Áronnak ma van a névnapja. Noha az ajándékainak jó részét megkapta már, amikor otthon voltunk, azért a mai napra is jutott meglepetés, egy talicskás homokozókészlet formájában. Nagyon megörült az újabb kerekes jószágnak Áronom, rögvest ki is vonultak az apjával az udvarra, hogy megjárassák ...
Amint a képen látszik, Lundba is ideért a tavasz, minden előzetes időjóslás ellenére ma is pazar idő volt, hetedhétágra sütő nappal, ahogy azt kell így április elején.
Jövünk hazafelé az iskolából ma, meséli Ákos, hogy miket csináltak, elsősorban persze, hogy végre kibékültek Matteo-val és hogy játszottak, robotok voltak, páncéllal, pisztollyal, és így tovább. Mondom Ákosnak, hogy mondja már meg nekem, hogy ezt svédül hogyan kommunikálja le, erre szépen átvált svédre és ugyanolyan tempóban, ahogy magyarul, szépen mondja tovább ...
Már egy ideje látom, hogy teljesen úgy beszélget a svéd gyerekekkel, mint a magyarokkal, bármikor, bárhol beszédbe elegyedik velük, ma délután a táncóra után (merthogy saját kérésére beírattam táncolni, annyira oda meg vissza volt a Madonnanéni Hung Up c. klipjétől) a csajokkal az öltözőben vidáman fecsegett, ahogy azt kell.
Délután nagyon megdicsértem, mert a házi feladatot olvasásból tökéletesen fordította magyarra, erre kifejti kiskomám, hogy tudod anya, én azt csinálom, hogy amikor szünet van, akkor figyelem a többi gyereket, hogy mit beszélnek és megtanulom, és így nagyon gyorsan megtanulok svédül, nemsokára jobban fogok beszélni, mint ők!
Szóval jól áll a nyelvvel Ákos, annyira, hogy múltkor majd leestem a székről a röhögéstől, amikor kifejtette, hogy a desszerthez olyan villa kellene, amin kés van här(=itt) ! Ja igen, és már van, hogy skånei dialektusban mond magyar szavakat, mondjuk pl. hogy jóa (merthogy errefelé a hosszú ó után mondanak egy a-t is, elég idegesítő egy irodalmi svédet tanulgatónak ez, de mit lehet tenni ...)
Még azt akartam elmesélni amúgy, hogy múltkor épp balhé volt itthon, mert Ákos vonatpályát akart építeni, Áron persze azonnal nagyon hepin csatlakozott az akcióhoz, de Ákosnak ez nem tetszett, mert egyedül akarta felépíteni, Áron pedig közben ugye folyton széjjeltologatja a síneket, ráadásul a kedvenc vonat is nála volt, és nem engedtem elvenni tőle, erre óbégatott kellő hangerővel, Áron meg csak tátotta a száját, én meg persze próbáltam a nyolcéves értelmére (?) hatni, totálisan sikertelenül. Egyszer csak Áron gondolt egyet, fogta magát és odament a bátyjához és a kezébe nyomta az inkriminált vonatot. Ákos annyira meglepődött, hogy először szóhoz sem jutott, majd a hangulatában teljes hátraarccal szépen Áronnal együtt építették tovább a pályát.
Tegnap nőnap alkalmából Ákos az alábbi remekművel lepett meg:
Merthogy mostanában egyfolytában hímez kiskomám. Közben pedig a Star Wars főcímdalát énekli fennhangon. Órákon keresztül.
A fenti remekmű technikája saját kidolgozású, a napköziben keresztszemes hímzéssel dolgoznak, karácsony előtt készült ez a Jultomte kép:
Annyira jó lett, hogy karácsonyi dekorációból előlépett állandó képpé.
És lett egy csillagos terítőcske is:
Régóta nem írtam, és erre jó okom volt: hazalátogattunk. Ákos és apa egy, mi Áronnal két hétre. Igen rövid idő ez, főleg, ha azt nézzük, hogy utoljára tavaly nyáron jártunk otthon. Így intenzív napokat töltöttünk mind Kaposváron, mind Budapesten. Mindkét családnál eltöltöttünk néhány napot, voltunk fodrásznál és ringatón, csináltattunk Áronnak személyi igazolványt, Áron gazdagabb lett két oltással, Ákos egy fél tucat farmernadrággal (őszintén remélem, hogy nyárig kihúzzuk ezzel a készlettel), mindkét fiú mérhetetlen mennyiségű ajándékot kapott (karácsony, névnap, szülinapok), továbbá felvásároltam egy fél könyvesboltot valamint egy fél újságos boltot. Meglátogattam nyolc barátnőt, az ő tizenkét gyereküket, továbbá két pocakbélit, szóval a legkevésbé sem unatkoztunk az otthon töltött idő alatt.
