lucilla viszontagságai

Hát, a múlt hét katasztrófálisra sikeredett, ami a munkát illeti, ez testileg és lelkileg annyira leamortizált, hogy írni sem volt kedvem. A csúcs a péntek volt, amikor is végleg összeomlottam, különösen akkor, amikor kiderült, hogy Bécs ismét ugrott. Így hát kénytelen voltam a Balatonra menni, ami - aki ismer, azt tudja - nekem kész kínszenvedés. Ákosnak viszont a legnagyobb élvezetek egyike. És hát ugyi, a gyerek kedvéért az ember összeszedi magát, jóképet is vágva.

Mert a Balatonon lehet labdázni, kettővel is.

És apa papucsát felvenni....

Úszni a Balatonban, nagypapai segedelemmel...

Szemlélődni a partról, hogyan hajtja a felhőket a szél...

Na meg lehet gombokat nyomogatni a strandbüfében...

És bár a víz hideg, de muszáj belemenni...

Nagypapával  és anyával csónakázni...természetesen Ákos kormányoz (a csónakon lévő gombocskákkal).

És a mentőmellényt természetesen az egész strandnak be kellett mutatni, részleteiben...

Ákosnak annyira tetszett a vidéki élet, hogy nem kívánt velünk visszatérni a fővárosba. És bár mindig hangsúlyozza, hogy ő a Baross utcában lakik, és a Balaton az nem a Baross utcában van,  ő azért a mamával és a papával szeretne maradni, anyáék meg nyugodtan (sic!) menjenek haza. Így hát - bár nem nyugodtan -, de nélküle jöttünk haza.

Tegnap pedig - miután mindkét kulcs beletörött a zárba - az IKEA kivilágított kirakata elől fűrésszel szabadítottuk ki Zacco biciklijét, és hát az egy dolog, hogy ez a művelet nagyjából 1 percig tartott, de senki nem jött oda érdeklődni, hogy mit csinálunk....

Pazar hétvége áll mögöttünk, végre sikerült pihenni, aktívan és vízszintesben egyaránt. A tegnap a henyélésé volt, csak egy egészen rövid időre tettük ki a lábunkat a lakásból. Ákosnak ez is elég volt persze, hogy lefárasszon bennünket. Kedvenc tegnapi eseményem, hogy amint épp apa után loholtunk az utcán, ő szépen leállt egy amolyan igazi helybéli kocsma előtt, és követelte, hogy menjünk be a "boltba". Amikor megtagadtam tőle ezt az élvezetet, akkor fogta magát, és csak úgy az utcáról elkezdett kapcsolatot építeni a kocska törzsközönségével, azok nem kis derültségére. Szépen elmesélte nekik a bicikli különböző alkatrészeit, persze szépen be is mutatkozott, zaccomerákosvagyokháromévesvagyokbarossutcábanlakomaharmadikemeleten és persze mindenféle vicces grimasszal szórakoztatta az egybegyűlteket.

Ma pedig juniálison voltunk, ami nagyon jól sikerült. Igaz, az idő nem volt olyan kegyes hozzánk, mint tavaly, tegnap még igencsak kérdéses volt, hogy akár 20 C fölé megy a hőmérséklet, ma azonban még a nap is kikandikált néhányszor a felhők között. Azért jópárszor elkezdett esni, szerencsére komoly eső nem volt. Viszont a beígért úszást kénytelenek voltunk kihagyni. Ákos persze nem volt elkeseredve, ő a napja jelentős részét az ugrálóvárban töltötte.

Időnként persze étkezésre is rá lehetett bírni, az étel az idén is fantasztikus volt. És csak egy egészen kicsike hibaponttal ma is bilibe/wc-be intézte folyó és nem folyó ügyeit. Igaz, mi is rajt álltunk az ügyön, nagyjából kettő percenként tettük fel neki a kérdést, hogy nem kell-é...

Volt nagy játszótér, sok-sok játékkal. Az én pacifista fiam a kardot késként kezelte (ez kaaaard, jaaaaaa), és szépen elvágta vele a várfalat.

Hajók, és autók minden mennyiségben...

