lucilla viszontagságai

Rövid volt ez a hosszú hétvége, és gyorsan elszaladt. Nem csináltunk semmi különöset, jórészt valamelyik játszótéren lógtunk, vagy itthon henyéltünk. Ákos kicsit ránk ijesztett, nagyon fájlalta a fülét. Azt mondta, hogy beütötte ott belül. Mivel náthás némileg, jól be is pánikoltam, hogy fülgyula teszi nálunk látogatását, főleg akkor, amikor alvás közben is felsírt. Nehéz volt eldönteni, hogy valóban fáj-e neki, mert tekintettel a 6 órás kelésére extra nyűgös is volt, minden rossz mozdulatra óbégatással reagált...Aztán lefektettük korán, alvás közben felsírt bár, de nagyjából 4 órán át húzta a lóbőrt, és nagyon vidáman ébredt. Elmentünk játszótérre is, mintha kutya baja lenne...Erre én nem tudtam gombot varrni, úgyhogy feltételesen gyógyultnak nyilvánítottam. A hétvége szenzációja, hogy egyedül kivezettem Budafokra, incl. garázsból ki és beállás.

A mai napomat munkaszempontból nem kommentálnám, legyen elég, hogy fél 9-re sikerül hazaérnem... És a héten további hasonló mulatságokra van kilátás. 

Bár a mai napra nyári meleget ígértek, ez azért legfeljebb egy soványka tavaszinak ítélem az időjárást. Sokat gondolkodtunk azon, hogy mit is kéne ma csinálni, aztán végülis úgy döntöttünk, hogy semmi különöset nem teszünk, ezért játszótérre mentünk, természetesen a Károlyi kertbe. Mondanom sem kell, hogy ottan ilyenkor nagyon gyönyörű, ma épp lila tulipánok szolgáltak mulatságunk háttéréül. És mivel viszonylag régen tettem be képet Ákosról, elvittük a fotómasinát, és csattogtattunk keményen.

A Károlyi kert bizonyos részei elég vadregényesek, Ákos nagyon szeret a bokrok között bujkálni .

Szaladgálni is jó a kacskaringós utakon...

És bújócskázni is.

És ha anya megtalált, akkor futáááááás...

Apával egyensúlyozni tanultam. Igen, jól látod, apa nem fogja a kezemet, csak ott áll, hátha el kell kapnia engem esés közben.

A sok szaladgálástól megszomjaztam.

És egy kis mászás a végére.

Meg kell mondanom, Ákost egyre nehezebb fotózni. Úgy értem, az arcát. Mert a hátát azt majdnem minden szögből lefotóztam már, Ákos mindig tőlem elfele szalad, na meg egyébként is folyton ficánkol, így nagyjából 15 képből lesz egy olyan, amin épp az arca is látszik...

Tegnap apa azzal az ötlettel állt elő, hogy menjünk ki a reptérre repülőket nézni. Így hát szépen kimasíroztunk Ferihegyre. Azt persze nem vettük számításba, hogy a kilátóterasz 6-kor bezár, így kulloghattunk is haza azon melegében...Viszont ha már így alakult, elmentünk bevásárolni, és amellett hogy az elköltött összegtől még a pénztáros is lesokkolt, apa száját olyan mondat hagyta el, amit pár hónappal ezelőtt elképzelni sem lehetett volna: de jó, hogy van kocsink.

Ákos pedig már egészen összetett gondolatokat terelget kicsi kobakjában. Jöttek apával hazafele az uszodából, amikor is kijelentette, hogy esik az eső. Apa értetlenkedett, hogy nem, nem esik. De esik, kötötte az ebet a karóhoz kiskomám. Mégis miből gondolod? - kérdezte apa. Ákos felmutatta a mutatóujját: ide esett egy csepp eső! Esik! Ezzel már apa sem tudott vitatkozni.

