2009.06.17. 12:36 | Lucilla | komment

Ma fogorvosnál jártunk. Még néhány héttel ezelőtt különböző napokon kaptam két levelet, amiben a mai napra fogorvosi vizitre invitálták mindkét fiút. A leveleket amúgy két külön részleg írta a fogászaton belül (Áron még bébi, Ákos meg már fogváltós nagyfiú, ugyi), de nem tudom azt gondolni, hogy véletlen, hogy éppen egy napra, fél órás különbséggel hívták be őket, nyilván gondoltak arra, hogy a tesókat egyszer kelljen csak elrángatni a fogászatra.

Szóval, ma mind a hárman felsorakoztunk, hogy részt vegyünk a vizsgálaton, nagy félelmem nem volt, hiszen Ákost áprilisban látta fogorvos, Áron fogai pedig láthatóan nagyon szépek. Még alig cuccoltunk le, amikor már jött is az asszisztens és Ákost hívta. Nagyon kedves fiatal doktornő fogadott bennünket a vizsgálóban és be se nézett Ákos szájába, hanem gyorsan készített egy panorámaröntgent Ákos fogairól, majd kedvesen elbeszélgetett vele. Hogy miről volt szó, nem tudom, mert a beszélgetés svédül folyt, Ákos kedvesen válaszolgatott, bár nem vagyok meggyőződve arról, hogy minden válasz adekvát volt, legalábbis erre utalt a doktornő kedves mosolya. Majd megvizsgálta Ákos fogait szemrevételezéssel is, alaposan. Beszélgettünk Ákos törött fogáról is, szerinte mozgatni kell, és ha két hónapon belül nem fog kiesni, akkor menjünk vissza, ő kiszedi. Bár szerinte ki fog esni magától is. A vizsgálat végén Ákos választhatott magának valami apróságot egy asztalfióknyi kincs közül.

Majd kivonultunk a váróba és vártuk, hogy ismét hívjanak bennünket. A váróban amúgy volt egy csomó könyv és újság, főleg gyerekeknek, Ákos rögtön el is foglalta magát. Áron pedig szokás szerint fel s alá masírozott. Sikerült is egy akkor át esnie, pont bele a fotel egyik kiálló fém izéjébe, hogy feldagadt a feje és fel is repedt, én bennem meg a pánikszint azonnal tetőfokára emelkedett. (Hazafelé be is ugrottam a védőnőhöz megmutatni, hogy kell-e vele valamit csinálni, mert Ákosnál nem emlékszem, hogy lett volna hasonló baleset, ami persze kész csoda, mert ő sem volt az a leteszem-ottmarad típus. A védőnő szerint amúgy nem vészes Áron fejsebe.) 

Aztán ismét hívtak bennünket, ezúttal egy másik vizsgálóba mentünk. Itt a vizsgálószékben egy tekintélyes fogsorral rendelkező sárkány ücsörgött, rövid bemutatkozás után ezen demonstrálta a doktornő Áronnak, hogy mi is fog vele történni, sőt, Áron is kapott egy olyan fogorvosi tükröt, hogy megvizsgálhassa a sárkány fogait. Ő persze ekkor még igen csak megilletődötten ült az ölemben, úgyhogy nem élt a lehetőséggel. Aztán ő következett. Nos, nem volt túl boldog, hogy egy vadidegen a szájában kotorászik, de a doktornő igen gyorsan és alaposan átvizsgálta mind a nyolc fogát és már vigasztalhattam is. A doktornővel elég sok mindenről beszélgettük, egyrészt elmondott egy sor dolgot, amit már eddig is tudtam, hogy ne egyen a gyerek édességet (legfeljebb csak szombaton), ne igyon cukros üdítőket, mosson fogat napi kétszer. Mint megtudtam, Svédországban is a fluoridos fogkrém hívei, a gyerek kisujjának körmét kell alapul venni a mennyiségnél. És hogy még Ákos fogát is én mossam egy jó darabig, mert még nem tudja megmosni jól. 

Persze volt olyan dolog is, amivel nem értek igazán egyet, de nem vitatkoztam. A doktornő ugyanis kifejtette, hogy az éjszakai szoptatás fogszuvasodást okozhat, mert cukortartalmú, ezért szoktassam le erről a szokásról a bébimet. (Azokról a védősejtekről nem esett szó, amikről meg a szoptatista irodalom regél ...)

És a fogorvosi demonstrációs sárkányon meg is mutatta a doktornő a helyes fogmosási technikát, aminek külön örültem, mert volt olyan részlet, amire nem tudtam, hogy ügyelni kell egy ilyen apró gyereknél is, mi a fogmosásnál egyelőre örülünk, ha a szájába bejutunk ...  Áron kapott egy fogkefét, amivel pl. a babakocsiban furikázás köben tud önfogmosni a doktornő javaslata szerint (vizes fogkefe rágcsálás formájában).

süti beállítások módosítása