Szóval, akkor retrospektíve jöjjön Ákos születésnapja, amiről eleddig még nem volt mód megemlékezni.
Mert már tizenegy éves. Hogy hova tűnt el ez a tizenegy év, arról nem sokat tudok, de rajta azért látszik a korosodás erősen, lassan minden dimenziójában eléri az én méreteimet, a lábunk már egyforma, úgy veszek neki cipőt, hogy felpróbálom én, és megveszem, ami jó. Sokáig nyilván nem fog ez már menni, mert az én lábam nem nő egy ideje, ugyi, az övé pedig nem kis tempóban.
Magasságra és súlyra átlagosnak mondható (146 cm, 36 kg), a csontja szerintem már most erősebbek az enyémeknél. A hokinak köszönhetően láthatóan izmosodik, ami nem lesz hátrány pár év múlva.
És hát kiskamasz. Szemtelen, okos, és tőle szokatlanul néha kifejezetten idegesítő. Rendetlen, borzasztóan, bár érdekes, hogy viszonylag kis számban hagyja el a holmiját, a télen végül egy sapka vagy kesztyű sem hiányzott, bár ebben nekem is van némi érdemem, mert addig mantráztam neki, ha valami hiányzott, hogy megkereste, csak hagyjam már békén. A táskája egy kupleráj általában, a könyvei retkesek, szakadtak, szamárfülesek, összefirkáltak (már kezdődik a bajuszrajzolgatás a történelmi személyiségek portréira ...).
A csellótanára viszont áradozik róla, nagyon gyorsan és jól halad, ezt mi is érzékeljük, kifejezetten tisztán és élvezettel játszik, ha egyszer nekiáll gyakorolni, mert nem mindig indul neki könnyen. Nem azért, mert ne szeretné, vagy kinlódásként élné meg a gyakorlást, erről (egyelőre) szó sincs, hanem mert például nehezen szakad el a tabletjétől. A csellóban amúgy rég behozta a nála egy vagy több évvel ezelőtt csellózni kezdő osztálytársait, egy csomó koncertre és meghallgatásra viszik őt a tanárai.
Az iskolában is jól áll, második félévben kifejezetten jól, a tanítónéni is elégedett vele, mondjuk persze a szemtelenség az az iskolában is szemtelenség, de szerencsére a tanítónéni ismeri a korosztály sajátosságait.
Ja igen, tablet. Mert hogy van neki, igen, képes volt összeszorított szájjal kibekkelni, míg szépen összegyűlik a zsebpénze a legolcsóbb tabletre, ami csak létezik a piacon, és minden lelkibeszéd ellenére, miszerint jobban járna, ha inkább várna egy kicsit és venne egy jobbat, vett egy alapdarabot. És boldog. Én már kevésbé, mert még a cipő rajta van, már a tabletet nyomogatja, ha kérek tőle valamit, akkor fél óra, mire fel bír állni, ha meg csinál valamit, akkor másfél percenként ül le egy kicsit tabletezni, hogy aztán ismét fél óra legyen, mire folytatja a tevékenységét .... Ezt a részt muszáj lesz rendbe tenni, mert hiába szókirakózik a gépén többnyire (meg minecraft, és egybek is persze), szerintem még enni is elfelejtene, ha nem szólnánk neki.
Van még a vasút, ahol most már túl van a tanulószolgálatokon, egy ideje már önálló szolgálatot lát el, és egész jó minősítéseket kap annak ellenére, hogy a szóbeli érdékelés alapján nem tartják kifogástalannal az elméleti tudását, a naplózói naplóját pedig szó szerint borzalmasnak ítélték meg. De ez kiskomámat nem zavarja a legkevésbé sem, amíg egyenruhát húzhat.
