lucilla viszontagságai

Tegnap a SZIP-ben ...

  (Thx to Kockás)

Tekintettel arra, hogy jelenleg külföldön élünk, a biciklijeink is odafenn laknak, ezért két kerék helyett négy keréken képviseltük a családot a Critical Mass felvonuláson. Áron meglehetősen élvezte a forgatagot, bár egy extra uzsonnát kikövetelt magának a Hősök Terénél ...(Amilyen béna vagyok, hiába van itt a fényképező, ismét nem vittem magammal, ezért telefonos, nem túl jó minőségben sikerült dokumentálni az eseményt.)

Aztán, ha már ott voltunk, beugrottunk a városligeti játszótérre, ahol kiskomám egészen belejött a csúszdázásba, nagyokat megszégyenítő ügyességgel mászott fel a csúszda tetejére, majd csúszott le ...

Erős elmaradásban vagyok, amennyi esemény történt az elmúlt napokban, valószínűleg bepótolni sosem fogom tudni ...

Ígértem ilyen volt, ilyen lett képeket. Szóval Ákosom 7 éve (és két hete) jött a világra, nem kis boldogsággal töltve meg életünket. Az elmúlt év számára igen sok változást hozott, kevesen élték volna megy ilyen pozitívan a történteket, de hála az ő végtelen nyitott személyiségének, őt meg sem rázta különösebben. Volt ugye egy kistestvér születése (ami az ő 6 éves egyeduralmát szüntette meg a családban), iskolakezdés, majd egy költözés, külföldre, annak minden macerájával és hozadékával együtt. Új iskolába kezdett járni, új barátokat szerzett, új nyelvet tanul és új játékokat. A legtöbb gyerek utálna úgy iskolába járni, hogy nem ért szót a barátaival és a tanárokkal, ő imád ezzel együtt is, legnagyobb bánata, hogy a helyi szabályok miatt napköziben nem maradhat, mert én otthon vagyok. Annak is örült, hogy most hazajöttünk, örült, hogy a Gyigyinél lehetett, örült, hogy a Mamánál lehet most a Balatonon. Ő egy ilyen emberke, minden helyzetben képes jól érezni magát. Remélem, ez így is marad.

Egyebekben alig két hónap iskolába járás után már mondatokat is mond svédül, a tanítói igen megvannak vele elégedve, csakúgy Mama is, aki ugye tanítónéni és aki szerint Ákos prímán elsajátította az elsős tananyagot, dacára az én botcsinálta tanítóságomnak.

7 évvel ezelőtt ...

... és a születésnapjára kapott íjjal ...

Ja igen, a póló nem holmi kapott dolog, ő tényleg ott volt a Vivicittán és lefutotta az előírt távot.

A Kaposváron töltött idő jól sikerült, mindenhol igen jól éreztük magunkat. Ehhez az időjárás is hozzájárult, igazi tavasz, sőt nyár volt, rengeteg időt töltöttünk a kertben. Itt mindenféle mulatság jutott a fiúknak, az egyik sláger például Ákos gokartja volt, ami - a tavalyi motorosítás eredményeként akkumulátortartót kapott és így  - utasszállítóvá bővült ...

  Majd két gyerekerős járgánnyá avanzsált ... 

A másik dolog, ami az örjöngésig emelte a hangulatot a kertben, Ákos óriási kukásautója volt, amit a nyuszi tojt (fájhatott neki, mi tagadás ...)

Áron teljesen beleszeretett a járgányba, tolta fel s alá a kertben, aztán amikor Ákos a maga szélvész tempójában rohangált vele, akkor futott kiskomám utána . A rohangálás után inni kellett, a bátyus segített ebben ...

Ákos születésnapjára amúgy az íj mellé kapott egy komplett bájoniköl hadsereget, a rokonságnak hála, meg néhány doboz egyéb legót is, hadd legyen mire túlsúly pótlékot fizetni a repülőn. (Áron sem maradt ajándék nélkül, természetesen, és hol van még az ő születésnapja ....)

A kedvenc (az egyik), Toa Tahu ...

Áron a kukásautó felbukkanása előtt is élvezte a kerti életet, gyomlált, plántált, de legfőképpen mindent megkóstolt, ami a keze ügyébe került. Szerencsére néha ennivaló is került oda ...

A Papáék fantasztikus veteményeskertjét pedig tüzetesen átvizsgálta, és mindent rendben talált, azt hiszem ...

Ákos pedig megfürdött a város főterén a szökőkútban ...

Ákos tegnap hét éves lett, hihetetlenül megy az idő, még csak most született ...

