Lassan kezd unalmas lenni, de ismét egy evős videóval jövök, Áron épp az utolsó tésztadarabbal küzd (a többi tészta a földön végezte ...), villával természetesen, hiszen az úri fiúk neveltetésének alapköve, hogy idejében megismerkedjenek az evőeszközök rendeltetésszerű használatával ....
Újabb hétvége, újabb élmények. Ezúttal Ákos olyat csinált, amit eddig sosem: eleget tett barátnői meghívásának és ott aludt náluk, Staffanstorpban. A mulatság meglehetősen jól sikerült, bár vasárnap reggel volt némi hajbakapás a lányokkal, de némi duzzogás után már kérdezgette, hogy mikor mehet legközelebb.
Aztán vasárnap - mivel az idő közel nem volt olyan verőfényes, mint amit néhány nappal korábban az időjárás jelentés ígért - csak a közeli Vadasparkban tettünk újabb látogatást. Végül szerencsénk volt, a közel két óra alatt, amit ott töltöttünk, nem esett az eső.
Meg ki lehetett próbálni, hogy vajon a kitárt kezű gyerek van-e olyan széles, mint a sasmadár ...
Menőmanóról eddig sajnos csak homályos képek születtek (szerencsére még nem azért, mert annyira gyorsan repeszt, hogy még sportbeállításokkal sem lehet éles képet csinálni róla ...), de igyekszünk.
Áron fejlődésében több mérföldkő is történt a héten. Egyrészt néhány napja apával bébipuzzle-t raktak ki, apa közben magyarázott, hogy egy...kettő..., erre Áron: tetttőőő! És ezt megismételte még párszor. Már néha gyanús volt, hogy utánam mond dolgokat, de ennyire egyértelműen most utánzott először. Azóta a gügyögés repertoárba is bekerült a tettő. Ez persze még nem beszéd, hiszen nem kapcsolódik a kimondott szóhoz jelentés, de lassan jönnek az igazi szavak is.
A másik pedig, hogy - szintén nem előzmény nélkül - ma felállt az előszoba közepén, kapaszkodás nélkül és lépett pár lépést. Azóta a lépéssorozatot többször megismételte. Már korábban is lépett néhányat olykor-olykor, de most láthatóan egészen magabiztosan kezdett lépkedni. Tíz és fél hónapos kiskomám.
Egészen tavaszias szellő járta át a világnak ezen északi szegletét ma. Na, izzadni azért nem izzadtunk, de azért megejtettük Áron első kültéri hintázását, Ákos közreműködésével. Áron nagyon élvezte a mulatságot, sikongatott, miközben Ákos meglehetősen magasra lökte. Azt hiszem, nem lesz baj a vidámparkkal, vele sem.
Pakkot kaptunk ...
Pakkot bizony, Ákos igen nagy örömére, a Mamáék csomagban küldték el a névnapi ajándékát. Noha eléggé szeles, hűvös napunk volt, ráadásul elég késő volt, mert az iskolával kirándulni voltak, azonnal el kellett menni a bedobott cetlivel a sarki közértbe, ahol a postai csomagok átvehetők.
Gyors vetkőzés után neki is esett a csomagolásnak, és amikor meglátta a két bionicle-s dobozt, onnantól kezdve Elájulok!- szólamokkal rohangált körbe a lakásban, és persze azonnal össze is szerelte a robotokat.
A csomag rejtett meglepetést Áronnak is ...
Ez a nap meglehetősen jól sikerült Ákosnak, még a csomag megérkezése előtt is igen izgalmas dolgok történtek. Az iskolával ugyanis kirándulni voltak egy közeli szállodába. A hónap témája az iskolában a víz, és a szállodának saját víztisztító berendezése van. A vízzel kapcsolatos környezetvédelmi és környezetismereti bemutató után a gyerekek megkóstolták a tisztított vizet. A programot egy fagylaltozással tették felejthetetlenné a gyerekeknek. Ajándékot is kaptak, az első képen látható malacálarc a szálloda ajándéka volt.
Ismét mozgalmas hétvége áll a hátunk mögött.
Pénteken volt Ákos névnapja. Ezzel kapcsolatban már hetek óta ment a könyörgés, hogy ő választhassa ki az ajándékát, ne én lepjem meg, úgyhogy csütörtökön elzarándokoltunk a belvárosba, a játékboltba és együtt megvettük az ajándékát. Nem vagyok ennek a megoldásnak híve, jobb lenne, ha a meglepetés jelleg lenne a meghatározó az ajándékban, de most az egyszer belementem, legyen ilyen is. Aztán pénteken - a mosás miatt meglehetősen hektikus viszonyok között - sort kerítettünk a köszöntésre is, palacsintázás formájában.
