Végre itt a nyár és vele a jó idő és jó programok.
Ákos tegnap életében első alkalommal volt moziban. Már vagy egy hete beharangoztam neki, hogy elmegyünk az autós rajzfilmre, azóta elég volt felemlegetnem a programot, és Ákos azonnal visszaváltott kisördög üzemmódból jófiúsba. Kicsit aggódtam, hogy zavarni fogja a hangzavar (mondjuk nem tudom, miért is aggódtam, amikor Ákos jobb napjain simán túlharsog egy ütvefúrót is...). Persze a hülyefilm-előzetest nem úsztuk meg, nem gondoltam volna, hogy gyerekfilm előtt is van, de tanulság, legközelebb szigorúan a film kezdetén ülünk be. A film amúgy helyes volt, Ákos tátott szájjal ülte végig, azóta is folyamatosan meséli, mit látott.
Ma szintén kiváló napunk volt. Eredetileg strandra akartam menni Ákossal és Zsuzsival, de már reggel látszott, hogy ez nem jó ötlet, így hát kimentünk Szentendrére, elsősorban a tömegközlekedési múzeum kedvéért.
Temészetesen HÉV-vel mentünk, ezzel ritkán utazunk, és kb. naponta könyörög Ákos, hogy szálljunk fel egyre. Így hát szépen elcsattogtunk a Margit hídhoz és felszálltunk. Ákos végigdumálta az utat, mondatai leginkább a miért kérdőszóval kezdődtek és hát a meleget leszámítva is leizzadtam párszor, hogy mit válaszoljak...
A múzeum a szendendrei HÉV végállomásánál van, így hát megérkezésünk után rögvest odamentünk. A honlap alapján én nem gondoltam volna, de egy egészen jó kis múzeum ez, minden tömegközlekedésért rajongónak jó szívvel ajánlhatom a kizarándokolást. Elsősorban persze Ákos korosztálya számára érdekes a látnivaló, úgyanis a villamosok jó részére fel lehet szállni, lehet ajtókat nyitogatni...
...be lehet ülni a villamosvezető székébe (már ahol van ilyen, a régi korok villamosai nem voltak ilyen kényelmesek a villamosvezetők számára, állniuk kellett többnyire), lehetett csengetni, gombokat nyomogatni.
És természetesen volt modell villamos pálya is, ami a Moszva, bocsánat Széll Kálmán teret ábrázolta 1944. május 1-jén. Ákos visított a boldogságtól, ahogy az egyes villamosok követték egymást. A pályát kezelő bácsi pedig egészen elkötelezett híve a tömegközlekedésnek, és mivel látta, hogy Ákos is az, részletes beszámolót tartott kiskomámnak a régi villamosokról. Megtudhattuk például, hogy a korabeli villamossineken néha tehervonatok is jártak (bizonyos "Muki" névre hallgatók), amik a nehéz időkben élelmiszert szállítottak az ostrom alatt álló Budapest népének, továbbá azt is elmesélte, hogy régen, amikor még az emberek jó része nem tudott írni-olvasni, a billamosokat számok helyett színekkel és formákkal jelölték.
Múzeum után elkérkezettnek láttuk az időt egy kései ebédhez, így hát belültünk Szentendre számos kedélyes vendéglőjének egyikébe.
Ebéd után úgy döntöttünk, hogy a kávét és desszertet az étteremmel szemben lévő Szamos Múzeum Cukrászdában költjük el, és ez nem bizonyult hibás döntésnek a legkevésbé sem. A múzeum névre hallgató kávékölteményt senki se hagyja ki, ha arra jár. Ákos persze továbbra is a rózsaszín fagyi elkötelezett híve, így hát ő egy ilyet kapott.
Úgy döntöttünk, hogy hazafele hajóval jövünk, Szentendre pont az a távolság, ami hajón kibírható egy fürge négyévessel is, az út pedig gyönyörű így nyáron. Ákos természetesen kinevezte magát hajóskapitánynak és "vezetett". Közben persze továbbra sem fogyott ki a miérarravanBudapest? típusú kérdésekből, utastársaink pedig eléggé vidáman figyelték, hogy izzadok le a válaszolgatásban.
Később felmentünk a fedélzetre, és ott hűsöltünk.
Végül még a Vörösmarty téren megnéztünk néhány néptáncelőadást, Ákos persze odavolt, hogy miért nem mehet fel a színpadra, hiszen az oviban ők is népitáncolnak. Hát nem tudom, hogy mennyire örültek volna a nénik-bácsik egy nem túl népies öltözékű négyévesnek a színpadon, így hát gyorsan hazavágtáztam kiskomámmal.