Technikai okok miatt később fogom berakni az ilyen volt- ilyen lett képeket. A tegnapi napot amúgy ünnepi ródsóval töltöttük, Ákost mind a két nagyszülő megköszöntötte, tortával, ahogy illik, ő pedig nagyon élvezte, hogy körülötte forog a világ (na nem mintha amúgy nem így lenne).

Zajlik az élet, egyik kiváló programról megyünk a másikra. Tegnap apa is megérkezett, egy kis észak-európai körút után, kb. 6 órával később az eredetileg várt időpontnál, viszont első osztályon utazott, így egészen kisimult volt annak ellenére, hogy három országot is megjárt, mielőtt Magyarországra érkezett.

Tegnap Áronnal barátnő-látogatást tettünk, Áron étrendjébe ezennel bevezetésre került a fű, és a föld is, nem győztem kikapkodni a szájából a különböző kerti mizériákat ...

Mindemellett lépcsőzni is tanult kiskomám ...

És megvizsgálta alaposan a diófát is ...

Ma pedig a Római partra kirándultunk, tekintettel a szinte nyárias időjárásra. Áron nagyon élvezte a sétát, először a babakocsiban ...

Majd apa nyakában ...

Továbbá saját lábán is ...

És aztán volt egy kis hintázás is ...

Igenigenigen, tavasz van, nagyon, nagyon, én ezt én annyira élvezem, annyira kellett már ez ... Ma rövid ujjúban nyomtuk, Áron és én is. Mert hogy játszótéren voltunk, Áron életében először dagonyázott homokban, kipróbáltuk a csúszdát, a mászókákat, ahogy azt kell. Áron persze leginkább a nadrágomba kapaszkodva fedezte fel a játszótér különböző mulatságait kellő távolságból, később már mindegy volt neki, hogy kinek a lába,  mások lábába is kapaszkodott, lényeg, hogy farmerbe legyen burkolva az a láb (mint az enyém) ... Azért szerencsére a kíváncsiság néha legyőzte abbéli félelmét, hogy én egyszercsak eltűnök ...

Nekem pedig ma születésnap, ami nagyon jó, mert napok óta ömlenek rám az ajándékok, kaptam például nagyon sok szál nárciszt (a korommal megegyező számút, természtesen,  persze elég kínos így látni materializálódva a koromat, még jó, hogy a nárciszok fantasztikusan szépek és illatosak).

Nos, itthon vagyunk, és nagyon jó ez nekünk most ...

A repülőút meglepően jól sikerült, persze volt egy kis rohanás, Áron aludt a szokásos időben, én pedig elfelejtettem bekalkulálni az ébredési időt, úgyhogy lóhalálában rohantam Ákosért az iskolába, ahol ők éppen az udvaron voltak, be sem engedtem már öltözködni, hanem rohantunk haza, ahol akkora már apa pakolta is a csomagokat a kocsiba. Szerencsére semmilyen viszontagsággal nem kellett szembenéznünk a reptér felé vezető úton, így gyorsan ott voltunk. A becsekkolás is simán ment, majd apától könnyes búcsút vettünk és elindultunk a gép felé. Itt már volt némi kavarodás is, Ákosra rábíztam az egyik gurulós kézipoggyászt, de ő a nagy búcsúzkodásban erről megfeledkezett, és csak a biztonsági kapuk után vettem észre, hogy nincs meg az a koffer. Na, rohantam vissza, szerencsére megvolt, még nem robbantották fel a reptéri biztonságiak ... Innentől kezdve ismét meglehetősen simán mentek a dolgok, kisgyerekes utasként rögvest az elején beszállhattunk, gyorsan kerestünk is magunknak egy jó kis helyet, sajnos eléggé szűkösek a sorok, nem volt könnyű bepasszírozni a gyerekülést és a csomagokat is. Áron ezt a részt némiképp zokon vette, krokodilkönnyek csorogtak a pofiján, így előrehoztam a felszállásra időzített szopit. Ő ezzel nagyon elégedett volt, felszállás előtt-alatt-után folyamatosan szívta, és szépen be is aludt. Ákos eközben ki sem fogyott a kérdésekből, nagyon izgatta a repülés, a felszállás is, na meg a biztonsági berendezések , igen érdeklődve figyelte a stuvik bemutatóját. Aztán jött az uncsi rész, szerencsére Áron aludt, Ákos pedig pókemberes képregényt olvasott, sajnos, túl hamar vége lett, éppen, amikor jöttek árulni a mindenfélét a stuvik, nem volt könnyű elmagyarázni, hogy miért is nem fogunk venni semmit, de megértette. Közben Áron felébredt és mivel jó nagyot aludt, igen jó kedve kerekedett, ő is felfedezte a gép különböző berendezéseit, a biztonsági öv csatja például felettébb izgalmas volt. Annyira jó kedve volt, hogy nem is bánta, hogy beraktam a gyerekülésbe, kedélyesen gajdolva nézegette a csatot tovább. Nemsokára már a fülemen éreztem, hogy szállunk lefelé, Ákos újabb dinnyés rágógumit igényelt a leszálláshoz (a felszálláshoz már megvolt egy), és mivel Áront már nem akartam kiszedni a gyerekülésből, ő kekszdarabkákat kapott, hogy ne duguljon a füle, elképesztően élvezte az etetőszéken kívüli evészetet. Leszállás után, amikor a gép viszonylag hepehupás úton közelítette a kiszállás helyszínét, Áron igen hepin konstatálta, hogy miközben hangot ad ki, a bukkanóknál megbicsaklik a hangja, onnantól aztán sikongatott örömében. A kiszállás macerás volt a szűk üléssorok miatt, mire kicihelődtünk, már tele volt a busz, alig bírtuk beszuszakolni magunkat.  Eztán gyorsan felkaptuk a bőröndöket, majd vágtáztunk kifelé, ahol Bazsi már várt bennünket, Ákos hatalmas boldogságára.

