lucilla viszontagságai

Itt látható az ez évi hivatalos mézeskalács-dekorációnk:

Esik a hó Lundban ...

Sajnos, nem fog megmaradni, mert továbbra is pozitívban van a hőmérő higanyszála, de élvezzük, amíg van ...

Ahogy haladunk befele a decemberbe, úgy szaporodnak a különböző programok, főleg a karácsonnyal és télapóval kapcsolatosak. Itt ugye a télapó, azaz Tomte, karácsonykor lepi meg a gyerekeket mindenféle jóval, így december hatodika után is rendre lehet vele és kis segítőikkel, a nissarna-kkal találkozni.

A múlt heti koppenhágai utunkat vonattal abszolváltuk, és az ülésen találtam egy újságot, amit az út alatt átlapoztam. Ez amúgy egy jóféle svéd szokás, az elolvasott napilapot a legtöbben olyan helyen hagyják, ahol mások megtalálhatják és elolvashatják. Na szóval, ebben az újságban találtam egy hírdetés, amiből megtudhattuk, hogy Mikulásvonat dél-Svédországban is létezik. És mivel a Mikulásvonat odahaza is nagy siker volt sok évvel ezelőtt, hát el is határoztuk, hogy kipróbáljuk a svéd változatot is.

A Mikulás az österleni gőzmozdonnyal utazgat ezidőtájt, így vasárnap némi reggeli után felkerekedtünk és elrobogtunk Bösarpba, ahonnan indul.

Mivel igen korán érkeztünk (akarom mondani késve, mert az első járatot lekéstük), szóval volt némi időnk, ezért ha már arra jártunk, leruccantunk egy kicsit a tengerhez is, a keleti parton még nem is jártunk. Vitamölla amolyan halászfalucska, nagyon hangulatos és nagyon svéd. Hát, mit mondjak, nem volt éppen kirándulóidő, tengerparti meg még annyira sem, így azért túl sok időt nem töltöttünk el ott. Kicsit sétáltunk a parton ....

... megnéztük a kacsákat (banyek, hogy ezek nem fáznak ...)

Majd szépen vissza is mentünk a vasútállomásra.

Addig is, amíg megérkezett a vonat, körülnéztünk. Találtunk favonatos pályát (a fiúk nagy bánatára itt nem időztünk), és régi mozdonyokat ...

Majd megérkezett a vonat, hatalmas nagy gőzőket eregetve a kéményéből, a fiúk tátott szájjal nézték, ahogy néztem, a hímnemű jelenlévők mindegyikét lenyűgözte a látvány, kortól függetlenül. Kerítettünk helyet magunknak az egyik régivágású kupéba, és elhelyezkedtünk. Áron oda volt, meg vissza, egyfolytában mondogatta, hogy si-hu-hu-hu-si-hu-hu-hu ...

Itt a hangulatot amúgy árnyalta, hogy Ákos a rábízott vonatjegyet eltűntette, mivel bedugta az ablaknyílásba, és onnan nem lehetett kiszedni. Még jó, hogy a kalauz meglehetősen megértőnek bizonyult ...

Az út kb. félórás volt St. Olof megállóig, ahol aztán jól kiszálltunk, grillezett korvot ettünk és teáztunk, majd visszaszálltunk a vonatra és visszazakatoltunk és zötyögtünk, mert ezen a vonalon - nyilván a nosztalgia kedvéért - a sínek a régiek, és hát nem úgy siklik rajtuk végig a vonat, mint az Öresundtåg Koppenhága felé. A visszafele úton amúgy a télapó személyesen üdvözölt minden utazó gyereket és kis zacskókat adott nekik, amiben hát mi más is lehett, mint  egy rakás godis, azaz gumicukor (egy apró mandarin mellett ...). Áronét azonnal elkoboztam későbbi felhasználásra (saját részre), Ákos persze nekieshetett.

Már jócskán sötétedett, mire ismét Bösarp állomáson voltunk, onnan rövid vonatnézés után hazaindultunk.