A péntek további híre, hogy megszületett Ákos és Áron első unokatestvére. Ákost a hír némileg felcsigázta, jött is a kérdés, hogy anya, te már nem szülsz több kisbabát? Mondtam neki, hogy ennek eldöntése befolyásomon kívül esik, és próbáltam kideríteni, hogy miért is szeretné? Közölte, hogy milyen jó lenne két kisbabával játszani. (Mondjuk, ha ma merült volna fel a téma, valószínűleg másként nyilatkozott volna, Áron akkorát harapott a combjába, hogy elsírta magát kiskomám. Áron mostanában mindenbe beleharap amúgy, ami nem étel ...)
Szombaton Ákos barátnőit láttuk vendégül, akik közül a középső némi pironkodások közepette elárulta, hogy ő bizony Ákosba szerelmes. A mulatság jól sikerült, a lányokat alig bírta anyukájuk hazavinni.
Vasárnap pedig jelmezbálra voltunk hivatalosak a magyar játszóházba, noha valójában már vége a farsangi időszaknak. Ákost hetek óta nem bírtuk vasárnap kirobbantani a játékai közül, hogy elmenjünk a játszóházba, de amikor meghallotta a jelmezbál hírét, azonnal belelkesedett. Rögtön tervezni kezdte, hogy mibe is fog öltözni, felmerült természetesen a pókember, meg dártvéder is, de mivel nincs itt a varrógépem, továbbá a kellék beszerzőhelyek sincsenek felderítve, az idő is meglehetősen rövid volt, kénytelenek voltunk hozott anyagból gazdálkodni. Így végül Ákos sárkánynak öltözött, tűzokádó sárkánynak.
Áron végül édes kisbabának öltözött és jól mulatott a magyarosan feldíszített teremben.
És végül egy kép az egymást hőn szerető testvérpárról, amint a konyhában parádéznak.Ákos imádja így hurcibálni az öccsét, aki pedig kis majomként kapaszkodik a bátyusba.
(Ákos orrával semmi baj, csak valamiért ma ragaszkodott a szigetelőszalag dekorációhoz.)
Fejlemények. Mert vannak.
Először is, az elsőszámúnk állítólag már sok szót tud svédül, a tanítónéni szerint időnként meg is szólal. (Ez a negyedik hete az iskolában ...) Aztán néha ő maga közli velem spontán, hogy ezt meg ezt így kell mondani svédül. Ma például a boltban, amikor belemerültem valami megnéznivalóba, amikor nem reagáltam a gyereanya felhívásra, elmondta ugyanezt svédül, hátha azt jobban megértem. Végül is jól gondolta, mert azonnal felkaptam a fejemet.
A kisebbik pedig azon túl, hogy ismételgetni próbálja a szavakat, amiket mondunk, eléggé következetesen kezdte el mondani, hogy mammmamamma, amikor enni óhajt a tányérunkból. És közben édes csámcsogó mozdulatokat végez a szájával (ez a szokása már egészen apró baba korában megvolt, mindig bemelegített a szoptatáskor, amikor pozícióba került). Elég nagy dolog ez egy kákabélű evés-ellenállótól, azt hiszem. Aztán, tegnap reggel óta tud tapsolni. Persze még meg kell neki mutatni, hogyan is kell ezt csinálni, de csinálja.
Ja igen, tegnap voltunk viziten, egészen elképesztő 7700 grammos súlyt sikerült mérni nála, ami több, mint fél kiló hízást jelent az elmúlt hónapban ... Mondják, hogy a banán tömős, na de napi 30-40 gr? Én persze inkább arra gyanakszom, hogy a múltkori mérés nem volt reális.
A tegnapi vizit újdonsága az volt, hogy először sikerült érkezésünk óta közelről látni gyerekorvost. Itt nem lihegik túl a legkevésbé sem a bébiellátást. Nos, ahogy az már megszokott, természetesen időpontra mentünk, még nem is mutatott az óra annyit, amikor a védőnő megjelent és tájékoztatott róla, hogy most nem ő fogja menedzselni a dolgainkat, mert a doktornő egy másik védőnővel dolgozik. Aztán pár perc múlva megjelent a másik védőnő és javasolta, hogy essünk túl az orvosi vizit előtt (!) az oltáson (itt már csecsemőkorban oltanak hepatitisz B ellen), mert az oltás után szükséges negyed óra megfigyelés. Ezen gyorsan túl is estünk, különösebb formaságok nélkül, Áronról csak a nadrágot kellett lekapnom és végig az ölemben volt. Hát, régen volt az előző oltás, kiskomám nagyon meglepődött a fájdalmon, onnantól kezdve teljesen hozzámgyógyult, nem lehetett levakarni egy percre sem. A súlymérés fél másodpercét is üvöltve töltötte kiskomám. Aztán egy másik szobában találkoztunk a gyerekorvossal, aki - az otthoni szokásokkal ellentétben - nem vetkőztette meztelenre Áronomat, nem is volt minden részletre kiterjedő alapos vizsgálat. A szívét-tüdejét meghallgatta, továbbá elvégzett nála néhány megfigyeléses vizsgálatot (pl. utána néz-e a gyerek a leejtett labdának, stb...) és közben kedélyesen elbeszélgettünk Áron táplálásáról. Elképedve hallgatta az igen szigorú magyar ajánlásokat, mely szerint minden allergént a lehető legkésőbb kell bevezetni és igen óvatosan. Elmondta, hogy Svédországban néhány évvel ezelőtt átgondolták az allergia megelőzés irányelveit, miután annak ellenére, hogy komoly kampányolás következtében a nők 80 százaléka szoptatja babáját, az allergiás megbetegedések száma továbbra is emelkedést mutatott. Most azt javasolják az anyáknak, hogy még az anyatejes időszakban vezessék be az összes allergént, minél szélesebb körben megismertetve a tápanyagokkal a babákat. Ezzel egyrészt a bébi még anyatejes védelem mellett ismerkedik meg a baktériumok igen széles rétegével, továbbá az allergénekkel való megküzdés szintén anyatejes segítség mellett történik. Azt mondta, hogy az új ajánlások óta csökkenő tendenciát mutatnak az új allergiás megbetegedések. Hát .... khm.....