Ákos és apa egy hét után visszajöttek, mivel a síszünetnek vége volt, így egy pasis hetet töltöttek el mindenféle mulatsággal. Mi pedig Áronnal Budapest utcáit róttuk különböző missziókat teljesítve. Áron - a kis vidéki gyerek - oda volt, meg vissza a Budapest utcáin közlekedő fantasztikus járművektől, úgyis mint villamos, troli és kék buszok ...
Mivel az idő elég jó volt, a fiúk sok időt töltöttek kinn, volt mindenféle járműtologatás, na meg szimultán hintázás ...
Macskázás ...
Ákos kipróbálta az új távirányítós autót ...
Áron pedig a kölcsönkapott, némiképp viharvert motoron nyomta ...
Egy portré Áronról ...
... egy pedig Ákosról ...
És a végére egy kép arról, hogy miért is vidám két gyerekkel felvonulni a reptéren (ezt a tevékenységet amúgy akármeddig bírták volna csinálni)...
Na, szóval az van, hogy került egy favonatkészlet. Valójában Áron kapta, de Ákos volt, aki a nyakamba ugrott, mondván, hogy "jag älskar dig!", pedig ő aztán nem az érzelmi kitörések embere. Azóta a két fiú naphosszat ezzel játszik. Órákon át csendben. Aztán jön a vita, hogy ki melyik vonattal van, és akkor van kétéveses sikítás és nyolcéves módjára előadott fetrengős hiszti is, csak hogy ne legyen túl nagy az idill folyton. Tegnap még az is téma volt, hogy mennyire igazságtalan az élet, merthogy Áron egész nap (!) játszhat a vonattal, ő pedig csak délután, ha épp nincs hoki vagy tánc vagy egyéb program.
Erre ma hív Zacco, hogy hívták az iskolából, hogy menjek azonnal, mert Ákosnak fáj a hasa. Kaptuk magunkat Áronnal, aki erősen tiltakozott az újbóli öltözés miatt (nemrég jöttünk be), útközben már mindenféle végigfutott az agyamon, mindenféle kórság is, na meg hogy mi lesz a repjegyünkkel, ha komoly a baj ... Már az udvarra való begurulásunkkor azonnal tájékoztattak Ákos kis kolleginái, hogy Ákos benn van a teremben, menjek csak oda. Ákos fájdalmas képpel üldögélt, majd amikor meglátott, kijött és lassított felvétel üzemmódban készült a hazatérésre. Gyorsan jeleztem egy tanárnak, hogy elviszem, és hazamentünk. Végigdőlt a kanapén, majd kb. 10 perc múlva látom, hogy a hasfájás valószínűleg elmúlhatott, mert vidáman játszik az öccsével és a favonattal ...
A hasfájás azóta sem tért vissza, én a magam részéről most nem tudom, hogy hogyan is reagáljam le a dolgot, azt hiszem, sehogy. Amúgy jól van, az ebédem felét lenyúlta, szóval nagy gáz talán nincs.
Az öccse amúgy nagyon hepi volt, hogy a bátyus itthon van. Annyira, hogy képen nyomta egy puszival. Ákos meglepődött, döbbent hangon tájékoztatott az öccse váratlan cselekedetéről, majd nagy összpusziszkodós tízpercet rendeztek.
Baromira elegem van a télből ... Eddig nem szóltam, mert hát mégis csak északon vagyunk, vagy mi, a január, meg a február mégis csak téli hónapok, de most már tényleg tele a hóval meg jéggel, meg a hideggel a hótaposóm. Sajna szó szerint is.
Mert hát az egy dolog, hogy hideg van, baromira hideg, a helyiek sincsenek ehhez hozzászokva, hiszen itt délen van, hogy egész télen nem megy mínuszba a hőmérséklet hosszabb időre (mint pl. tavaly sem). De már hetek óta nem lehet rendesen közlekedni, a biciklivel folyton elesek, mert időnként azért olvad egy kicsit, hogy aztán másnapra jól odafagyjon. Gyalog is elesek, így tele vagyok fájó ízületekkel, lila foltokkal, széjjelhullott biciklivel, kiszakadt nadrággal ...