A tegnapi nap híre, hogy megkaptuk Ákos első hivatalos értékelését, illetve ahogy azt itt nevezik: egyéni fejlődési tervét. Hát, egyelőre még csak fordítgatjuk és próbáljuk megérteni, mert egészen más, mint amit otthon adnak szöveges értékelésként, bár eszembe jutottak a hőbörgők, akiknek az otthoni értékelés nem tecc, mert nem eléggé részletes, hát itt aztán kb. 3 sorban össze tudnám foglalni a kapott információt. De most nem írok róla részletesen, majd a tanítóval történő személyes beszélgetés után, mert gyanítom, hogy fingunk sincs arról, hogy mi a lényeg, akár jól értjük a szöveget, akár nem, mert hát persze a svéd tudásunk sincs ott még, hogy tévedhetetlen legyen.

Hosszú és tartalmas hét áll mögöttünk, rengeteg dolog történt. Én például rengeteget aludtam és rengeteget sütöttem/főztem, mert volt, aki Áront szórakoztatta ez idő alatt, de kirándulásból sem volt hiány, míg anyuék itt voltak.

Szombatok például ellátogattunk Koppenhágába, ami így télvíz idején sokkal szebb arcát mutatta nekünk, mint nyáron.

Természetesen megejtettük a kötelező programokat, mindent, ami egy bő fél napba belefért, így anyuékat is elvittük a kis hableányhoz, ahol Ákos saját kívánságából lett lefotózva (ilyen is ritkán adatik meg mostanság ... )

A hableány mellett a koppenhágai klímakonferencia kapcsán a Greenpeace tüntettet, valamint újabb szobor tűnt fel, némiképp értetlenül szemléltük ...

Áron szegényem ezen a napon igen sok időt töltött a babakocsiban, amit egészen jól viselt, viszont amikor végre ő is kiszállhatott szaladgálni, vagy apa nyakában ücsörögni, annyira boldog volt, hogy folyamatosan mondogatta: jjjjeeee, jeeeee ...

Megtekintettük a királyi várat és tartozékait, ki ki a maga módján, Ákos rollerrel:

Áron pedig szabadlábon ...

Majd bevetettük magunkat a belvárosba, ahol már igencsak a karácsonyra készült minden és mindenki, na meg a klímakonferenciára. Átvágtuk magunkat a karácsonyi vásári tömegen, meg a bevásárlóutcán (ami a világ leghosszabja állítólag), közben rendesen besötétedett, így további képek már nincsenek. Illetve egy még van, mert a konferenciára készülő város hangulatát azért megörökítettük ...

Tegnap pedig betért hozzánk a Télapó is, útban Magyarország felé, mert itt ugye nem jön ekkortájt a gyerekekhez. Ezzel a témával amúgy Ákos rendesen megkavarta az osztálytársait, mikor lelkendezve mesélte, hogy hozzánk bizony már vasárnap jön a Tomte, kíváncsi vagyok, hogy - miután beszélgettünk némiképp a témáról - hogyan fog az eseményekről az iskolában beszámolni kiskomám.

Szóval kiscsizmákban volt minden jó, piros alma, mogyoró, akarom mondani sok-sok játék és könyv. A csizmákról annyit, hogy miután Ákos a nagypapával pucoltatta ki a sajátját, gondolt egyet, és kisikálta Áronét, de annyira, hogy csillogott -villogott(csak úgy, mint a fürdőszoba, miután eltöltöttem benne a mosási akció után egy negyed órácskát, de boldogan tettem, hiszen milyen jótestvér fiam van, ugyi).

Áron mikulássapkában ...

és Ákos mikulássapkában ...

Minden ajándéknak nagyon örültek a fiúk, Ákos a nap végére az összeset végigpróbálta, összeszerelte, végiglapozta, stb ... Áron kedvencei a könyvek, ma fél délelőtt nézegettük őket, alig győztem torokkal.

A végére még egy vidám képecske a kisebbik gyermekről, amint - jógyerek módjára engedelmeskedve a most_akkor_fürödni_fogunk felszólításnak azonnal mód a kádban teremve - ruhástól fürdik. Való igaz, hogy a vetkőzz felszólítás nem hangott el ...

Nos, ismét zajlik az élet, anyuék megérkeztek, végre ismét tele a szekrény pilótakeksszel, és a gyerekek boldogok, mert ketten is folyamatosan a rendelkezésre állnak szórakoztatási vonalon.

Tegnap Höörbe látogattunk, ugyanis megtudtuk, hogy Tomte, azaz a svéd Mikulás ott lesz egész nap és meghallgatja a gyerekek kívánságait, na meg mindemellett még sok mulatság várható. És valóban így is lett, a Vadaspark tele volt például Nissarna-kkal, azaz Tomte segédeivel, volt aki énekelt, volt aki glöggöt és forró almamustot kínált, kaptunk tőlük lussekattert is.

