Nehéz időszakot élünk.
Ma péntek, és mint ilyen korábban vége a munkának. Mondjuk elviekben, de néha a gyakorlatban is. Na szóval igyekeztem Ákoshoz, hogy akár valami programot is tudjunk csinálni délután. Ákos viszont másképp gondolta, ő vonatozni kívánt még. Jó, mondtam, és addig is kifaggattam a gondozónénit Ákos napjáról, meg beszélgettünk még erről-arról. Az idő telt, Ákos csak nem unta meg a tologatást. Jöttek az egyik barátkáért, meg a másikért, aztán szépen Ákos egyedülmaradt, és reményeim ellenére ő nem akart hazamenni. Végül is Jutka néni megunta a könyörgést és szépen kitessékelte Ákost a teremből, aki erre elképesztő, fejlilulós, tudatvesztős műsorszámot adott elő... Hiába minden érv, minden próbálkozás....
És ez mostanában igen gyakori.