Terveinkkel ellentétben a hétvégénk meglehetősen nyugodt, majdnem unalmas lett. Viszont rá kellett döbbennünk, hogy milyen jó is az ilyen. Tegnap voltunk apával még moziban is. Kár, hogy ilyen hideg van, rosszul viselem, hogy második éve ilyen hideg a tavasz, legfeljebb egy-két napos meleggel. Nagyon várom már az izzasztó kánikulát, annyi jó tervem van, most, hogy már Ákossal is el lehet menni strandra. Ma kinézetre egész tűrhető időnk volt, érzetre már kevésbé: a széltől és az időnkét meglepetésszerű esőzéstől kifejezetten márciusi fíling volt. Azért ennek ellenére kinn voltunk hosszú órákon keresztül az Orczy kertben, ahol ilyenkor nagyon szép, és szerencsére igen kevesek töltötték ott a koradélutánt.

Ákos viszont óvodás-allűröket vett fel. Tegnap pl. minden pedagógiai következetesség nélkül kénytelen voltam hangosan felröhögni, amikor kijelentette: bebugyoztam a pelenkába! (=behugyoztam). Hogy ezt kitől hallotta, nem tudom, mi legrosszabb pillanatainban sem illetjük folyadékkiválasztásunkat e szóval. Korábban már egyszer ugyanígy lesokkolt kiskomám a "szartam" terminus technikus-szal is. És még nem is jár oviba... Sajnos amúgy tőlünk is tanul, a bassusbakkerbassusbakker (sic!) az gyakran felcsendül, igaz, dramaturgiailag abszolút nem indokolt helyzetekben, ám elég kínos ez nekünk így is.

Ultimátumot kaptunk a bölcsödétől: a gyereket haladéktalanul be kell oltatni a 3 éves oltással, mivel a gyermek már 3 (!) hete elmúlt 3 éves, és így rettentő nagy késedelembe estünk. Ha Ákos mai napon nem kapja meg az  oltást, holnaptól nem járhat bölcsödébe. Pont. Közölték velem mindezt tegnap délután telefonon. Hétfőn. Nem ám pénteken, amikor egy hétvége van kipihenni az oltás következményeit. Arról szó sem lehet, hogy eredeti terv szerint pünkösd előtt kerüljön sor az oltásra, így 3 egész nap legyen a lázra, lábfájásra, babusgatásra... Így hát Ákosom a hétfői betegrendelésen kapta meg az oltást. Mindenesetre ő egy stramm legény, nyikk nélkül vette a szúrást, és utána sem volt óbégatás, egész kedélyesen mesélte hőstettét hazáig. Éjjel persze többször felsírt, fájlalta a lábát, így hát velünk aludt.

Viszont ma felvételt nyert az óvodába Ákos. Tulajdonképpen nagyon nagy szerencsénk van, mert a körzeti ovink az egy döbbenetesen jó óvoda, erről ma apa is teljes mértékben meggyőződhetett. Ákos egyik kis barátja is ide jön, ez talán megkönnyíti az átszokást.  Ma épp nyílt nap is volt (ilyen rendszeresen van), így betekinthettünk a mindennapokba, ami azért volt különösen érdekes, mert a vegyes csoportról eddig sok ismeretem nem volt. Ákos is bekapcsolódott a programba, olyannyira, hogy alig bírtuk elhozni. Igaz, most ilyen korszakát éli, igazi dackorszak ez: semmit sem akar elkezdeni, és semmit sem akar abbahagyni. Ráadásul nagyon nyűgös volt a fájó lábacska és a zaklatott éjszaka miatt. A bölcsödéig elég nehez jutottunk el, ott volt egy komolyabb örjöngésünk kakás pelus vonalon, ám pár perccel később már a többi kölökkel száguldozott az udvaron. Azóta töretlen a jókedve.

