. Ekkor már leesett az állunk, apa minden haragja elszállt és szívébe masszív büszkeség költözött (az ééén fijjam, ugye). De a döbbenetünk akkor lett teljes, amikor Ákos, hogy többet soha ne fordulhasson elő vele ez a szülői terror, szépen ledokumentálta magának a visszaállítás módját.

A rajzon a következő elérési útvonalat rögzítette Ákos: tools-options-az emoticonok jele- és hogy azt ki kell pipálni. Mert így ugye nem kell ismét kitalálni a hogyant. Apa annyira elképedt ezen a mérnöki hozzáálláson (ami amúgy a valódi mérnökök körében nem is annyira jellemző), hogy rögvest blogolni is kezdett ennek apropóján. (A blog angol nyelvű.)

Nos, tavaly ilyenkor a fél karomat odaadtam volna, ha valaki előrevetíti nekünk, hogy az idei szentesténk olyan jó lesz, mint amilyen lett. Mert az idei volt az eddigiek közül talán a legjobb. Nem csak azért, mert idén először van velünk Áron, akinek tavaly decemberben az életéért fohászkodtunk minden pillanatban, hanem azért is, mert valahogy az idén sikerült mindent nagyon jól szervezni. Mivel az idén nem dolgoztam, elmaradt a szokásos a_belemet_is_kiköpöm érzés, a karácsonyt megelőző időszakban én már csak az életemért szoktam küzdeni. A költözésnek köszönhetően minden karácsonyi ajándék beszerezve és becsomagolva utazott a kamionnal Lundba, nekem már csak a lakás díszítése és a sütés-főzés maradt. Az elmúlt hetekben megsütöttem vagy öt adag mézeskalácsot, bepótolva az elmúlt sok év elmaradásait, Ákossal formáztuk, díszítettük őket. Ákossal egyéb karácsonyfadíszeket is készítettünk egyébként, a mézeskalácsdíszek mellett.

Aztán, mivel bérelt lakásban lakunk, ahol másfél hónappal ezelőtt Zacco mindent kitakarított, nekem most csak kisebb volumenű takarítást kellett kiviteleznem, hogy meglegyen a kellő tisztaságfíling (bár őszintén, én otthon sosem pucolok télen ablakot, nem is értem, miért olyan fontos ez, amikor már 4-kor tök sötét van, csak a tüdőgyulladást biztosítanám magamnak, amennyire sok ablakunk van otthon). 

Így hát a karácsonyi felkészülés utolsó néhány napján a legnagyobb projektünk az volt, hogy jól bevásároltunk. Ez is kifejezetten kellemesre sikerült, kisvárosban vagyunk, ugye, itt aztán még három nappal karácsony előtt sem volt tömeg a hipermarketben. (Szoknom kell még a kisvárosi létet, ahányszor bevásárolni indulunk, mindig igyekszem úgy szervezni, hogy ne délután 5 és 7 óra között induljuk el, mert dugó lesz, meg sokan lesznek, erre eszembe jut, hogy ha tényleg sikerül a délutáni csúcsba belefutni, akkor az legfeljebb annyira lesz érezhető, hogy nem én leszek az egyetlen a piros lámpánál, hanem esetleg lesz ott másik kocsi ...)

Tegnapelőtt megsütöttem a süteményeket, a somlói előkészítve ment a hűtőbe rápihenni a másnapra, a vaníliás kifli pedig a szekrénybe, hogy meglephessem vele Ákost, akinek ez az egyik kedvence. Én amúgy a legkevésbé sem vagyok híve az egyszerre sokféle sütemény elkészítésének, szépen egymás után, amikor az egyik elfogy, jöhet a másik. Még így is meg vagyok zavarodva, hogy kétféle van, hogy melyikhez nyúljak, amikor édeset ennék ...

Tegnapra így már csak a vacsora elkészítése maradt, na meg valahogy meg kellett oldani Ákos és Áron távollétét, amíg az angyalkák meghozzák az ajánkékokat. Áron ezt megoldotta magának, úgyanis éppen 4 körül gondolta úgy, hogy ő alszik egyet, Ákos pedig apával görkorizni ment.

A vacsorát egyszerűre terveztem, ilyenkor ember legyen a talpán, aki képes egy gyereket három fogás erejéig az asztal mellett tartani, amikor az ajándékok már ott lapulnak a fa alatt ... A karácsonyfa dolog elég komoly fejtörés elé állított bennünket, eddig mindig igazi fenyőnk volt, de az idén Áron miatt inkább egy kicsike műfenyő mellett döntöttünk, amit felállítottunk a kredencre, így nem kell tartani attól, hogy magára rántja, továbbá nem kell félnünk, hogy Áron tűlevéllel kezdi meg a szilárd táplálék fogyasztását ... Meg kell mondanom, lehet, hogy állandó darab lesz ez a darabka műanyag, nagyon jól sikerült feldíszíteni, pedig alig hoztam magammal karácsonyfadíszt.