Igen boldogok voltunk mindahányan, amikor beléptünk hőn szeretett otthonunkba, hiszen bármennyire is jó Lundban a lakásunk, az mégiscsak egy bérelt lakás ... Ákos azonnal bevágtázott a szobájába és elkezdte előásni a játékait, Áron pedig - mivel ennyi idő alatt mindent elfelejtett - kurjongatva fedezte fel a lakás által kínál mulatságokat, úgyismint például szekrényajtók, fiókok, biciklikerekek, stb.

Néhány nap múlva ismét szeretett hazánkba látogatunk, ezért rögzítenék pár dolog e helyütt ezekről a napokról.

Például, hogy Ákos az utóbbi időkben jópárszor részesítette előnyben az egyik költözős dobozt az ágya helyett. Szépen megágyazott magának, került alulra mindenféle szőr, meg pokróc. Ki is dekorálta kiskomám a szállását, tető került rá, ajtók és ablakok is. A halacskás lámpa persze úgy is üzemel éjjelente, hogy a dobozból nem látni ...

Áron pedig öles léptekkel halad minden téren. Egyrészt mostanában már akár 100 gr pempőt is hajlandó elfogyasztani, persze közben ő is kanalaz, ennek következtében általában a konyha teljes takarítása, továbbá ruhacsere válik szükségessé, de annyi baj legyen. Kedvence az alma-banán-rizs kombó, szívesen eszik még alma-körte pempőkét is, tovább mindent, amit kézbe lehet venni, így kenyeret, kekszet, főtt répát, tésztát, pasztinákot. A papírokat felettébb kedveli, ahogyan szívesen fogyaszt langyos, fürdőkrémes fürdővizet is, amelyben előzőleg az alfelét már jól kiáztatta ... Ma bepróbálkoztam nála egy kis céklával is, ami még a hazai piacról való, ősz óta várja jobb sorsát, ma némi banánnal próbáltam befogadhatóvá tenni, felemás sikerrel. Kb. 4-5 kanálig tátogás, majd szájzár. De a pár kanál is elegendő volt, hogy széjjelkenje magán ....

Aztán, kiskomám jár, két lábon, persze sok eséssel, de egyre gyakrabban látjuk, hogy két pont között nem vágja magát térdre, hanem állva indul neki az útnak. Ha fenékre tottyan, akkor persze négykézláb folytatja. 

Semmittevős hétvége áll a hátunk mögött, de ez nem jelenti azt, hogy ne történt volna semmi. Mert történt. Kisebbik sarjunk ugyanis szombati napon 27 (!) lépést tett meg két lábon, kapaszkodás nélkül, mielőtt a hátsójára tottyant volna. És ezt a mutatványt még párszor megismételte, így apa is elismeri, hogy Áron jár. Ja igen, nem mondtam még, de már hét foga van, kinn van felül a négy első fogacska és a héten kibújt a bal alsó egyes is, egyre ritkábban engedem meg neki mostanában, hogy a kezemet rágcsálja ...

A héten egészen tavaszias idő volt, így kipróbáltuk a szomszéd ház előtti játszót is, Ákos igen sokat játszott ott az iskolából ismerős gyerekekkel (érdekes volt figyelni, hogyan kommunikálnak ...)

És Áron is belevetette magát a hintázás gyönyörébe, ezúttal Ákossal együtt ...

Ákos átkarolta Áront, hogy le ne essen ...

(Én meg löktem őket, persze, jó magasra.)