És noha még nincs hó (és nem is lesz egy darabig, ha a szokásos formáját hozza az időjárás), a gyerekek kedvéért azért a szervezők intéztek némi havat, és lehetett dobálni a Nissarnakat. Ákos imádta a helyet, alig lehetett elrángatni onnan ...

Áron is élvezte a dolgot, bár ő még nem nagyon gyúrt hógolyót ...

Aztán a fiúk megsúgták a Tomténak, mit is szeretnének tőle. Itt persze van némi keveredés, hiszen nálunk ugye a Mikulás december 6-án jön, karácsonykor pedig a Jézuskát várjuk, de szerencsére a Tomtés megbeszéléssel kapcsolatban ez nem okozott zavart, Ákos előadta ékes svéd nyelven, hogy ő bizony pávermájnerszt szeretne kapni.

(Az orrán azért van ragtapasz, mert hintázott a széken és az kicsúszott alóla, így sikerült az orrnyergét igen alaposan beletörölni az üvegasztal lapjába. Őszintén remélem, hogy ez az eset végre megérteti vele, hogy miért is nem hintázunk a széken.)

Ákosék egyik iskolai tárgya az önismeret (vagy valami hasonló), ezen az órán beszélgettek már a nevükről, a barátaikról, kedvteléseikről. Az utóbbi időszakban a család van terítéken. Ma hazakaptuk a füzetecskét, gondolom elsősorban azért, hogy beszélgessünk a mostani témával kapcsolatban.

Ákos az alábbi alkotást készítette a családjáról:

(A képekhez mellékelt leírás fordítása: Anya mulatságos, apa nagyon jó a (társas) játékokban, Áron pedig kedves)

Igazán jó ilyen képet látni, mert Ákos itthon nem igen jeleskedik a figuratív ábrázolásban, mostanában leginkább égitesteket rajzol.

És egy másik kép, ami különösen kedves a szívemnek:

A képen Ákos és Áron látható, amint játszanak és persze társalognak, ki ki a maga módján. Ákos azt mondja: gyere most, Áron pedig biubiublublublu. Ákos külön elő is adta a történetet, könnyesre nevettem magam, annyira jól utánozza Áron hablatyolását. 

És a végére egy kép Áronról, aki mostanában magát teljesen meghazudtolóan eszik. Mit eszik, zabál, csak lesünk vacsoránál, hogy mennyit eszik és hogy gyakorlatilag mindent, azt is, amit eddig semmilyen körülmények között sem. És a kaján jár az esze egyfolytában, folyton a konyhában sertepertél, ha főzök, sütök és követeli a kaját, a kelő kenyeret megenné, ha hagynám ... (Mondjuk nem szokta kérni, hanem felmászik érte, természetesen.)

Tegnap Ákos olvasásból kapott házi feladatot. Kicsit meglepett, mert általában nem kap házit, rendszeresen csak a svéd nyelvórán az előkészítő osztályban, illetve kb. 2 hetente egyszer valami apró matekházit szokott hazahozni. Hozzáteszem, a fritiden egyáltalán nem foglalkoznak ezzel a témával, így ha házi feladat van, akkor az valóban itthon megoldandó feladat. Tehát olvasásból először jött haza a tankönyv, ráadásul első blikkre meglehetősen komoly házi volt ez, az 58-75. oldal közti szövegeket kell elolvasnunk, péntekig.

Persze közelebbről megtekintve nem eszik olyan forrón a kását, az első oldalakon nagyjából két tőmondat van oldalanként, a leghosszabb szöveg sem volt több 5-6 sornál, összességében annyi lehet az elolvasni való, amennyi a magyar másodikos olvasókönyvének egy közepes olvasmánya.

A másik meglepetés akkor ért, amikor láttam, hogy bizony túl vannak a betűtanulás szakaszán, ami a könyv első felének anyaga, tehát augusztus 18 és november 16 között lezongorázták ábécé sorrendben az összes betűt, nem túlságosan túlkomplikált módszerrel, amennyire én ezt meg tudom állapítani. Ákosnak ez mondjuk nem jelentett problémát, lévén, hogy kb. egy éve folyamatosan olvas. Valamiért azt gondoltam, hogy ez a rész tovább fog tartani. Igaz amúgy, hogy írni viszont nem tanulnak, legalábbis nem folyóírással, hanem csak a nyomtatott betűket írják le, de amennyire tudom, ez inkább az olvasás része, mint az írásé.

