lucilla viszontagságai

Most olvasom az egyik Svédországban élő honfitársam blogján, hogy megvalósult a nemek közötti egyenlőség végre a közlekedési táblákon is. Megérkeztek a Fru Gårman, azaz a Gyalogosné táblák néhány svéd városba.

Ma megvolt Ákos tanítónénijével, Tinnel a féléves, fejlődésre-/fejlesztésre vonatkozó megbeszélés (utvecklingssamtal). Még a téli szünet előtt megkaptunk egy egyoldalas, igen rövid szöveges értékelést, amiben a főbb tárgyakra volt meghatározva, hogy Ákos éppen hol tart. Maga az értékelés értelmezése beletelt néhány napba, egyrészt a nyelv miatt, másrészt mert egészen más , mint amit otthon kaptunk tavaly novemberben. Legjobban amúgy ahhoz hasonlított, amit az oviban csináltak, ott ugye volt az iskolaérettség, mint viszonyítási pont, és az odavezető út egyes pontjai, és ehhez képest nézték meg, hogy a gyerek épp hol tart.

A szintek a második osztály végén elérendő elváráshoz képest vannak megállapítva, 0-3-ig (néhol 0-2-ig), kivéve a svédet (olvasás-írás), ahol az első osztályig. Érdekességként megjegyzem, hogy ez a fajta értékelés teljesen új, Tin elmondta, hogy először csinálják, és valószínűleg lesznek rajta módosítások, mert a tanárok nincsenek vele teljesen megelégedve, szóval ez egy kísérleti év most.

Ákos minden értékelési pontban legalább egyes szinten van, de több pontban elérte az értékelési maximumot, tehát az első év első féléves szint mindenhol megvan, és több területen jóval megelőzi az elvártat.

A megbeszélés elsősorban az értékeléssel kapcsolatos kérdések megválaszolásáról, valamint Ákos iskolai füzeteinek, könyveinek áttekintéséről szólt. A megbeszélésen a tanítónéni, a szülők és a gyerek vesz részt. Nálunk ezt még színesítette Áron jelenléte, de ez nem volt probléma, nem tudom, hogy szándékosan vagy csak véletlenül, de abban a szobában volt a találkozó, ahol a vonatos és egyéb játékok vannak, így Áron remekül mulatott, míg mi Ákos ügyeivel voltunk elfoglalva.

Tin először Ákost kérdezgette, hogy hogyan érzi magát az iskolában, a tanteremben, az órák alatt és a szünetben, kivel szeret játszani és mit szeret a legjobban csinálni. Már ez alatt a beszélgetés alatt egyértelművé vált számomra, hogy Ákos svéd tudása minőségi változáson esett át az elmúlt néhány hónapban. Most már nem csak úgy megértegeti a dolgokat, főleg a szövegkörnyezetből és néhány ismerős szóból, mint korábban, hanem mindent megért és adekvátan válaszol.

Svéd

Ákos svéd tudásával kapcsolatban Tin elmondta, hogy láthatóan nincsenek már kommunikációs problémái. Külön megjegyezte, hogy ha Ákos nem ért valamit, akkor kérdez, és ezt nagyon jó dolognak tartja. Általában rövid magyarázat után Ákos megérti az adott szót, mondatot. Azt is elmondta, hogy még hosszabb szövegeknél, meséknél látszik, hogy elfárad és nem követi a történetet, de az elején kifejezetten koncentrál a megértésre.

Az olvasás és írás értékelésénél Ákos a maximális, hármas szinten van, azaz az első osztályos követelményeket teljesíti. Nincsenek nagy elvárások első osztályban, a betűket kell ismerni és összeolvasni, tehát összefüggő, hosszabb szövegek megértése még nem elvárás. Ezzel együtt - tekintettel arra, hogy Ákos a nyelvet is tanulja - nagyon szép teljesítmény. Az írás a nyomtatott betűs írást jelenti, ezeket amúgy abc sorrendben szépen végiggyakorolták az elmúlt hetek során, láttuk Ákos regiszteres füzetét (nincs külön könyv erre), igen szép.