Főzött nekünk egy kis ebédet is:

Az abszolút kedvenc természetesen ez a nagy autó volt, amikor pisilni kellett volna menni, nem volt hajlandó jönni, mert az autót nem hozhatta magával....

Egy kis huncutkodás anyával.

Ebben a hatalmas gömbben Ákos háromszor is gurult, elképesztően élvezte...

Itt pedig én próbálom meg magam a fahenger másik végébe húzni magam a fagyűrűvel...elárulom: nem sikerült, még a közepéig sem jutottam.

Ákos annyira kirohangálta/ugrálta/játszotta magát, hogy hazafelé a kocsiban bealudt, pedig el akartunk menni az Andrássy úti fagyizóba, így azonban inkább hazajöttünk. Este persze annyira virogonc volt, hogy fél 10-kor még a szobájában kurjongatott, minden erőfeszítésünk ellenére...kíváncsi vagyok, holnap mi lesz.

Fáradt vagyok. Nagyon. Még jó, hogy holnap péntek, igaz a hétvége előtt még igencsak kemény megpróbáltatlások várnak rám holnap, konkrétan ízekre leszek szedve. Egyeztetés.

Remélem, túlélem, és utána hurrá hétvége. Ami elég jónak ígérkezik, futóversennyel na meg juniálissal.

Nyár van, most már tényleg. A mai napunk maga volt a tökély. Először is strand, dagonya, napfürdő, lángos, fagyi, ami kell. Aztán pedig fagyizás/sütizés az Andrássy úton, pazar társasággal.

Megpróbálom behozni a lemaradást, nem lesz könnyű, annyi minden történt az elmúlt héten.

Mindenekelőtt a legfontosabb bejelentések: Ákos úgy néz ki elindult a szobatisztaság felé vezető rögös úton, és nem csak lassacskán, hanem villámgyorsan. Ma például délutánig hibapont nélkül ment az akció, csak a délutáni kaka ment a gatyába, természetesen úgy kezelte, mint ha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Ezt én is megpróbáltam, de a gatya kimosása közben nem voltam épp derűs...De amúgy teljesen jól ment a dolog, sőt már reggel is száraz volt a pelenka, délután meg nem is adott rá a gondozónő. Azonban ez a korszak nekünk a szívás kezdete, délutáni bevásárlásunk azzal telt, hogy fél óránként hordtuk a gyereket a budira, nehogy bepisiljen. Hiába...a megbízhatóság még távol van. A másik nagy meglepetés meg: "ma cumi nélkül alszom, jó, jó, jóóóó?".

Múlt hétvégén levittük Ákost a Balatonra, és gyakorlatilag a hetet ott töltötte, felváltva a két nagymamánál. Annyira jól érezte magát, hogy nem is hiányolt bennünket. Mondjuk nem is csoda, a nagyszülők minden kívánságát lesték... Azért Ákos elővette a kisördög arcát is, például úgy nekiszaladt a konyhaajtónak, hogy betört az ablaka...

Rajzolás közben:

Biciklizés is volt, természetesen:

És hát megkaparintotta a nagypapa messzelátóját is:

Egy kis merengés

Aztán mi apával szépen hazajöttünk, én mostam-vasaltam-csomagoltam és az este zárásaként még jól megnéztük a SW III-t. Hétfőn pedig utazás. Ami alakulhatott volna éppen sokkal szerencsésebben is, Párizsban majdnem lekéstük a gépet Bilbao felé, annyira rövid volt az idő, a reptér pedig annyira nem jól szervezett. Mi elértük a gépet, a csomagok persze nem. Úgyhogy a szállást bosszankodva, de csomagok nélkül viszonylag könnyedén kerestük fel. Némi felfrissülés után, ami bőrönd hijján eléggé szoros korlátok között zajlott, bevágtáztunk a városba.

Jó spanyol szokás szerint szieszta volt minden délután, mi pedig egy kávézóban hűsöltünk egy üveg jeges sangria mellett, mert amúgy eléggé meleg volt...