A múlt héten úgy éreztük magunkat, mintha a Delta c. örökbecsű főcímét forgattuk volna újra, amikor mentünk az Ishallba, hóemberként érkeztünk, pedig szinte háztól házig, akarom mondani parkolótól parkolóig autóval mentünk. Ja igen, és azzal is tele van a hócipőm, hogy minden kocsiba ülés előtt minimum negyed óráig ásom ki a kocsit a hó alól, meg a szélvédőre fagyott jég alól ... Mostanában nem csak kívül, hanem belül is sokmiliméteres jég bír ráfagyni, én ilyet még nem értem.
És a végére egy kép Áronról, azon az ominózus hóviharos napon elbliccelte a délutáni alvást, de annyira szar idő volt, hogy nem tudott a babakocsiban elaludni, csak amikor betoltam a lépcsőházba, ott viszont azonnal bevágta a szunyát, de annyira, hogy nem volt lelkem szegényt a hó letakarításával, még jó, hogy a sapkája is vízálló ...
Úgy néz ki, hogy Áron titokban átlépte a 10 kilós álomhatárt ...
Ma megkapta a H1N1 oltás második felét, és ha már ott voltunk, ráállítottam a mérlegre, ami 10900 grammot mutatott. Majd kivettem a kezéből a Thomas vonatot, valamint a Ferrarit, ekkor 10800 gramm volt a kijelzőn. Itthon lemértem a ruháját, ami négyszáz-valamennyi gramm volt. A pelenkáját sajnos nem sikerült megmérni, az már az enyészetté lett, miközben svéd órán voltam, szóval Áron súlyát csak képletben tudom pontosan megadni: 10400 gr - egy délutáni kakás pelenka súlya. Nyilván nem volt több a pelenkában, mint 400 gr, így ünnepélyesen bejelenthetem, hogy mindkét fiamnak két számjegyű a kilóban kifejezett súlya. Hurrá.
És hogy hogyan lehet ez? Áron mostanában zabál, sőt: nyitott az új ízekre. Például kicsavarja a kezemből a tejszínes spatulát ...
Ja igen, és ma nagykorú lett a csontvelőm. Öregszünk ...
Tegnap nyílt nap volt az iskolában. Igen, szombaton, ahogy tavaly is, hogy a szülőknek könnyebb legyen a részvétel, cserébe a gyerekek egy pénteki napot kapnak szünetnek a sportlov előtt (=síszünet), amikor csak fritid van, tanítás nincs. Nem volt egyébként ez egy teljes nap, 9-12 között volt tanítás (normális napokon 8.20-14.40 között van), ennyi időbe igyekeztek minden megnézetőt belesűríteni.
Szokásunkhoz híven sikerült az utolsó pillanatban beesnünk az iskolába, viszont ezúttal nem mi voltunk az utolsók, sőt, többen el is késtek. A tanterem már sokkal iskolásabb, mint volt, sokkal kevesebb a játék, viszont rengeteg könyv van. Az iskola biztosít minden felszerelést, a gyerekeknek általában nincs saját ceruzájuk (bár bevinni sem tilos). A tankönyvek egy szekrényben töltik idejüket, amikor épp nem tanulnak belőlük, bár időnként egy-egy rövidebb házi feladat erejéig megjelennek otthon is.
Az idén már nem dalolnak Ákosék a nap kezdetekor és végekor, hanem az iskolaidőt megelőző kötetlen játék után a tanítónő felszólítására a tábla előtt gyülekeznek, leülnek egy körbe és beszélgetéssel indul a nap. A beszélgetés tárgya tegnap a dátum volt, azaz hogy január utolsó előtti napja van és hogy mindjárt február. Ennek megvitatása után szó esett az aznapi menetrendről, majd az Igelkottok (azaz a sünicsoport, Ákos az osztályon belül ide tartozik) átvonult egy másik terembe, ahol a másik osztály néhány tagjával tovább beszélgettek a hónapokról Birgittával, továbbá a februárhoz kapcsolódó ünnepnapokról (úgyis mint Alla hjärtans dag, azaz Valentin nap és Semla dag, azaz húshagyó kedd). Majd rajzolgattak kicsit. Ezzel el is telt a délelőtt első fele, kezdődött a szünet.