Tin mutatott egy tollbamondás-felmérést is, ahol Ákos a diktált szöveget hibátlanul véste papírra, nagyon szép, szabályos (nyomtatott) betűkkel. Kifejezetten rákérdeztem, hogy ez a szöveg Ákos számára egy könnyített verzió-e, mert még én is megértettem, miről szól, de Tin elmondta, hogy nem, az egész osztálynak diktált. Meg is mutatta néhány osztálytárs verzióját (név nélkül, természetesen), hát egyik sem volt olyan szép és bizony hibák is voltak benne. Tin elmondta, hogy kifejezetten nagy dolog, hogy Ákos pontosan hallja, hogy hol végződik egy szó és hol kezdődik a következő.

Ákos a kedvenc foglalatosságra vonatkozó kérdésre egy Piff című könyvet nevezett meg. Ez a könyv, vagy inkább munkafüzet egy szövegértést fejlesztő kiadvány. Egy nem anyanyelvű diáknak kifejezetten nehéz feladatok vannak benne, például több hasonló szóból kell kiválasztani a mondatba illőt. Az eddig elvégzett feladatok hibátlanok voltak.

A svéd nyelv tantárgyban még két értékelési pont van. A beszélgetésre vonatkozó résznél második szinten van, ami azt jelenti, hogy ki tudja fejezni magát, és figyel is a többiekre, az elbeszélésre vonatkozó résznél egyes szinten van, azaz csoportban tud mesélni (hogy ez pontosan mit jelent, nem tudom, erről nem esett szó, gondolom a többiekkel együtt össze tudja a rakni a történetet).

Matematika

Matematikából a fogalomrendszer tekintetében a második szinten, a problémamegoldás, illetve a matematikai érvelés (?) pontoknál az első szinten van.

A tanítónéni szerint Ákos bőven túl van azon a szinten, ahol osztálytársai tartanak, ezért nem ritkán kap egyéb feladatokat (ma például valami számítógépes fejlesztő játékkal mulathatott, amíg az osztály többi része gyakorolt).

Az osztály jelenleg 0-20 között összeadást és kivonást gyakorol, ezt Ákos már a tavalyi év során kigyakorolta, annyira, hogy most már nem kell külön számolgatnia az ujján, hanem automatikusan tudja a választ a legtöbb esetben.

Ezzel kapcsolatban Tin végzett egy felmérést Ákosnál. Ez egy 66 feladatos, összeadásokból és kivonásokból álló feladatlap volt, amit Ákos 5 (!) perc alatt abszolvált (oda is írta Tin a lapra megjegyzésként), és egy hibát vétett, nyilvánvalóan a tempó miatt, mert amikor átnéztük a feladatlapot azonnal vágta rá a jó választ (és fogta a fejét, hogy hogyan tudta elrontani ...) Tin egyébként is megjegyezte, hogy Ákos gyakran szeleburdi, villámgyorsan csinálja a feladatokat, ami nem mindig szerencsés.

Tin még egy másik feladatlapot is mutatott, amit azért végeztetett el Ákossal, hogy pontosan megtudja, hol is tart. Ezen a feladatlapon egyre nehezebb feladatok voltak, kezdve az egyszerűbb, 10 alatti összeadásokkal, kivonásokkal, majd először tizesátlépés nélkül, később tizesátlépéssel egészen 100-ig. Ákos hibátlanul oldotta meg az összes feladatot, bár Tin szerint az utolsó lap nagyon sokáig tartott. Láthatóan Ákos nehéznek találta a feladatokat, mivel rávéste, hogy svårt (=nehéz), és a papír össze-vissza volt firkálva. De megcsinálta.

Szóval Ákos nagyon jó matematikából.

Testnevelés

Erről kevés szó esett, itt Ákos egyes szinten van, de Tin elmagyarázta, hogy azért, mert kevés a testnevelés óra (heti egy), és még nem tudtak minden mozgásformát végigvenni. Ez amúgy jellemző a többi értékelési pontra is, sokszor azért van a gyerek az adott szinten, mert még nem is volt mód a magasabb szintű feladatok gyakorlására. (Mielőtt még valaki keveslené a heti egy tesiórát, elmondom, hogy a gyerekek a nap jó részét, azaz órákat hóban, esőben, hidegben és szélben is mindig az udvaron töltik, kötetlen játékkal, szóval mozgásból van épp elég.)

Képzőművészet (képalkotás)

A képkészítésben második szinten van (itt nincs hármas szint), tehát mindenféle technikával tud dolgozni és tud ezt meg azt a színekről, a képekről való beszédben pedig első szinten. Erről a részről nem ejtettünk szót a megbeszélésen.

