lucilla viszontagságai

Nos, ma éppen tíz éve, hogy szerelembe estünk az én hites urammal...Hihetetlen nagy idő, bár én annak idején is sejtettem, hogy ez lesz a dologból. A nagy nap örömére Zacco egy Jag-alskar-dig (Szeretlek, svédül, nanáhogy) tortával lepett meg (ami valójában egy Valentin napi köntösbe bujtatott princess torta):  

Ákos pedig ma nagyszüleivel Kaposvárra utazott, miután tegnap a fül-orr-gégész is kigyógyultnak nyilvánította őt a fülnyavalyából. Nagyon boldog volt kiskomám, tegnap már annyira várta a mai napot, hogy egy szó nélkül elaludt, ami nagy szó mostanság.

Van itt még néhány kép, amit technikai okokból csak most teszek ide, noha már egy ideje, hogy készültek.

Először is egy kép Ákos egyik kedvenc mulatságáról, amikor is a Népliget néptelen utcáin Ákosom vezet (apa nyomja a pedálokat, ő pedig kormányoz, meg kell mondjam, igen ügyesen):

És egy kép az EU tanács épületének aulájáról, ami épp az új német elnökség színeibe öltözött:

Bár még csak január van, de már itt a báli szezon, így az óvoda ma tartotta éves farsangi bálját. Ákos már hetekkel ezelőtt kiválasztotta a jelmezét, csodák csodájára nem is volt megingás, így hát nekem csak annyi dolgom volt, hogy beszerezzem a hozzávalókat és varrjak egy csiricsáré bohócnadrágot. Mert Ákosom bohóc akart lenni. Tegnap este főpróbát tartottunk, nem akartam, hogy ott legyen először a kezemben az arcfestő ecset, kiskomám annyira oda volt, meg vissza, minden ecsetvonás után a tükörbe nézett megcsodálni magát.

Aztán ma reggel - bár a legújabb szokása szerint tegnap este 10-kor még nem aludt - kipattant az ágyból, alig bírtuk követni a reggeli intéznivalókkal.

Az óvodában aztán felkerült a végleges maszk...

...aztán belevetette magát a forgatagba. A jelmezét mindenki megcsodálta, na meg ő is a többiekét.

Aztán elkezdődött a mulatság. Elsőként mindenki bemutatta a jelmezét. Amikor Ákos sorra került, volt nagy vigasság (meg sem rendezhettük volna különbül), ugyanis, ahogy Ákos felállt, a pánt lecsúszott és nadrágja a lábánál kötött ki. Aztán Ágnes néni kezdeményezésére a csoport elszavalt egy bohócos verset. Utána még előadtak egy lábdobogatós táncot. Ezzel véget is ért a felnőttek mulatsága, a szülők szélnek lettek eresztve, így a további eseményekről ehelyütt beszámolni nem tudok.

Jól van, tudom, már megint nem írtam jóideje. Nem ígérem, hogy ez mostanság másképp lesz, ez van.

Az élet zajlik, visszatértünk a normál kerékvágásba, minden szempontból, azt hiszem. A hétvégék a kisebb programok, valamint az édes semmittevés vonalán zajlanak. Mozis hétvégét tartottunk, én még pénteken (ó igen, kb. 4 hónapja az első péntek volt, amikor munkaidő végén távoztam, így volt éppen két óra az óvodai ebéd-alvás-uzsonna kör végéig) megnéztem A királynő c. filmet. Aztán este megvolt a Bajusz, szombatra pedig az X-men II. jutott.

Ákosom hozza a szokásos formáját, a nappaliban lépni sem lehet a legújabb igen bonyolult vonatpályától. Tegnap nem volt valami jól kiskomám, szó szerint betegre ette magát, annyi mindent evett össze, hogy jól megfájdult a gyomra. Szerencsére ma már jobban van, sőt. Mivel én nem ölelgetem a wc-csészét, azt hiszem, kizárhatjuk vírus jelenlét, mert ha gyomorbaj-vírus a családba bekerül, azt én tutira elkapom, most pedig kutya bajom (kopp-kopp-kopp).

Utazunk ma a sárga metrón, Ákos egy megállóban nekikezdi:

-Bbbbö, aaaaa, ezt a betűt nem ismerem, ezt sem ismerem, aaaaaa, ezt nem ismerem, ttttttö, zzzzzö, aaaaaa. (Bajza utca)

Aztán összeszámolta a kezén, hány betűt ismer. Tizenegyig jutott, de csak azért mert megérkeztünk célunkhoz. Asszem, mindjárt másodikban kezd kiskomám jövőre. Pedig nem képezzük. Tényleg nem.