Amúgy szerintem Bilbaonak nincs kifejezetten sajátos arca, nem igazán spanyol, nem túlságosan baszk, nagyon sokféle városrész van, amelyek annyira különböznek egymástól, mintha külön városban járnánk. Ami nagyon érdekes, hogy sem Bilbaoban, sem másutt, ahol jártunk, nem láttunk kertes házas negyedeket, kertes házat is elvétve, Baszkföldön mindenki emeletes házakban szeret lakni, úgy látszik, lehetőleg jó magasban, amolyan lakótelepi jellegűben.

A csomagjaink másnap megérkeztek, miután nagyjaból 10 X beszéltünk az air france kedves hangú képviselőjével... Anikóét törötten hozták, reklamálni nem volt kinél... Csomagokkal már sokkal derűsebben láttuk a világot, bár így minden reggel szembe kellett nézni azzal a nagy kérdéssel, hogy mit vegyek fel?

Két nap után elbuszoztunk Ondarroába, amely városka az Atlanti óceán partján fekszik, ennél fogva klímája nagyon kellemes. Bilbaoban nagyjából 38 C volt, amikor buszra szálltunk, és nagyon hálásak voltunk a légkondiért. Ondarroában ehhez képest langyos szellő fújt. A szálloda, amely a városban az egyetlen volt állítólag, a tenger partjára épült.

Az ablakból pedig ez a látkép tárult elénk:

Fantasztikus volt úgy aludni minden éjjel, hogy a tenger zúgását hallgattuk. Hosszú időket töltöttem el azzal, hogy az ablakban néztem a tengert, na meg az embereket, akiknek úgy látszik az a nemzeti sportjuk, hogy a tengerparton sétálnak fel és le és fel és le....

És aztán elkezdődött a tréning is, ami elképesztően jó volt, profi, alapos és bár reggel fél 10-től este fél 9-ig nyomtuk, meglepő módon nem kellett folyton az elalvással küzdenem...

Az egyes ülések között pedig kávészünet, ami komoly evészetekkel is társult, így hát...khm...szóval nem vagyok soványabb, mint amikor elmentem....

Ondarroa amúgy már teljesen baszk kisváros, mindenhol ott voltak a szabadságot/függetlenséget Baszkföldnek felirattal, és mindenki baszkul beszélt.

Látkép:

További képeket helyeztem el itt: lucillasphotos.freeblog.hu

Holnaptól Baszkföld...Beszámoló jövő vasárnap talán.

Ákos tegnap nagyon szeretett volna inni egy pohár vizet. Az udvariasság még nem a legfőbb erénye, így hát a kell víz! felszólítással adott hangot eme igényének. Mondtam is neki, hogy nem hallom jól teljesen, erre természetesen jött a légy szíves, illetve a kérem pészen (sic!). Vali nem értette teljesen, ezért visszakérdezett. Ákos: kérek pészen vizet! Hogy? Kérdezte ismét Vali. Kérek pészen vizet, mondta Ákos ismét nem túl hangosan, amire Vali ismét visszakérdezett. Erre Ákos jó hangosan: KELL! Hát ha nem értünk szép szóból...

Döbbenet, de Ákos pontosan ismeri a jobb és bal jelentését, és hibátlanul mutatja kérésre és spontán is, hogy jobb fülem, bal lábam, és így tovább....Nekem ezt 31 év alatt nem sikerült elsajátítanom.  Ákos ma amúgy is egy édes volt, pedig nem volt semmi egy nap. Reggel apa jól elaludt, így együtt mentünk a szakadó esőben a bölcsi felé, csak apa úgy gondolta, hogy ő akkor a parknál el is búcsúzik tőlünk és felszáll a buszra. Ákos nem így gondolta, és "Menjünk együtt!" közölte ellentmondást nem tűrően, és mind a kettőnk kezét megfogva csatogott is a bölcsi felé. Aztán a bölcsi előtt közölte velem, hogy "Menjél dolgozni!", utalva ezzel, hogy ő ma apával szeretne a bölcsibe bemenni. Hát lehet ezzel vitatkozni???

Este pedig elképesztő részletességgel mesélte el nekem kalandját a sárga metróval (bip-bip-bíííp...zzzzzzz....becsukódott az ajtó...mmmmmmm - ezt most emelkedő hangerővel - mmmmmmmmmm....zzzz...kinyílt az ajtó.... és így tovább)