A beszélgetésre fél óra állt rendelkezésünkre, ami nem volt sok, főleg, hogy mennyire sok témát kellett érintenünk. Összességében elmondhatjuk, hogy Ákos nagyon jól áll az iskolában, ahhoz képest, hogy még tanulja a nyelvet, nem hogy nincs lemaradva, de néhány dologban kifejezetten meghaladja az átlagot. Tin elmondta, hogy ellátja Ákos a tudásának megfelelő anyaggal, de igazán akkor tud neki inspiratív feladatokat adni majd, ha Ákos még magasabb szintre jut a svéd nyelvben. Ebből is látszik, hogy az iskola kitűnően tudja kezelni a különböző szinten lévő gyerekek igényeit.

Még szó esett azokról az eseményekről, amik néhány héttel ezelőtt erős aggodalomra adtak nekünk okot. Ákos ugyanis gyakran számolt be arról, hogy megverték az iskolában. Tudni kell erről, hogy itt nem szokás a gyerekeket folyton minden pillanatban szemmel tartani. A tanítónők gyakran benn vannak az osztályteremben, vagy a fritidszobában a többi gyerekkel, amíg akik akarnak, kinn játszanak az udvaron. Így előfordul, hogy csak akkor érnek oda, amikor már jócskán tart a verekedés, azt meg kideríteni, hogy pontosan mi történt, szinte lehetetlen. Ákos persze mindig úgy adta elő a történetet, hogy őt, a teljesen ártatlan pici fiút, jól megverték, meg behúztak neki csak úgy, és így tovább. Azt tudom, hogy Ákos nem szokott verekedést kezdeményezni, nem olyan típus, és elég sokat mosom az agyát a témakörben, viszont azt is tudom, hogy tenyérbemászó tud lenni, amikor olyanja van. És hát Tin is ezt mondta, hogy bizony a verekedésekre nem ritkán azért került sor, mert Ákos kiprovokálta. Mert - nyelvi okokból - nem értette a játékszabályokat, és hiába próbálták figyelmeztetni, nem törődött vele.

Viszont most már ilyen problémák nincsenek, Ákos a gyerekek között nagyon jól kommunikál, így az őt ért támadások is megszűntek szerencsére, ezt mi is észleltük.

Régien írtam Áronról státuszfélét. Mondjuk most sem lesz igazán kimerítő, de gondoltam, leírok pár dolgot, ami mostanában van.

Szóval, beszédfejlődés terén meglehetősen egy helyben toporgunk jó ideje, bár azért mindig vannak új szavak, de ahhoz képes, hogy milyen korán meglepett bennünket az első értelmes szóval, még mindig a bébinyelvnél tartunk. A nap legtöbbször felhangzó szava természetesen a tütüautóóóó, ezt követi a si-hu-hu. Még dobogós az apát jelentő papppa, amit annyira édesen tud mondani, hogy apa azonnal elolvad, ha meghallja. Amikor apa és Ákos reggelente útnak indulnak, Áron keserves pappa-pappa-pappázásba kezd, a szívnek kell megszakadni. Éjjel is gyakran felhangzik, amikor engem már megunt, akkor általában pappa felkiáltással apához bújik. Ébredés után azonnal csekkolja, hogy hol az apja ...

Anya még mindig nincs, egyszer-kétszer bepróbálkozott a mamával, de mivel az már foglalt a családban, nem állandósult. Viszont rájöttem, hogy az éneklő hangon elmondott Eőőőőőeőőőő az bizony én vagyok. Már jó ideje használta kiskomám ezt a "szót", de csak mostanában tudatosult bennünk, hogy ez rám vonatkozik, leginkább arról szól, hogy nekem valamit csinálnom kellene az ő érdekében.

Egyébként valószínűleg jó hallása van, a Hinta-palinta kezdetű örökbecsűnek az elejét egészen jól intonálja, és a szöveg is felismerhető. Nagyon szereti a mondókákat, többet ismer mozgással is, magyarokat is, és svédet is (a Kulanban mindig részt veszünk, legalábbis én a zenés foglalkozáson).