Mozgalmas napok állnak mögöttünk, főként igyekeztünk beváltani barátainknak tett ígéretet. Ennek jegyében elruccantunk Szárra, ahol meglátogattuk Nanut és családját, különös tekintettel gyönyörű négyhetes kislányára. Na meg persze megnéztük az új házukat, benne pedig a pazar konyhát, amiben a fiúk ebédet kreáltak:

Ákos is élvezte a kirándulást, annak dacára, hogy az újszülött Bogiban nem lelt játszópajtásra.

Ma pedig kilátogattunk Normafára, ahol sártengerben dagonyáztunk, ezt Ákosom felettébb élvezte. Mi pedig a Normafa Grillben jutalmaztuk meg magunkat kitartásunkért.

Ismét régen sikerült bejegyzést rittyentenem, holott zajlik az élet, nem is akárhogyan.

Megvolt ugye a karácsony, a szenteste nálunk szerény felhajtással, örültünk, hogy ülhetünk és merenghetünk a nagy felújítás után. Ákos ajándékát kibontva némi csalódottságának adott hangot, mondván, hogy ő bizony pirosbuszt kért a Jézuskától, a csomagban pedig egy lego mentőautó volt, igazi nagyfiús legóból, de aztán, amikor összeszereltük és elkezdtünk vele játszani, nem győzött biztosítani arról, hogy dejóhogyezthoztanekemaJézuska. Apa is nagyon örült a Dilbert naptárnak. Én is örültem a görkorinak, noha - a dolog természetéből kifolyólag - nem volt meglepiként a karácsonyfa alatt. Másnap leruccantunk Kaposvárra, először Valiéknál, majd nálunk töltöttünk el egy napot, rengeteg ajándékkal és még rengetegebb kajával.

Aztán voltunk még korcsolyázni is, ahol is kiskomám megmutatta, milyen ügyes:

Kedden jöttünk vissza, rögtön a doktorbácsinál nyitottunk, aki mindent rendben talált kiskomámnál, ami nem volt meglepő, hiszen tényleg semmi baja. Azóta pedig annyit henyélünk, amennyit csak bírunk, bár ezt néha nem egyedül tesszük, ma például itt volt Peti barátunk, aki magával hozta testvérét és szüleit is.

Mostanában pedig a szerelem is nagy közöttünk. Ahogy eddig is, Ákosom minden éjjel átjön az ágyunkba, mindannyiunk nagy megelégedésére. Ma éjjel midőn egyik oldalamról a másikra fordultam, átbújt apa takarója alól az enyém alá és felkiáltott: de jó meleg van itt. Majd folytatta: anya, én szeretlek. Én is szeretlek, drágaságom! - válaszoltam vissza. De én nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon szeretlek!- replikázott kiskomám. Én is nagyon-nagyon szeretetlek. - mondtam neki. De én annál is jobban szeretlek! - zárta le ellentmondást nem tűrő hangon a beszélgetést Ákosom, és már horpasztott is tovább. Hát így telnek napjaink mostanság.

Nos, valóban sok-sok idő eltelt a legutóbbi post óta, dehát a december a legleterheltebb időszak mindannyiunk számára, ráadásul mikor is ejtettük volna meg a nyár óta halogatott konyhafestést, ha nem éppen karácsony előtt. Ákosom pedig egy bizonyos limfadenitisz nevű betegséget újított be, ami szintén nem könnyítette meg a dolgunkat. Viszont el kell mondanom, hogy kiskomám betegsége ellenére is egy tündér volt, kedélyesen csacsogva legózással töltötte napjait. A legújabb kedvenc apa számológépe, az esti mesét/társasjátékozást is übereli. Ákosom fürdés után bevonul az ágyba a masinával, és onnantól kezdve csak annyit hallunk a szobából kiszűrődni, hogy: ezerhuszonnyolc, ezerhuszonkilenc, hehehehehehe (itt igazi óvódás röhögést kell elképzelni) keeeeettőőőőő, csupaketttttőőőőőőő!!!!

És kész a konyhánk, nagyon jól sikerült, ahhoz  képest, hogy home- és handmade. A nagytakarítás valójában elmaradt, de nekünk olyan érzésünk van - tekintettel arra, hogy a festés után milyen kosz volt - mintha meglett volna. Keresztanyám szerint a festés amúgy is látványosabb, mintha "csak" kitakarítottunk volna. Mindenesetre sikerült a kimúlás szélére eljutni, ebben az állapotban pedig kit érdekel, hogy az ablak nem csillog.

- Gyerekek, melyik a leggyorsabb úszás? - kérdezte Józsi bácsi minap.

- Ééééén! - vágta rá kiskomám, és büszkén kihúzta magát.

Két nyúl és egy rendőrautó

Első vasárnap...

Igazából az idén még nem is akartam adventi naptárat, de mit csináljak, amikor - anyukám jóvoltából - két manócska költözött a lakásunkba, éppen 24 db. zsebbel, a zsebekben pedig csupa izgalmas dologgal.