lucilla viszontagságai

Ahogy kijön a jó idő, azonnal elkezdenek történni a dolgok, a héten annyi fele jártunk és annyi dolgot csináltunk, mint korábban két hónap alatt ...

Például csütörtökön az iskolában voltunk, szülői kertészkedő megmozdulás volt. Valival mentem, mivel Zacco Lalival elszaladt még vásárolni ezt meg azt. (Persze nem vettek semmit, jellemző ...) Szóval mi Ákossal és Valival felkerekedtünk, hogy segítsünk az iskola megújításában. Merthogy nem véletlenül mondják, hogy Svédországban megvalósult a szocializmus, Marx és Engels nyugodtan pihenhet, talán Lenin is. Csak nem hívják társadalmi munkának, meg kommunista szombatnak (csütörtöknek), de pontosan ugyanarról szól. Mi elég későn értünk amúgy oda, egész délután tartott a mulatság, így a munkák egy részén már túl voltak a szülők és tanárok, meg is csodáltunk a fejleményeket. Némi keresgélés után kaptunk is munkát, a főépület elé egy iránytűt festhettünk az aszfaltra. Ákos pirossal festette az égtájak jelzését, mi a vonalakat. Mivel Ákos tanítónője, Tin is a projekten dolgozott, közben egyrészt beszélgettünk Ákosról, másrészt meghallgattuk, ahogy ő foglalkozik Ákossal. Merthogy közben a munkaterületen masíroztak a hangyák, akikről épp aznap tanultak Ákosék, Tinnel pedig ezekről beszélgettek. Közben kiderült, hogy Ákos mindenre emlékszik, amiről csak szó esett az órán délelőtt. Később odajött a Marianne is, aki Ákos svédtanára, minden héten foglalkozik Ákossal egy külön szobában (megtudtuk, hogy mivel Ákos addig kimarad az osztály életéből, ami valami tanórát jelent, kénytelen Marianne az osztály által éppen érintett témát is belevenni a svédóra anyagába, mert Ákos annyira nem akar lemaradni semmiről ...) Marianne amúgy beszámolt arról, Tinnel egyetértésben, hogy Ákos nyelvtudása az elmúlt félévben hatalmas fejlődésen ment át, jól használja a nyelvtani szerkezeteket  is (ja igen, mi egy ideje Ákost használjuk döntőbíróként, ha az apjával nem tudunk kiegyezni valamilyen svéd nyelvi kérdésben ....) Szóval Ákos okos, nagyon okos, ezt mind a ketten kiemelték.

Aztán később kapálgattunk és gereblyéztünk is egy kicsit. Majd a nehéz munka után ettünk némi korvot (virslit) és ittunk eperszörpöt, mert az jár a megfáradt munkásoknak. Közben mindenki dicsért bennünket folyamatosan, még azért is, hogy milyen szépen tartjuk a kapát, szóval nagyon elégedettek lehettünk a teljesítményünkkel.

Vali és Lali pénteken hazautaztak, én vittem el őket Helsingborgba egy hangulatos kiülős ebéd után, Áronnal, majd este megejtettük idei első szabadtéri grillezésünket is. A szép idő tegnap is folytatódott, így délután kiruccantunk Bjärredbe, a tengerhez. Ki homokozott ...

Ki olvasott, mangát természetesen ...

Sajnos elég későn sikerült kijutni, de még így is igen jó idő volt, a víz pedig már egészen kellemes volt, legalábbis bokáig. Áron a nadrágját is összevizezte, annyira lelkesen pacsált a vízben ...

A hullámok egészen kicsik voltak, de annál izgalmasabbak ...

Ákos horgászbotnak való alapanyagot gyűjtött, és be is mutatta, hogyan is fogja bedobni a csalit .... (Mondja meg nekem valaki, hogy mi a francnak kell minden egyes lehullott fadarabot és minden egyes kődarabot mindenhonnan hazacipelni ... Persze tudom én, hogy minden fadarab jó lehet valamire, csak én vagyok korlátolt.)

És besétáltunk természetesen a hídra is, csak félúton vissza kellett fordulni, mert elkövettük azt a hibát, hogy nem hoztunk magunkkal Áronnal vizet, aki a folyamatos kajálás után megszomjazott ... Szerencsére a gyümölcstea, ami a termoszban volt, az is megfelelt, így végül kedélyesen indultunk haza.