Mire Ákosomék visszaérkeztek a görkorizásból Áron éppen felébredt, így először ő fogyaszthatta el a karácsonyi vacsiját, aminek első fogása az egyik, második fogása a másik cici volt, desszertnek pedig kapott egy kis almát, szeletelve, nagy örömmel terítette be a padlót annak darabjaival. Mi pedig elköltöttük gyertyafény mellett a mi vacsoránkat, ami lazac volt és a már említett somlói, de hogy mennyire nehéz egy gyereket a fenekén tartani, azt az mutatja jól, hogy hiába készítettem Ákosnak külön szeszmentes somlói verziót, neki az már nem kellett, ellenben kb. 10 másodpercenként sürgetett bennünket, hogy együnk már és menjünk már ... A sürgetések közötti szünetben pedig találgatta, hogy vajon melyik lehet az ő ajándéka. Arra jutott, hogy valószínűleg a legnagyobb doboz lehet az övé (ebben egyébkén nem tévedett).

Mikor végre mi is a végére értünk a menüsornak, átvonultunk a nappaliba, ahol Áron azonnal nekiesett a csomagolásoknak, elsősorban a madzagok érdekelték kiskomámat.

Az ajándékbontáskor már teljesen feldobott Ákos hangosan kurjongatva konstatálta, hogy a Jézuska idén is nagyon beletrafált, csupa nagyon jó játékot hozott ...

Áron is örült az ajándékainak, bár ő leginkább a csomagolásról lehullott papírdarabok rágcsálásával volt elfoglalva. A csomagbontogatás amúgy neki nem volt túl vidám, a csomagolópapírok harsogó szakadásán többször is elsírta magát, így kénytelek voltunk a lassabb, de halkabb kibontást előnyben részesíteni ...

Ákos az ajándékok kibontása után zavarba jött, hogy most akkor melyikkel is kezdje a játszást, de végül eldöntötte  és a legkisebb dobozos legot kezdte el összeszerelni.

Áronom ma 8 hónapos. A múlt heti mérésnél frissebb adataim nincsenek, az alapján kiskomám 7 kiló és 70 centi múlt, ami egészen szép teljesítmény, tekintve, hogy továbbra is kizárólag anyatejet fogad el, eredeti csomagolásból. Mostanra a hozzátáplálás témakör kezd mindannyiunk idegeire menni, ő már a kanál látványára is nyíg, az etetőszékben sem túl boldog, az előkét kifejezetten utálja, mi pedig kifogytunk az ötletekből, most, hogy már a bolti kajákat is felvonultattuk, na meg a banán is megvolt, egészben és pürében is ... Persze kitartóak vagyunk, mindennap bepróbálkozunk valamivel, hátha.

Mozgásilag igen jól állunk, szó szerint, Áron ugye áll, néha már nem esik el azonnal, ha elengedi, amibe kapaszkodik, térdelni például egészen stabilan tud segítség nélkül is. Érdeklődik minden részlet iránt, főleg a porcicák és elejtett morzsák keltik fel az érdeklődését. Már jó barátok a gravitációval, kedvenc foglalatossága kaja közben (már amikor mi eszünk, ő pedig ott ül), hogy dobálja a játékait, amit Ákos pedig nagy vidáman visszaadja neki. A beszédben elérkeztünk a dejdejedej és tejtejtejej, valamint a bababmamamammmmppppppffff korszakhoz, én imádom hallgatni, ahogy nyomja a sódert.

Éjszakánként továbbra is kel enni, egyszer mindig, néha kétszer-háromszor is. És - nagy bánatomra - a náthás időszakban leszokott az ujjszopásról.

Hétvégén több izgalmas programot is intéztünk magunknak. Szombaton például mézeskalácssütős házibulit tartottunk, ahová meghívtuk Ákos három barátnőjét, akikkel közösen igen szép mézeskalácsokat készítettek.

Majd vasárnap sort kerítettünk Áron első útjára a bicikliülésben ... Kiskomám felettébb élvezte a műsort, bár az öltözéskor meglehetős ellenérzéseket mutatott a bukósisakkal kapcsolatban, de hát biciklizni csak abban, ugyi. Ákos görkorival követte apáékat ...

Egy vigyorgó biciklista ...

És úton a nagy csapat. Kb. húsz percet volt Áron az ülésben és csak skubizott, hogy mi minden van ebben a szép világban ...