Amikor Ákos néhány hónapos volt, elborzadva figyeltem a szülőtársak küzdelmét két-három éves gyerekeikkel. Erős volt bennem a gyanú, hogy azok a szülők valamit, valamikor nagyon elrontottak. És frissen keletkezett anyai bölcsességemmel el is határoztam, hogy na velem ilyen aztán soha, az én gyerekem ilyen nem lesz. Akkor még elképzelhetetlen volt, hogy az én nyugodt, kiegyensúlyozott, szigorúan csak igényjelzésből óbégató gyerekem egyszer hisztigombóccá válik...Mert bár ma is nyugodt és kiegyensúlyozott a gyerekem, és az igényeit mára már egészen szofisztikáltan tudja velem ismertetni, de hát egy ideje van neki akarata is. És nagyon kemény akaratpróbákra kényszerít. Hisztik eddig is voltak, nem túl gyakran, de azért időnként kicsapta ez-az a biztosítékot kiskomámban, de most úgy érzem, minőségi változás történt néhány hete. Eddig rengeteg taktikai cselem volt, amit sorra be is vetettem, és valami mindig működött, vagy ha mégsem, akkor tudtam, hogy mi a baj valójában. Most a kezelhetetlen hisztik napi sűrűséggel jönnek, és bár továbbra sem tartozik Ákos a hisztis gyerekek közé, azért megvisel a tehetetlenség.

Persze okosok mindig vannak, akik megmondják a tutit, hogy mit kell tenni egy ilyen gyerekkel: nyakon önteni vízzel, megruházni, és így tovább. Mások azzal jönnek, hogy az ő gyerekük sosem volt hisztis, sőt egyáltalán nem hisztizett. Mondjuk hisziapiszi, az én értelmezésemben a hiszti a személyiségfejlődés fontos része, az akarat artikulálásának egy korai módja, akinél ilyen nincs, azzal valami komoly fejlődési probléma van, ám gyanítom, hogy a szülői szelektív memória lépett itt működésbe. Ám tegyük fel, hogy tényleg van ilyen. Viszont ahogy figyelem a többi szülőt, akik velem együtt nem olyan szerencsések, hogy hisztimentes gyerekük legyen, sok esetben a hiszti szülő-gyerek hatalmi harcá válik. Márpedigakkorisazleszamiténakarokhaafenefenéteszikis. A pofon, a nyakonöntés és a többi "jótanács", mind az akarat megtörését célozza. Ha elég puhára ütjük a gyereket, egy idő után nyilván nem fog hisztizni.

És itt van a baj velem. Én nem kívánom megtörni a gyerek akaratát. Én hiszek abban, hogy az akaratát tisztelnem kell akkor is, ha nem egyezik az enyémmel. Ez nem jelenti azt, hogy az lesz, amit ő akar mindig. Néha igen, néha nem, helyzettől függően. Én nem szeretném azt, ha a gyerekem nem nyilvánítaná ki az enyémmel nem egyező akaratát. Én azt szeretném, ha előbb-utóbb (nyilván inkább utóbb) Ákos megtalálná a módját akaratának kultúráltabb artikulálására. És ha küzdeni tudna érte. Nyilván ez a küzdelmesebb út, és ki tudja, hogy működik-e egyáltalán. Nehéz ügy. Eddig mindig beigazolódtak a megérzéseim, a nevelési irányokat illetően. Remélem, ezúttal is így lesz.

Ákostól előanyáknapi ajándékot kaptam.

Ma elmentem megnézni a körzeti óvodát, és nagyon meggyőző volt. Kíváncsi vagyok, hogy beigazolódik-e a megérzésem. Ákos szeptember 1-től óvodás nagylegény lesz.

Ákos ezt mondta apának:

-Apa, ragaszd be anya száját! - és átnyújtott egy matricát is eszközül.

Később kijött leellenőrizni, hogy apa tényleg beragasztotta-e a számat.