Ma pedig a Lundakarnevalon voltunk, ami a helyi egyetemisták hatalmas rendezvénye, vicces, látványos és szórakoztató. A háromnapos rendezvény harmadik napján látogattunk ki, így gyakorlatilag csak a gyerekeknek szóló részt néztük meg közelebbről, de a városban uralkodó hangulat minket is magával ragadott.

A fő sláger a lådabilar volt, azaz az autóformájú tákolmányok rallyja. Egy menetet terveztünk itt, de végül az összes maradék kupont itt költöttük el, mivel mindkét fiúnak nagyon bejött a dolog. Áron persze az ott töltött idő jó részét üvöltéssel töltötte, mivel a sorban álláshoz nem volt neki türelme, aztán amikor a menet végén ki kellett szállni, az is igen rosszul érintette kiskomámat, és hát az újabb sorban állás közben minden alkalommal, amikor a kiürült kocsiba nem ő szállhatott be, hanem valaki a sorban előttünk álló, hát akkor is eltört a mécses. De amikor végre ránk került a sor, azonnal boldogság terült el a kicsi könnyáztatta arcán ...

A szerkentyű amúgy szülői meghajtással működött, így aztán én is részt vehettem a mulatságban. Ákos ült elől, ő irányított a madzagok segítségével, Áron hátul, némiképp összepréselve, de mit bánja ő a kényelmetlenségeket, ha kerék van alatta ...

Aztán este volt egy elementáris hiszti, ezúttal Ákos előadásában, csak hogy a hétvége ne unalmasan záruljon ...

Zajlanak a dolgok, pedig az időjárás nem barátunk az utóbbi időben, a tavalyi napsütéses fantasztikus május helyett idén egy hideg és nyálas verziót kaptunk ... Azért megyünk ide és oda, de csak módjával.

Például Helsingborgba, a Frederiksdal szabadtéri múzeumba...

Kåsebergára ...

Ma pedig táncbemutatónk voltunk, mert most volt Ákos utolsó táncórája és erre mi, szülők is bemehettünk, sőt, mivel Vali és Lali itt vannak, a nagyszülők is kaphattak ízelítőt, mit is csinál Ákos szerda délutánonként zárt ajtók mögött ...

Ákos egyedüli fiúként táncolt a csinos svéd csajok között, bár egyenlőre nem élt a lehetőséggel. Talán ezért is forszírozza az egyik anyuka hetek óta, hogy Ákosnak is folytatnia kell ősztől a táncolást, mert kell egy fiú a csoportba ...

Aztán volt még néhány történés a héten, de erről majd legközelebb ...

Nem írtam, tudom, már egy ideje, és ez nem azért van, mert nem történik semmi, hanem mert épp ellenkezőleg: sok minden történik, csak idő nincs megénekelni a történéseket.

A múlt héten megérkeztek Valiék, így most nagymamázás-nagypapázás folyik ezerrel, mindkét ded ezerrel kihasználja a rendelkezésre álló erőforrást. Mit mondjak, én is, végre annyi időt tölthetek a konyhában, amennyit nem szégyellek ...

Az időjárás viszont nem kényeztet el bennünket, sajnos, így igazán nagy kirándulásokra nem került eddig sor. Múlt héten azért elugrottunk a Södra Sandby nemzeti parkba egy sétára (hogy miért Södra Sandby nemzeti park, amikor Dalby mellett van, ne kérdezze senki ...)

Ma Malmöben jártunk, csudaszép helyeken ...

(Azt hiszem, kicsit igazságtalan vagyok ezzel a várossal, mindig úgy gondolok rá, hogy ez egy ronda város, miközben ilyen szép helyek is vannak, ma csupa gyönyörű helyen jártunk ...)

A végére pedig betűzök egy videót Áronról. Valiék hoztak neki egy bébipuzzle-t, ahol két elemet kell összeilleszteni. A téma telitalálat: autók és egyéb járgányok képeit lehet kirakni. Áronom azonnal rákattant a dologra, napjában többször is kirakja, pedig végül is nem könnyű annyi képből kiválasztani az összeillő két elemet. Rendíthetetlenül keresi, majd illeszti össze a képeket, majd amikor sikerül, akkor "ügggyesss!" felkiáltással mindjárt meg is dicséri magát jól.

Tegnap olyan dolog történt, ami felett még ma sem sikerült napirendre térnünk, és nem tudom, fogunk-e mostanában ...