A szünet egy részét az udvaron töltöttük, majd átvonultunk az iskolakönyvtárba, ahol fahéjas csigával, kávéval és egyéb jóval vártak bennünket, továbbá Ákos gyorsan ki is kölcsönzött magának egy mangát (a dragonballt), mostanában az osztálytársakkal ilyet olvasnak, viszont kellett egy itthonra is.
A szünet után még másfél órán keresztül folyt a tanítás, szünet nélkül. Ez idő alatt több "óra" is volt. Azért az idézőjel, mert nem különülnek el az egyes tárgyak, hanem szépen átfolynak egymásba.
Először matematika volt, a gyerekek ismét a tábla előtt ültek, és számoltak fejben, a tanítónéni vásárolt a nála lévő 10 koronából, a gyerekeknek pedig meg kellett mondani, hogy mennyi maradt a kezében, majd felvésték a táblára mindezt matematika nyelven. Ákosnak itt a megértés nem ment azonnal, mert vagy fél perc is eltelt, mire leesett neki, hogy pontosan mi a feladat, viszont onnantól mást sem hallottam, mint az ő hangját, hogy "jag vet, jag vet!", azaz én tudom, én tudom, és majd kiesett a keze helyéről a jelentkezés miatt.
Ezt követően a matematikakönyvből dolgoztak. A kiadott feladatot Ákos már megcsinálta, így ő más feladatot kapott a könyvből.
Meglehetősen gyorsan végzett, így a tanítónéni átültette a számítógép elé. Itt ugyanúgy összeadásokat és kivonásokat csinált, csak hát mennyivel érdekesebb számítógép előtt ülni, mint papíron számolgatni ... Pedig nem valami színes-szagos programról van szó, szerintem még unalmasabb is, mint a matekkönyv, ahol a feladatok népmesei környezetbe vannak ágyazva. A számítógép amúgy a gyorsak jutalma, ahogy elnéztem.
A számolás után visszaültek a tábla elé és ismét a dátum témakör került elő. Meg egy versike, ami segít a gyerekeknek megtanulni, hogy a hónapok hány naposak. Ezt elmondták párszor, majd írás feladatként mindenki lemásolta egy csíkos papírra, nyomtatott betűkkel (a folyóírás még nem követelmény elsőben, nem is tanulják). A másolás után pedig cakkos ollóval körbevágták, felragasztották egy kartonra, majd mindenki tetszés szerint dekorálhatta, Ákos arany és ezüst ceruzával színezte ki a papír szélét, nem túl nagy kedvvel.
Áron ez idő alatt a nap első felében kísérletet tett az iskolaépület elemeire szedésére, majd apával elvonultak, mert kezdett hangos lenni. Kicsit aggódtunk, hogy Áron jelenléte zavaró lesz, mint egyedül jelenlévő gyereké (mert hát nemigen tudjuk senkire sem bízni ilyen esetekben sem), de természetesen nem ő volt az egyetlen, minden család hozta magával a többi gyereket is. Itt jegyezném meg, hogy ez a nyílt nap kevéssé emlékeztetett az otthoni nyílt napra, ahol a szülők a terem hátsó fertályában húzták meg magukat, és ahol egyetlen pisszenés sem hangozhatott, nehogy zavarjuk a tanítás rendjét. Itt a szülőknek nem is volt külön hely, oda ülhettek, ahová tetszett, rendszerint a gyerek mellé, lehetett közben beszélni a gyerekkel, lehetett körbenézni a teremben, belelapozni a könyvekbe, megnézni a gyerek műalkotásait a falakon, és így tovább ... Ezzel együtt semmilyen zavaró körülmény nem volt, a gyerekek a legkevésbé sem bolondultak meg a jelenlétünktől, még meg is jegyeztük Zaccoval, hogy semmilyen fegyelmezési aktust nem sikerült tetten érnünk az ott töltött idő alatt.
Ákos remekművei az osztályteremben:
Délben pedig vége lett a napnak, szépen elvonultunk haza. Ma pedig hó és hó és hó, mert hogy egyfolytában esik, már panaszkodni sincs kedvem, gyakorlatilag másfél hónapja nem láttuk pozitívban a hőmérsékletet, még a helyiek szerint is igen méltatlan helyzet ez. A fiúk viszont élvezik, Áron ma kétszer is kinn volt.
... és benn ...