Csodás napot tudhatunk a hátunk mögött. Még pénteken úgy gondoltuk, hogy Sárvár felé vesszük utunkat, tekintettel a rossz időre, amit a meteorológia jelzett, de aztán meggondoltuk magunkat, és a jó hosszú alvás mellett döntöttünk. Aztán - mivel a meteorológus szakemberek szerencsére ismét tévedtek - úgy 10 óra magasságában úgy döntöttünk, irány Visegrád, mivel Ákos a januári bobozás óta folyamatosan naaaagycsúszdázni szeretne. Így hát gyorsan összekaptuk magunkat, és már dél körül fenn voltunk a hegyen, ahol napsütés és tavaszi kirándulóidő várt bennünket.

Ákos először is szemrevételezte a pályákat:

És mivel igencsak tetszett a látvány, rögvest beálltak a sorba apával, ami ekkora már igencsak terjedelmes volt.

Szerencsére a sor gyorsan haladt, és egykettőre már a bobban utaztak felfelé igencsak úri módon, vontatva:

És aztán jópár körön keresztük lefelé száguldott a két pasi:

Aztán anyával is megvolt vagy két kör, először felfele:

...aztán lefele sikítva:

Aztán gondoltuk, hogy körülnézünk még a hegyen, Ákossal persze nem volt könnyű elfogadtatni a tényt, hogy vége a naaaccsúszdázáháháhsnak, de végülis beletörődött.

Olyannyira beletörődött, hogy még virágot is szedett nekem:

Aztán csatlakozott egy csapat gyerekhez, akik rúgták a bőrt, akarom mondani a plasztikot. A csatlakozott enyhe túlzás, ugyanis valójában lenyúlta az egyik kölök labdáját, és azt rúgdosta. Szerencsére balhé nem volt, a másik gyereknek volt másik labdája is.

Aztán felmentünk a kilátóba, amiből ahhoz képest, hogy nem is volt nagy építmény, pazar kilátás nyílt a Duna kanyarra:

Azt mondtam volna, hogy nem is nagy? A lépcsők száma mindenesetre igencsak sok(k) volt:

De a kilátásért megérte megmászni. Én mondjuk 3X másztam meg, mert amíg apa tájképeket intézett, addig Ákossal pluszköröket futottunk.

Ilyen szép felülről a világ:

Megfáradva a nagy sétától, úgy döntöttünk, hogy elköltjük ebédünket is, ezt pedig - tekintettel a fantasztikus jóidőre - egy étterem teraszán foganatosítottuk idén először:

És végül természetesen az elmaradhatatlan tütüzés, amíg apa szusszant egy kicsit ebéd után. Mert ő vezet. Trolibuszvezetés után mit neki egy autó???

Aztán szépen hazaindultunk. Szerencsére Ákos sem oda-, sem visszafele nem hányt, pedig lett volna rá oka, egyrészt mindkét út előtt ettünk, másrészt apa egy kacskaringós mellékutat választott. És a nap lezárásaként beugrottunk - muszáj volt, útba esett - a Daubnerhez, aholis fagyizás (megjegyzés: Zacco szerint ennél jobb az Andássy úti fagyizó) és süteményezés történt.

Nehéz időszakot élünk.

Ma péntek, és mint ilyen korábban vége a munkának. Mondjuk elviekben, de néha a gyakorlatban is. Na szóval igyekeztem Ákoshoz, hogy akár valami programot is tudjunk csinálni délután. Ákos viszont másképp gondolta, ő vonatozni kívánt még. Jó, mondtam, és addig is kifaggattam a gondozónénit Ákos napjáról, meg beszélgettünk még erről-arról. Az idő telt, Ákos csak nem unta meg a tologatást. Jöttek az egyik barátkáért, meg a másikért, aztán szépen Ákos egyedülmaradt, és reményeim ellenére ő nem akart hazamenni. Végül is Jutka néni megunta a könyörgést és szépen kitessékelte Ákost a teremből, aki erre elképesztő, fejlilulós, tudatvesztős műsorszámot adott elő... Hiába minden érv, minden próbálkozás....

És ez mostanában igen gyakori.