Szóval, úgy volt, hogy  délután hirtelen felindulásból elrohantam bevásárolni. Mire hazaértem, Zacco azzal fogadott, hogy vacsoravendégünk van. Mert hogy egy másodikos kisfiú, Kalle játszott Ákossal és lelkesen maradni akart vacsorára is. Én nem készültem ilyesmire, de végül az előkészített és addigra megsülő vacsora elegendőnek bizonyult. A fiúk jót játszottak, majd jót ettek, Kalle is élvezettel lapátolta a kaját, közben pedig meglehetősen döcögősen, de svédül cseverésztünk.

Aztán, úgy 8 előtt pár perccel Kalle szedelőzködni kezdett, hogy neki mennie kell, marasztaltuk még egy gyors fagyizásra, amire nem mondott nemet, de előtte ellenőrizni óhajtotta a szomszéd lépcsőház előtt hagyott biciklijét. Ákos kikísérte.

Aztán vártunk, hogy visszajöjjenek, de hiába. Tíz perc múlva gyanús lett a dolog, kiszaladtam, megnézni, hogy mi van, de a fiúk eltűntek. Körbeszaladtam a háztömböt, hátha meglátom őket valahol, de teljesen nyomuk veszett. Tanakodtunk az apjával, hogy mi legyen, abban maradtunk, hogy várunk egy kicsit, hátha mindjárt itt lesznek.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ez egy nagyon biztonságos, nyugodt környék, az ablakokon nem hogy rács nincs, de sokszor egész nap nyitva vannak, még a földszinten is, a gyerekek ismerik egymást, a szomszédok a gyerekeket, autós forgalom nincs. A ház előtti és melletti játszón Ákos szabadon játszhat a haverjaival, max. a hintáról való leeséstől féltem, meg a fára mászás következményeitől ... Eddig ebből nem is volt gond, ha Ákos a konyhaablak látóteréből ki óhajtott menni, mindig engedélyt kért, álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer csak így eltűnik.

Éppen ezért, amikor már húsz perc is eltelt és még mindig sehol nem voltak (Kalle kabátja a fogasunkon lógott ...), kezdtünk mindenfélét vizionálni az apjával, zsákos emberekről, távol-keleti szervkereskedőkről és hasonlókról ... Az apja gyorsan biciklire pattant, hogy gyorsabban tudja felderíteni a környéket. Én felhívtam Kalle szüleit (az iskola összes tanulójának telefonszáma megvan az iskolai évkönyvben), akik meglepetten vették tudomásul, hogy Kalle nálunk töltötte az estét és már ők is aggódtak, hiszen Kalle nem ért haza. Az ő apukája is úton volt, hogy megkeresse őt. További hosszú és aggódós tízpercek következtek, közben Áron azzal szórakoztatott, hogy telekakálta a fürdővizet, majd széjjelszedte a lakást, de lefektetni nem tudtam, hiszen síkideg voltam eddigre már. 9 után érkezett a telefon, hogy megvannak ...

Zacco egy viszonylag közeli játszótéren talált rájuk, rögvest haza is szállította Kalle-t, majd hazajöttek. Ákoson egyáltalán nem látszott, hogy tisztában lenne tette súlyával. Megpróbáltuk kiszedni belőle, hogy mit is csináltak az alatt az egy óra alatt, amíg nem tudtunk a hollétükről. Nem mondott semmit, makacsul hallgatott. Lelkifröccs következett, majd a penitencia kiszabása (szobafogság, írás). Aztán fürdés és ment aludni. Mi meg apával próbáltuk kiheverni a történteket.

Ma újabb adalékként a napközis tanítónő kérte, hogy maradjak kicsit, mert a második osztályos tanítónéni beszélgetni óhajt velem. Éreztem, hogy ennek köze lehet a tegnapihoz, nem tévedtem. Ékes svéd nyelven adta tudomásomra a tanítónéni, hogy Ákos és Kalle tegnap este az iskolaépület tetején parádéztak, valami labdákat rugdostak lefelé ... És hát ez nagyon veszélyes, iskolaidőn túl ilyenről szól sem lehet. Beszéljek a gyerek fejével. (Hozzáteszem, ez az első alkalom, hogy ilyet kérnek tőlem, eddig minden problémát iskolai keretek között oldottak meg, szóval nyilván az eset súlya miatt beszélt velem, valamint a eset időpontja miatt.)