Kaja ügyben nagyon jól állunk, kitartó türelmünk gyümölcseként most már nagyon érdeklődő, sokféle kedvence van és amit szeret (tészta, minden  mennyiségben), abból egészen szép mennyiségeket eszik. Na persze Ákost ebben a korban meg sem közelíti, de főleg nem napi átlagban, de ahhoz képest, hogy honnan indultunk, nagyokat eszik. Mondjuk naponta legfeljebb kétszer tudom érdemi mennyiséggel megetetni, azon kívül csak csipeget és hajigál. Ezzel összefüggésben  megfigyeltük, hogy ha sikerült eltalálni a vacsora időpontját és hogy éppen mit óhajt ő urasága, akkor éjjel egészen sokáig alszik cici nélkül is, volt már, hogy az első éjjeli kajára csak 5 után került sor ...

Aztán, nagyon szereti a könyveket, mindenfélét, amiben képek vannak, de természetesen a leginkább azokat, amikben autók, vonatok vannak. Ha olvasni akar, akkor hozza a könyvet, belefészkeli magát az ölembe és hosszú tízpercekig elnézegetünk egy-egy könyvet. De egyedül is szívesen lapozgat. A legújabb kedvenc most a Tesz-vesz város, ami már magán viseli a szorgos kezek nyomait ...

Ákossal sokat játszanak együtt, bár mostanság ez kevésbé idilli, mint régebben, ugyanis Áron nem igazán tűri, hogy irányítsák, márpedig Ákosnak mindig határozott elképzelései vannak arról, hogy hol és mit is kellene csinálnia az öccsének, aki nemtetszését a szokásos velőtrázó sikítással adja tudtunkra, amire én már reflexszerűen ÁÁÁÁÁÁkos!!! kiabálással szoktam reagálni, mert gyakorlatilag elviselhetetlen. Így szegény Ákos néha megsértődik, mert ő egészen másként képzelte az együtt játszást, elvonul egy kicsit. Majd folytatják tovább, a fenti menetrenddel.

És a végére még egy portré Áronról ... Éppen a délben esedékes In The Night Garden c. sorozatot nézi, mert kiskomám rákapott bizony a tévénézésre, amit erős korlátok között, de mostanában már engedek.

Jelentős, megörökítendő események mostanság nem történnek az ünnepek elmúltával, így néhány képpel illusztrálnám napjaink folyását most, hogy véget ért a téli szünet. Holnaptól Ákos ismét iskolába jár, Áronnal pedig kettesben nyomjuk itthon a napokat. Igazán jó három hét van mögöttünk.

Áron továbbra is kerékőrült, a játékai közül jelenleg hosszabb figyelemre csak az számíthat, amelyiknek van kereke ...

Bár mostanában az autók is vonatokká válnak, szépen egymáshoz kapcsolva ...

Ákos pedig most már túl van a második nyelvórán is, amelyen nyelvtanári minőségben vesz részt. És mint kitűnő nyelvtanár, a kiejtést is szorgalmasan gyakoroltatja a nebulókkal ...

Aztán persze jól szórakozik azon, ha nem sikerül a tanítványnak gyorsan elsajátítani a helyes kiejtést.

Vali mama és Ákos kifundálták, hogy - tekintettel a tavaszra tervezett látogatásra - Ákos ezentúl svédül fogja tanítani Vali mamát. Ma volt az első alkalom a sokórásra tervezett tanfolyamból.

Ákos egészen sajátos pedagógiai program alapján halad, nagyon jól szórakoztam a konyhában, kenyérsütés közben. Néhány nélkülözhetetlen szó megtanítása után Vali mama kérésére Ákos sorolni kezdte a hét napjait svédül. Szépen megtanulták a hétfőt (måndag), kiejtéssel, írásképpel együtt (Mamaaaa! Az ott nem "a" betű, hanem a hosszú ó, az "a" betűn van egy karika!). Ezt követte a kedd, azaz tisdag. Majd Ákos gondolt egyet, hiszen a hét napjainak nevében rendszer van, ennyiből ezt már Vali mama is láthatja, így hát akkor most ő mondja magyarul, hogy szerda, a mama pedig a rendszer alapján mondja meg, hogy hogyan van svédül ...

Gott nytt år!

Vége egy évnek, vége egy évtizednek ... Az elmúlt évünk fantasztikus volt, igazán nem panaszkodhatunk, tulajdonképpen csupa móka-kacagás volt osztályrészünk. Soha rosszabbat.