A házi feladat abszolválása egyébként nagyjából fél órát vett igénybe, mert előálltam azzal a kívánsággal, hogy Ákos a hangos olvasás mellett gyorsan blattolja is le a szöveget, hogy lássam, mennyit ért belőle, így azért párszor a szótárba is bele kellett pillantanom. Meg kell mondjam, a tegnapi nap meglepetéseinek sorát az is gyarapította, hogy mennyire ügyesen fordít Ákos, pedig ez egy komoly tudomány, bármennyire is egyszerű szövegekről van szó.

Írok, mert már nagyon muszáj, de valójában meglehetősen unalmas napokat élünk mostanság, annak ellenére, hogy eléggé sok minden történik.

Na, ez némi ellentmondás, de arról van szó, hogy a heti rutinunk mostanra eléggé feszes lett, hétfőn és szerdán Zacco, kedden és csütörtökön én járok svédórára, így ezeket az estéket az otthon maradó fél egyedül menedzseli a két gyerekkel, ami nem mindig fáklyás menet, de szerencsére azért menni szokott. Hétfőnként én még viszem Ákost hokiedzésre, sőt, mostanában a szombati edzést is én vállaltam be, kellett pár hét, mire rájöttem, hogy - mivel szombatonként apa is itthon van, ezért - Áront nem visszük, így nekem ez másfél-két óra relax valójában. Pénteken úszunk (muhaha, legtöbbször csak tervezzük, most több hét kimaradt, a hányós fosós vírus és egyebek okán), szombaton még mosok, úgy 4-5 óra hosszúságban, vasárnap pedig gyakorlatilag év végéig be vagyunk táblázva vendégfogadás témakörben. Emellett ugye házi feladatok, sütés-főzés és egyéb háztartási tevékenységek színesítik mindennapjainkat.

Azért vannak izgalmak is, ittlétünk második parkolási büntetését sikerült a múlt héten begyűjteni és valójában egyik esetben sem blicceltünk. Még tavaly érkezésünk után kaptunk egy helyes sárga cetlit, ami meglehetősen nagy sokkot okozott számunkra, tekintve hogy olyan helyen álltunk, ahol ingyenes a parkolás. Mert nem volt ugyi p-skiva-nk, amit ki kellett volna tennünk az ablakba az érkezési időnkkel, nekünk persze fogalmunk sem volt arról, hogy ilyen egyáltalán létezik ezen a szép világon ... Múlt hétfőn pedig a szél lerepítette az ablakból a parkolójegyet az ülésre (valószínűleg, amikor a csomagtartóból szedtem ki a babakocsit), így hibába fizettem nem is keveset a parkolásért, még 400 koronát utalhattam a parkolótársaság számlájára, mert hát itt aztán semmi kifogást nem fogadnak el, ezekben a dolgokban eléggé vonalasak a svédek.

Ezzel a békával állított ma haza Ákos, ezen dolgozott már hetek óta a fritiden. Valójában keveset tudok arról, hogy mivel töltik az idejüket délután, az biztos, hogy házi feladat megoldás, tanulás nincs egyáltalán. Ha nagy ritkán kapnak valami házi feladatot (főleg svéd órán szokott ez előfordulni), akkor az megmarad otthonra. Délután egyébként, legalábbis az alapján, amit láttam eddig, nagyjából minden gyerek azt csinál, amit akar. Aki akar, kinn játszik az udvaron, aki akar benn a termekben. Ott egyébként elég sok játék van, társasok, lego, babaház és persze a kreatívkodáshoz is mindenféle, papír, ceruzák, festékek. Egyszer filmet is néztek, szerencsére ez nem rendszeres.

Egy ideje azt is hallom Ákostól, hogy mindenfélét készítenek tanári segítséggel. Például télapó arcképet hímeznek (gobelineznek?) egy darab vászonra. És most itt van ez a béka is, amit Ákos csinált, bár mivel gépi varrást is látok rajta, gondolom erős tanári közreműködéssel. Hibátlan mű lett, amit láthatóan ő varrt rajta, az is nagyon szép munka.