Nem könnyítik meg az ember helyzetét ezek a dolgok a legkevésbé sem. Egyelőre maradok a szokásos tempó mellett, Áron továbbra is leginkább banánt, azt is az én tányéromról, ha lehet... Aztán - terveim szerint úgy is még jó sokáig anyatejen lesz kiskomám - egy éves kora után szépen minden kényesebb témát bevezetünk. A doktornő ajánlása amúgy is az volt, hogy kapja a gyerek a mi tányérunkból, amit mi eszünk (csak a sóra figyeljünk!). Ezzel nem lesz baj, mert Áron általában igen élénk érdeklődéssel figyeli, hogy mi mit eszünk.
Áron evése nem halad olyan öles léptekkel, mint amire számítottam, mindazonáltal vannak pozitív fejlemények. Egyrészt kiderült, hogy kiskomám imádja a banánt, képes belőle komoly mennyiségeket elpusztítani. Másrészt viszont hajlandó minden felkínált ételnek adni egy esélyt, legalább egy kanál erejéig. Aztán persze, ha nem ízlik, akkor jön a szájzár. Ha pedig ízlik, akkor tátog édesen.
Ma baguette-t sütöttem, gondoltam egyet és csináltam kiskomámnak bébikézbe való babaguette-t. Volt nagy sikere ....
Nos, ahogy azt már említettem, itt Skåne-ban a február a legtélibb hónap, sok hóval, hideggel. Na most ez annyira így van, hogy az időjárás számon tartja a síszünetet is, és ahogy az dukál, a hó dandárját erre az időszakra tartalékolja. Múlt hét pénteken, az utolsó tanítási napon szépen elkezdett havazni, ezen a héten szinte minden nap esett, tegnap este is vagy öt centi, majd ma - a síszünet utolsó napján - szépen elkezdett olvadni, mivel igen kellemes plusz fokok voltak, este némi esővel, szerintem holnap már csak foltokban emlékezünk meg a szép fehér világról.
Ma viszont még igazi tél volt. Ákosom az ablakból kifigyelte, hogy Gabriel nevű osztálytársa és annak barátja (akit meg a szülinapi buliról ismert) hóembert építenek, meg hógolyóznak az ablakunk alatt. Gondolt egyet kiskomám, és csatlakozott hozzájuk. A fiúk nem bánták a plusz segítő kezet és igen jót játszottak. Aztán a vizes hóban Ákosom overallja átázott, úgyhogy bejött egy ruhacserére, de mire ment volna kifele, a két lurkó már az ajtóban volt, hogy most inkább benn játszanának nálunk. Az egyik fiú, név szerint Jonatan ékes angolsággal értette meg velünk - miután szomorúan vette tudomásul svéd nyelvtudásunk hiányát - hogy az anyukája és apukája tud a dologról és elengedték őt. Ez minden bizonnyal igaz is volt, mivel mind a két fiú itt lakik szemben és láttuk őket beszaladni. A fiúk hármasban igen jól mulattak, elsősorban a legok érdekelték őket.
Aztán Jonatan némi aggodalommal a szemében fordult hozzánk, nagy nehezen, némi szótárazással sikerült megtudnunk, hogy egy óra hosszára engedték át őket, szóval az időt szerette volna tudni. A szülei valószínűleg igen szigorúak lehetnek e kérdésben, mert hiába bizonygattuk, hogy van még némi ideje, fogta magát és elindult hazafele. Gabriel is követte.
Ebéd után Ákos kijelentette, hogy ő kalóz szeretne lenni, apa pedig ennek megfelelően ki is pingálta őt ...
Délután ismét láttuk a fiúkat hógolyózni odakinn, Ákost nem kellett nógatni, ismét csatlakozott hozzájuk (kalózos sminkben, természetesen). Remekül szórakoztak, láthatónak. Mi is örültünk a csendnek, Áron épp aludt egy kicsit, mi apával pedig heverésztünk.
Ákos annyira belelkesült, hogy - mivel szóban még nem tudja megfogalmazni - rajzolt egy képet, amin minden szombaton és vasárnap hógolyózni invitálja a fiúkat.