Ákos ma eléggé durcásan teljesítette a mai napra kiszabott írást. Láthatóan nem értette, miért is baj, ami tegnap történt. Így kénytelen voltam ma tovább folytatni a lelkifröccsöt, ezúttal a lelki oldalra próbáltam hatni, úgy néz ki, hogy most már végre sikerrel, némi megbánást is mutatott kiskomám ... A dolog nehézsége abban rejlik, hogy ugye nem kellene a világot valami szörnyű veszélyes dologként ábrázolni, de ő ugye nem egy félős gyerek, még egy rossz álma sem volt életében, ami megrázta volna,  szóval nem tudom, hogy mivel teszek neki jót, ha maradunk a világ biztonságos, de óvintézkedések kellenek vonalon, vagy ha elkezdem adagolni, hogy mi minden történhet vele, ha nem vigyázunk rá eléggé ...

Nem lesz könnyű a kamaszkor, már érzem, ez az eset adott némi ízelítőt belőle, és egyértelművé tette, hogy baromira nem vagyok felkészülve ilyen történetek kezelésére. Való igaz, nem számítottam rá, hogy ilyen korán kell szembesülni ilyesmivel ...

Ahogy ígértem, íme Ákos egyik irodalmi remekműve, műfaját tekintve vicces történet 7 oldalon.

A címlap:

És maga a műalkotás:

A történetet ide is idevésem, a könnyebb érthetőség miatt:

Ákos és a Godis

Volt egyszer egy Ákos, aki annyi godist (ti. gumicukrot) evett, hogy kövér lett. (Itt egy kép következik, ahol a kövérre hízott Ákos nevű főhősünk a godiszabálás közepette elégedetten böffent egyet.) Aztán csak egy maradt. Ne egyél ilyen sokat! Nézd meg, milyen kövér lettél! - mondta a Godis. Ákos felállt, megmérte magát. A mérleg 10 kilót mutatott. (A képen a mérleg valóban 10 kilót mutat).

Hm, hogy lehetek én tíz kiló, mikor meghíztam. Aztán fogyókúrázott. Aztán megmérte magát, a mérleg 100 kilót mutatott. (A végén ismét kép, a 100 kilót mutató mérlegről.)

Néhány megjegyzés a végére:

Ákos helyesírása meglehetősen sok kívánnivalót hagy maga után, ez egyelőre így is marad, mi kijavítjuk, ha olyan a helyzet, de még az iskolai magyarórán sem téma a helyesírás. (A Z betű fordítottságához annyit fűznék hozzá, hogy ezt a betűt Ákos a legritkább esetben írja le, az iskolában mindenre csak a keresztnevét írja, a Z betű pedig nagyon-nagyon ritka a svéd nyelvben, így szinte sosem kerül elő. És egyébként sincs túl nagy hangsúly az íráson, sőt.)

Jövök majd újabb történetekkel, mert ékes svéd nyelven írott komplett regényeket hozott haza a héten Ákosom Star Wars témakörben.

Áron két éves!

Hihetetlen gyorsan repül az idő, és hasonló közhelyek jutnak eszembe, mert ismét ott tartunk, hogy nincs bébi a háznál ...  Mert noha vannak még dolgok, amiket a bébikorból megtartott kiskomám, ő már vitathatatlanul nagyfiú.

Az elmúlt egy évben sok minden történt, nem is hiszem, hogy össze tudnék foglalni mindent,  így csak azt rögzítem e jeles napon, ami épp eszembe jut. A későbbi statisztikák kedvéért: Áron 87 cm és nagyjából 11 kiló lehet, ez utóbbi csak becslés.

Szóval van ez a 16 fogú, aki mostanában viharos léptekkel halad affelé, hogy verbálisan is ki tudja fejezni, ami a fejében van, csak lesünk, hogy mi mindent el tud már mondani. Persze a szókincsének az a része fejlődik gyorsabban, ami az őt érdeklő témákhoz szükséges, így az autó-vonat-busz témakörben már mondatokat is tud mondani, de az ételek megnevezése is egyre pontosabb. Napközben teljesen váratlan pillanatokban jut eszébe, hogy ő répát enne, és akkor éééépát! éééépát! felkiáltások közepette már megy is a konyhába a hűtőszekrény elé és addig nem tágít, amíg nem kap néhány karika nyers répát.