Ma több nagy dolog is történt.

Egyrészt, Ákos életében először egyedül vásárolt a boltban. Annyira egyedül, hogy mi itthon maradtunk, egyedül ment el odáig (kétszer is, erről majd később), vásárolt, majd jött haza.

Szóval, úgy volt, hogy már kora reggel protestált, hogy hol a pudingja. Mondjuk jogosan, mert tényleg megígértem neki, de az elmúlt napok eseményei elsodortak, nem volt itthon tej. Mondja neki az apja, hogy most nem tud pudingot főzni, mert nincs itthon tej. Aztán jött az ötlet, hogy miért is nem megy el Ákos tejért. Ákos felettébb megörült a felnőtt feladatnak (a szobapakolás valahogy egészen más reakciót szokott kiváltani ...) és már öltözött is. Kapott 10 koronát és elindult. Valójában nem is tudom, hogy eddig miért nem küldtük le vásárolni egyedül, hiszen elég nagy már, hogy elboldoguljon, a boltig pedig gyakorlatilag nem találkozik autókkal, főleg ilyenkor hétvégén, mert csak a eü központ parkolójához bevezető útszakaszt kell átszelnie, ott pedig ilyenkor semmi forgalom nincs.

Egyszer csak kopogás az ablakon, Ákos kiabál befelé némi kétségbeeséssel a hangjában, hogy nem jó, mert a tej nyolc koronába kerül. Apa kicsit értetlenkedve válaszolt, hogy igen, tudom, de nálad van tíz korona. Ez párbeszéd még párszor megismétlődött, majd apa megelégelve a dolgot, rákérdezett, hogy mi is ebben a dologban a probléma. Ákos kifejtette, hogy nem jó, mert a tíz korona több, mint a nyolc korona. Apa egyetértett ezzel a pontos megállapítással, és hozzátette, hogy ez nem baj, majd a pénztáros visszaad. Ákos erre egy jaaaaa-val válaszolt, mert hogy végre összeállt a kép. Hozzá kell tennem, hogy amikor vásárolunk, szinte kizárólag kártyával fizetünk, így a készpénzes folyamatok megfigyelésére nem nagyon volt kiskomámnak lehetősége, korábban pedig meggyőződése volt, hogy vásárolni nagyon nagy üzlet, hiszen az ember ad egy papírpénzt a pénztárosnak, majd kap vissza egy csomó (!) érmét.

Nos, Ákos ismét visszament a boltba és nagy boldogan hazatért a liter tejjel és a visszajáró pénzzel. (Mondjuk hozott egy nájlonszatyrot is, ennek eredetét nem sikerült pontosan felfejteni, mert elvileg pénzbe kerül ez is, a számlán és a visszajáróban pedig nyoma sem volt, szóval esélyes, hogy szimplán lenyúlta kiskomám, így volt még egy kis tanmese a szatyrokról is a mai napon.)

Másrészt viszont Áron kimondott ma egy egész mondatot. A történet előzményeként még beszámolnék a tegnapi ámokfutásunkról, aminek során Áron éppen akkor hányta bele a dekoltázsomba a komplett reggelijét, amikor a jövő évi szerződést írtuk alá a lakás tulajdonosával, majd a hányás még délelőtt néhányszor meg is ismétlődött. Mivel Ákos előző nap fájlalta a hasát és némi hasmenése is volt, egyértelművé vált, hogy valami vírus van a családban (azóta apa is megkapta, szóval már csak én vagyok hátra, örömmel várom ...), úgy döntöttünk, hogy nem kap semmit enni, később persze kapott némi ropit. Ma már nem volt semmi baja Áronnak, de azért még úgy voltam vele, hogy nem adok neki semmi olyat, ami megterheli a gyomrát. Viszont még volt némi palacsintatészta a hűtőben, ezt kisütöttem magamnak reggelire, és ezt falatoztam, amikor kiskomám kifejtette igényét némi részesedésre. Hát mondom neki, ezt felejtsed el, ma semmi ilyesmit nem adok. Ő persze nem érte be ezzel a magyarázattal, hanem folytatta tovább, egyszer csak egészen komoly hangon követelte: tessss mammmma! Azaz kérek kaját! A tesss már régóta a kérekszépen megfelelője, a mammma pedig az ételt jelenti, szóval szép kerek mondatot mondott Áron módra.