A tegnapi nap prímán sikerült, pedig nem fűztem sok reményt egy nagyobb megmozduláshoz, mégis így alakult. Ákos korcsolyás társához voltunk hivatalosak délután, némi csúszással ez át is mentünk. Némi játék és a szilveszterhez illően végrehajtott olvasztott-fémes jóslás után kivonultunk az utcára, ahol a környékbeliek megkezdték a tűzijátékok fellövöldözését. Ehhez a mozgalomhoz mi is csatlakoztunk, vendéglátónk fantasztikus műsort varázsolt nekünk. Áron mondjuk a felszálló rakéták zajától megijedt, onnantól kezdve a fellövésekkor befogtuk a fülét, de így is némiképp beleolvadva a mellkasomban követte az eseményeket.

Mivel meglehetősen hideg volt az este (- 6-7 C), a tűzijáték után rögvest elindultunk hozzánk. Eredeti tervünk az volt, hogy némi evés-ivás mellett társasjátékozunk, de ahogy rohant az idő, egyszer csak észrevettük, hogy mindjárt éjfél, és ideje pezsgőt bontani. A gyerekek amúgy nagyon élvezték, hogy nem kell lefeküdni, Ákos szobájában építettek mindenféle kuckókat. Áront 10 után sikerült ágyba dugni, így nyugiban ehettük a virslit ön- és közveszély-elhárítási kötelezettség nélkül.

Éjfél után a tűzijátékosok és petárdások még jócskán ráerősítettek, így Áron szegényem felébredt. A kezdeti meglepettség után elégedetten konstatálta, hogy még mindig tömegek állnak rendelkezésre az ő szórakoztatására, így a napszaknak megfelelően némiképp lelassulva, de vidáman folytatta a szokásos tevékenységét.

Fél kettőig tartott a mulatság, ami abszolút csúcs Ákos ébrenlétét tekintve. Áront kettő körül sikerült visszaaltatni, de nem volt könnyű, mert valaki eszement még úgy érezte, hogy pont az ablakunk alatt kell eldurrogtatnia megmaradt robbanóanyagait ...

Viszont aludtuk 10 utánig, Áronnal együtt, Ákos saját bevallása szerint 9-kor ébredt és rögvest vonatozni kezdett, szóval mindannyiunknak jól indult az év, azt hiszem.

A tegnapi nap fantasztikusan sikerült. Pedig voltak nehézségek, például Áron totálisan eltolódott alvási ritmusa. Már néhány napja egyre később kelt, ezért későn aludt délután és későn került ágyba este. Ez tegnapra odáig fajult, hogy f10-kor kelt, és noha úgy döntöttünk, hogy akkor inkább kihagyjuk a délutáni alvást és a vacsorát előrehozzuk 3 órára, fogta magát és 4-kor elaludt az etetőszékben ... Így gyorsan lefektettem, mert ha nem teszem, hát igen hangos szentesténk lett volna. Áron így aludt vagy n7-ig, és este 11-kor tudtam lefektetni. Viszont a kedve végig fantasztikusan jó volt szerencsére. Az ajándékozást így viszont két részletben hajtottuk végre, ami tulajdonképpen nem is volt rossz. Ákost nem akartam arra kényszeríteni, hogy hosszú órákon át csak nézze a becsomagolt ajándékait, így is sokkal türelmesebben várta a pillanatot, amikor végre leszaggathatja a sok csomagolópapírt a dolgokról, mint tavaly, amikor szinte nem is evett, annyira várta az ajándékbontást. Ébredés után pedig Áron bontogatott nagy boldogan, Ákos aktív asszisztenciája mellett.

Az ajándékok idén is telibe találtak, bár ismét biztosra mentünk, csupa kedvenc volt a fa alatt, Ákosnak űrhajók, Áronnak autók. Áronnak egyébként a harmadik autót rejtő doboz után már meggyőződése volt, hogy doboz=autó, így Ákos új társasjátékait is őrjöngve bontogatta, mondván, hogy tűtűautóóóó, tűtűtautóóóó és e meggyőződéséből nem lehetett kiábrándítani őt.

Természetesen mindketten azonnal nekiestek a játéknak. Ki űrhajót szerelt össze ...

... ki pedig autót ...