Na igen, egy évvel ezelőtt még komoly probléma volt az evés, nem evett szinte semmit, amit meg mégis, abból is ritkán és keveset. Ez a helyzet mostanra gyökeresen megváltozott. Eszik kiskomám, mit eszik, zabál, ma például akkora adag tésztát evett majdnem, mint én, csak lestünk. Sokfélét eszik és nyitott az új ízekre. Ennek köszönhetően sokkal jobban alszik, így mi is. Cici továbbra is van, most már csak napi háromszor, ennek a történetnek a végét nem látom, nagyon ragaszkodik a dologhoz.

Mozgásban továbbra is nagyon ügyes, már olyan truvájokat is tud, hogy felfele mászik a csúszdán, és Ákossal a komolyabb csúszdákon is lecsúszik. Annyira nem vagány, mint a bátyja volt ennyi idősen, így szerencsére csak ritkán kerülök szívroham közeli állapotba. Nagyon szeret masírozni a Kämpagrändenen, a napi sétáink jó része abból áll, hogy megyünk ide meg oda, főleg a különböző járművek megtekintése okán. Idegenekkel tartózkodó, bújik a szoknyám mögé és öltögeti a nyelvét, mint mindig, amikor zavarban van, de viszonylag hamar feloldódik.

Kedvenc játéka a favonat és a lego vonat, minden nap össze kell raknom neki pályákat, ahol órákig bírja tologatni a szerelvényeket. Kedvenc meséje ennek megfelelően az omas, azaz Thomas. De minden kerekes jószágról szóló könyv érdekli, a csúcsforgalmas teszvesz város már ronggyá lett olvasva.

És hát a kétévesség természetesen a hisztikorszakot is magával hozta, elég kemény meneteket nyomunk napi szinten. Nagyobb bevásárlást már meg sem kísérlek vele, és nem viszem el sehová, ahová nem muszáj és ahol nem tud szabadon azt csinálni, amit akar. Szerencsére vége a hokiszezonnak, a végén már besokalltak Áron ajtónyitogatásától, és mivel ez volt a kedvenc tevékenysége, az utolsó pár alkalom keserves küzdelem volt.

A mai nap amúgy jól sikerült, a napirend betartása nem erősségünk, ebből sokszor fakadnak problémák, de ma minden flottul ment, pedig sikerült a teljes tortakészítési projektet mára poszponálnom. A kapkodás ellenére sikerült vállalható tortát készíteni, mind küllemében, mind ízében. Mivel egy korábbi vendégségben oda volt és vissza a csokitortától, úgy döntöttem, hogy csokis alapokon álló tortát kap. Ennek persze nem volt különösebb jelentősége az ő szempontjából, mivel a vacsorából annyira jól lakott, hogy a tortán már kizárólag a vonatok érdekelték. A tortás tűzijáték amúgy inkább némi félelemmel töltötte el, mint csodálattal ...

Az ajándékok szerencsére beletaláltak Áronom szívébe, kapott egy mágneses rajztáblát és egy távirányítós autót (egy igen egyszerű bébiváltozatot) ...

A rajztábla Ákost is lenyűgözte, így azon nyomban vállalta, hogy bemutatja Áronnak a rendeltetésszerű használatot az öccse nagy örömére néhány autó és vonat felvázolásával ...

Az autóról nincs fotó, mivel épp tele lett a fényképező és a letöltés után az elemek rögtök áthelyezésre került az autóba. Bár itt a távirányíthatóság egyenlőre nem pálya, inkább zokon veszi Áronom, ha az autó magától megy és nem ő tologatja, de gondolom, előbb-utóbb ráérez az ízére.

Egy évvel ezelőtt nem hittem, hogy meg fogom érni, hogy másodszülött gyermekem kaját lop ...

... aztán amikor rajtakapom, ilyen képet vág ...

(... és akkor még nem is mondtam, hogy az a pogácsa van vagy egy hetes, épp ki akartam dobni, amikor megtaláltam, mert kőkemény, de ifiuraság nem hagyta, ő meg óhajtotta enni, és így is tett.)

Tavasz, tavasz, tavasz, fantasztikus idő, napsütés, ahogy azt kell így április közepe táján. Ma egész nap a városban csatangoltunk, kiülős helyen ebédeltünk. Áron pedig egy szál pulcsiban nyomta az apjával a játszótéren, amíg mi Ákossal a táncon voltunk ...

