Tudom, nem írok, lusta vagyok, nincs mentségem, hacsak nem a száguldó élet. Pedig vannak ám mindenféle nagy események.
Például Áronom először töltött távol tőlem néhány, egészen pontosan két napot. Az úgy volt, hogy Zacconak haza kellett utaznia néhány napra, hogy útlevelet csináltasson magának, mert tengerentúlra akarják küldeni, a régi útlevél meg erre nem jó. Gondoltunk egyet, hogy miért is nem viszi magával ifjabbik gyermekét, mert a nagyszülők egy része jó eséllyel nyárig nem látja őt, így meg lenne mód a találkozásra. És hát az én agyamban is felcsillant egy 6.30-nál későbbi ébredés vágyképe, szóval gyorsan le is szerveztük a dolgot. Áronon nagyon lelkes volt, már hetekkel a nagy esemény előtt beszélgettünk arról, hogy felszáll apával repülőre, aztán majd vonatoznak, villamosoznak, troliznak, teljesen el volt varázsolva kiskomám már csak a felsorolástól is. Persze azt is megbeszéltük, hogy én viszont nem leszek ott, de a járgányok konvoja mellett nem fért bele semmilyen negatív gondolat a pici fejecskébe.
Nem is volt gond amúgy, elképesztően boldog két napot töltött Magyarországon, a vele találkozók szerint egyszer sem említett engem és egy pillanatra sem volt komor vagy szomorú, eléggé lefoglalták az események, eszébe sem jutottam. Mondjuk néhány órát leszámítva apa mindig kéznél volt.
Viszont amikor hazaérkezésük után meglátott, akkor leeshetett neki, hogy két napig nélkülöznie kellett, mert azonnal tömbösítve megkaptam a két napra esedékes hiszti és óbégatás adagot, aminek lenyugvási fázisában már az ölemben szipogott kiskomám meglehetősen hozzám tapadva. Aztán mikor ezen túljutottunk, szépen elmesélte, hogy micsoda járgányokat látott és próbált ki, azóta pedig rendszeresen trolibuszost játszik kiskomám.
Ákossal mi is kedélyes napokat töltöttünk itthon kettesben. Ákosom nagyon hepi volt, hogy végre úgy legózhat, hogy senki, de senki nem gázol bele az építményekbe és nem is kell folyton egy meglehetősen hangos háromévessel egyezkednie, hogy ki mivel is játszik éppen. Jókat beszélgettünk, jól mulattunk.