Ma pedig kedélyes molyolással töltjük a napot, a fiúk játszanak, mi olvasunk. Zacco kiszorított a konyhából, mert ő óhajott ma főzni, így nekem semmi dolgom nincs a láblógatáson kívül.

Boldog karácsonyt szeretnék kívánni mindenkinek Ákos kedvenc karácsonyi dalával ...

(... amit mi már kicsit ununk, ugyanis Ákos hetek óta mindennap, napjában nagyjából kettőszászszor énekel el, teli torokból ...)

Tomtarnas julnatt

Midnatt råder, det är tyst i husen, tyst i husen,

alla sofva, släckta äro ljusen, äro ljusen.
Tipp tapp, tippe-tippe-tipp-tapp, tipp, tipp, tapp.

Se, då krypa tomtar upp ur vrårna, upp ur vrårna,
lyssna, speja, trippa fram på tårna, fram på tårna.
Tipp tapp, tippe-tippe-tipp-tapp, tipp, tipp, tapp.

Snälla folket låtit maten rara, maten rara,
stå på bordet åt en tomteskara, tomteskara.
Tipp tapp, tippe-tippe-tipp-tapp, tipp, tipp, tapp.

Hur de mysa, hoppa upp bland faten, upp bland faten,
tissla, tassla: "God är julematen!", "Julematen!"
Tipp tapp, tippe-tippe-tipp-tapp, tipp, tipp, tapp.

Gröt och skinka, lilla äpplebiten, äpplebiten,
tänk, så rart det smakar Nisse liten! Nisse liten!
Tipp tapp, tippe-tippe-tipp-tapp, tipp, tipp, tapp.

Nu till lekar! Glada skrattet klingar, skrattet klingar,
rundt om granen skaran muntert svingar, muntert svingar.
Tipp tapp, tippe-tippe-tipp-tapp, tipp, tipp, tapp.

Natten lider. Snart de tomtar snälla, tomtar snälla,
kvickt och näpet allt i ordning ställa, ordning ställa.
Tipp tapp, tippe-tippe-tipp-tapp, tipp, tipp, tapp.

Sedan åter in i tysta vrårna, tysta vrårna,
tomteskaran, tassar nätt på tårna, nätt på tårna.
Tipp tapp, tippe-tippe-tipp-tapp, tipp, tipp, tapp.

Hull a hó ismét, és a hidegnek köszönhetően még mindig fantasztikus fehér minden, bár holnapra plusz fokokat ígérnek, a hét második felében pedig esőt is, így most - kivételesen én is - szurkolok a hidegnek, hogy minél tovább, lehetőleg még holnaputánig legyen ilyen szép havas a táj. És addig is, amíg így van, próbálunk kiélvezni minden pillanatot, ma például szánkózni voltunk. Persze a fiúk eddig szánkóztak, jó sokat, de most elmentünk Norra Fäladenbe (ez Lund egy másik városrésze), ahol van egy fantasztikus szánkódomb. Zacco szerint valószínűleg kifejezettem erre a célra idehordott dombocskáról van szó, amiben lehet is valami, hiszen amerre a szem ellát, síkság van a környéken ...

A kocsihoz való eljutás nem mindig megy könnyen ...

De ha már ott vagyunk, akkor minden oké ... Sőt, némi bizonytalankodás után apával és velem is hajlandó volt egy-egy lassabb menetet lenyomni. A végén pedig maga ült bele a pulkába (az a szürke műanyag bob), amikor még egy utolsót akartam csúszni ...

Ez a hely fantasztikus, van lankásabb és meredekebb pálya, mindenki megtalálhatja kedvencét ...

Ákos persze a meredekebb lejtőn nyomta, eleinte nagyokat esett, aztán nagyon belejött és mivel nincs sífelvonó, jól el is fáradt ...

De persze nem csak Ákos fáradt el nagyon ...

Áron a kezemben aludt el, amíg visszamentünk a kocsihoz, majd némi óbégatás után folytatta az alvást az ülésben, onnan kifele már kómásan szedtük és így aludt vagy két órán keresztül az ágyunkon.

Nos, tévedtem, nem olvadt el a hó, sőt, azóta esett még és most is esik megállíthatatlanul, és így karácsony előtt én ezt cseppet sem bánom. Pedig hideg van, kutyául hideg és ez a hideg néhány teljesen új helyzet elé állított az utóbbi napokban.