Nagyon ügyes őkelme amúgy, a csúszdán fel tud mászni, a kötélmászókán is, vagányan csúszik le a bátyjával a legmeredekebb csúszdákon is. És egészen robbanásszerűen bővül a szókészlete, persze elsősorban az őt érdeklő témakörben: voat = vonat, teeautó= teherautó, miaos = villamos, pusz = busz, ies = ügyes, amma = alma, épa = répa, (h)opi= ropi, és még sok hasonló. És mondatok is vannak időnként: ez egy pusz! Továbbá rájött, hogy a tárgy ragja a "t", így ha óhajt valamit, akkor hozzáteszi, hogy "ttt", ha nem tudja a nevét, akkor csak egyszerűek közli, hogy olyant! vagy azt!

Képek innen-onnan ...

Nyolc évvel ezelőtt éppen olyan gyönyörű tavaszi idő volt, mint ma. Szikrázó napsütés, sehol egy felhő, csak kellemes langymeleg szellő. Nyolc évvel ezelőtt is választott az ország, ahogy most, akkor vesztett az a párt, amely most kormányozni készül. És nyolc évvel ezelőtt ezen a napon éppen annyira nem érdekelt a politika, mint a mai napon. Egészen másról szóltak, szólnak ezek a napok.

Ma, amikor Áront toltam a babakocsiban a Gastelyckan irányába, hogy elhozzuk Ákos tortáját, amit reggel apa megrendelt, nyuszik ugrándoztak a fűben, ahogy masíroztunk végig a bicikliúton. Arra gondoltam, hogy szinte giccses ez így, a napsütés, a kék ég, a csicsergő madarak, na meg a nyulak, akik ugrándoznak. Ugyanúgy a gondolataim is erősen giccsbe hajlottak, ahogy felidéztem az elmúlt sok-sok évet. Nyolc év sok idő. Ha ennyit kellett volna várnom, hogy Ákos megszülessen, bele is őrülök. Viszont egészen más az ember időérzéke, ha nem sürgetné az időt, hanem megállítaná, hogy minden pillanatot még-még-még kiélvezhessen.

Nyolc éve, amikor belenéztem a mindent tudó újszülött szemébe, nem is sejtettem, hogy ennyire jó lesz vele az élet. Ákos arcán persze már akkor ott volt az a édes optimista arckifejezés, ami azóta is jellemzi őt, szerinte a világ egyetlen célja az lehet, hogy őt szórakoztassa és boldoggá tegye. Nyolc év alatt Ákos eszik-alszik újszülöttből örökmozgó és örökké dumáló nagyfiú lett. Mert hát be sem áll a szája, és ezt  a mutatványt most már két nyelven is produkálja, ami azért nem jellemző ebben a korban.

Persze nem mondom, hogy az élet mindig fáklyás menet, vannak nehezebb napok. Nem hittem volna annak idején, amikor a hisztikorszakot nyomtuk, hogy nyolc évesen legalább olyan agyeldobós hisztit produkál egy gyerek. (Még jó, hogy múltkor láttam az ausztrál barátnőm szintén nyolcévesét pontosan ugyanígy hisztériázni, ahogy Ákos szokott, mondtam is neki, hogy tessék, nézze meg, kottára pontosan ugyanígy szokta ő is kiverni a balhét.)

Nehéz egy nyolcévesről státuszt írni, nem hinném, hogy különösebb jelentősége van, hogy közelíti a 130 centit és a 30 kilót, és hogy kinőtte a 32-es cipőit. Azt meg, hogy mit tud, majd leírják a bizonyítványában. Bár azt azért elmondom, hogy mostanában elkezdett történeteket írni, erről majd írok egy későbbi posztban, mert meglepett bennünket egy vicces történettel, amit illusztrált is. És talán az is említésre méltó, hogy mostanában már előre megtervezi, ha valamit építeni akar, leírja, kiszámolja, hogy miből mennyi kell. Mérnökalkat.

És az is ide kívánkozik, hogy - ha éppen nincs valami lelki problémája - nagyon jó testvér, várakozáson felülien az, úgy tudja szórakoztatni az öccsét, ahogy senki más. Áron úgy néz rá, mint kalapos inas az Istenre. Ákos olyan mulatságokat tud kitalálni, amit mindketten őszintén élveznek. Nincs mindig idill, de például a tavaszi szünet közel két hetében hihetetlenül jól mulattunk itthon hármasban (időnként négyesben, apával kiegészülve).

Szóval, jó vele, megállítanám az időt, hogy ne nőjön olyan gyorsan, mindjárt itt a kamaszkor, meg a felnőttkor és mi még csak most kezdünk belejönni ...