Itt van például a biciklizés. Mert hát jó svéd módjára én bizony biciklivel járok a nyelvórákra, és mivel kb. 5 perces tekeréssel ott vagyok a komvuxban, hát még télvíz idején sem hagytam fel e - férj szerint kiváló - szokásommal. Megfelelő öltözékkel végül nem is nagy dolog ez. Viszont én hiába öltözöm fel, ha a biciklim minden része be van fagyva. Kezdve pl. a biciklizárral, amiben a kulcs nem forog. Erre Zacconak az az ötlete volt tegnap, amikor már igencsak késésben voltam az előbbi említett műintézménybe indulván, hogy egy pofa meleg vízzel próbálkozzam. Próbálkoztam is, és sikerrel is jártam, de ez csak az első lépcső volt, mert a biciklin a fék és a váltó is be volt fagyva, ami nem túlságosan biztonságos dolog, tekintve, hogy a délelőtti latyakos hó után már erősen mínuszban járt a hőmérő, ergo jégpáncél borította a bicikliutat. Így hát próbálkoztam tovább és sikerült is az egyik féket félig behúzni. Aztán a dolog így is maradt, szóval én végül behúzott fékkel tekertem el a komvuxig, miközben megállapítottam, hogy a bélelt téli sapkám nem szélálló, de a kesztyűm sem feltétlenül a skandináv viszonyokra készült, noha mindkettőt itt vettem ...

A mai nap pedig téli autóvezetés tréninget vettem, autodidakta módon. Először is, két gyerekkel a hátam mögött kemény félórás munkával és sok benzingőzzel sikerül a kocsit először használhatóvá tenni, azaz kiástam kb. fél méter hó és jég alól, ami nem volt kis menet, hiszen még az ablaktörlő is kőkemény jégbe fagyva várta jobb sorsát ... Aztán, miután sikerült legalább némi kilátást biztosítanom magamnak, el is indultunk, nagyjából 30 km/órás átlagsebességet futva Staffanstorp felé. Na most, itt Svédországban azért nem kezd el a hó leestével az összes hókotró azonnal lázasan ide-oda furikázni, végül is északon vagyunk, legyen mindenki felkészülve. Takarítják ugyan az utat, de csak módjával, némi kőszórással, szóval ma délután például az egyik főúton kifele kb. 20 centis vájatban próbáltam benntartani a kocsit, hogy haladjunk is, és hát nem kicsit voltam pánikban, mert bizony csúszkált a kocsi ide-meg oda (még jó, hogy voltak vájatok, ugye), na meg ha úgy éreztem, hogy fékre lépnék is azonnal bekapcsolt a blokkolásgátló ... Közben felrémlett, hogy tulajdonképpen én még nem is vezettem ilyen viszonyok között autót, szóval épp ideje volt bekerülni a mély vízbe. Amúgy egészen belejöttem a dologba, az autópályán már 60-70-nel is repesztettem, csak úgy kapkodták a fejüket a fiúk a hátsó ülésen ... Staffanstorpba beérkezve már inkább az okozott némi aggodalmat, hogy híresen jó tájékozódó képességemmel hogyan is fogok odatalálni Klári barátnőmékhez, mert - noha számtalanszor jártunk már náluk - sosem vezettem én arrafelé, ráadásul  a hó erősen nehezítette a terepet, a mindent beborító fehérség a tájékozódási pontok számát erősen csökkentette. Na meg, sokszor azt sem tudtam, hogy jó sávban vagyok-e és egyik helyen például simán a szembesávban kanyarodtam, még jó, hogy a türelmes svédek ilyesmiből nem csinálnak problémát, szépen megvárták, amíg odébbállok ... Végül - Ákos navigálását erősen igénybe véve - csont nélkül odataláltunk.

Így hát nem mondhatnám unalmasnak ezeket a napokat. Ákos és Áron persze élvezik a havat, Áron a hókotróért van oda természetesen, Ákos pedig az új szánkójáért, amit ma bevitt az iskolába, ilyenkor, hó esetén minden gyerek így tesz amúgy, a szünetekben őrült szánkózás folyik.

És, ma véget ért az iskola, kezdődik a téli szünet, nekem tegnap volt az utolsó svédórám az idén, Zacco letette a lantot a munkahelyén, így teljes gőzzel a karácsonyra tudunk fókuszálni mostantól.