lucilla viszontagságai

Gyorsan elrepült ez az elmúlt négy hónap, és persze voltak nehézségek, mélypontok, most ismét együtt vagyunk, és - ahogy az elmúlt években mindig - itt karácsonyozunk Lundban. Egy időre utoljára, így igyekszünk a pakolás mellett kiélvezni minden percét. És nem csak kiélvezni, hanem ki is használni. Ákos még két napos hokitáborra, valamint egy egész napos hokibajnokságra is hivatalos, emellett lesz búcsúparti az osztálytársaival és a hokistársaktól is elköszön. Persze nem lesz egyszerű a három év alatt idehurcolászott és beszerzett holmik hazacuccolása sem és még némi ügyintézés és baráti látogatás is hátravan. Nem fogunk unatkozni, ez biztos ...

A karácsonyi ajándékoknak csak egy része érkezett ide, de ezek igen nagy sikert arattak.

Áron ragaszkodott a trikós outfithez, ami a szerelőládához amúgy is illik, szóval nem vitatkoztunk vele túl sokáig.

Ákos és osztálya énekel, a felvételen nem látszik, de három nyelven tolták ... (Ákos a középső sor jobb szélén a második, elég kicsi felbontású a felvétel, de így legalább nem sértek személyiségi jogokat, úgysem ismerhető fel senki ....)

Az igazság az, hogy lusta vagyok, mert nem írok és nem azért, mert nincs semmi, hanem mert mindig van valami, ami épp fontosabb.

Mindegy, végül is zajlik az élet, benne vagyunk a közepében az ősznek, és mint az általában lenni szokott, engem a hideg meglehetősen megvisel, pedig még hol vannak az igazi mínuszok. És hát most jön kutyára dér (a dér szó szerint ...), mert hogy mostantól bizony rendszeresen lesz itthon hidegebb, mint Lundban, és nagyjából négy éve voltam utoljára november végén itthon, úgyhogy valójában azt sem tudom, hogy mire számítsak. A fűtési rendszerünkkel is adódtak gondok, amiket sikerült kezelni, de azért aggasztóak. Még jó, hogy a jó öreg minisztériumot jó alaposan fűtik, kész boldogság reggelente beérkezni ...

Áron egyre jobban megkedveli az ovit, végre megszűnt a nem akarok oviba menni tiráda, ami a reggeli sétáink kötelező eleme volt néhány héttel ezelőttig. Most már hétvégén is szó van arról, hogy menni óhajtana, mert Emőke méninek (sic!) és Ágnes méninek meg kell mutatni ezt, meg azt. Az ovi amúgy mit sem változott, ahogy Ákos annak idején, úgy Áron is roppant mulatságosnak tartja, ahogy üvöltve elvágja magát, mintha elesett volna, és ezen röhögni kell, szóval egyértelműen megérkeztek az ovis bohóckodások.

Áron amúgy egy tündér, komolyan, fantasztikus vele az élet, hatalmasat fejlődött nyár óta, fantasztikusan lehet vele beszélgetni, és egészen hihetetlen, de az esetek döntő többségében simán meg lehet győzni észérvekkel, amikor valamit nem vagy nem úgy akar csinálni, ahogy én. Imád énekelni, kedvence a Pál, Kata, Péter örökbecsű, de az alatt a rövid idő alatt, amit az oviban töltött, már jó pár nótát elsajátított.

Ákos pedig beújított egy igen makacsnak látszó kórságot a múlt héten, ami igen aggasztó, mert ő, aki általában 3 nap alatt abszolvál egy felsőlégútit, most több, mint egy hete lázas. A lundi egészségügy erre csak annyit tudott szólni, hogy majd akkor vigyük vissza, ha további egy hét múlva is lázas, mert mostanában ilyen vírusok szaladgálnak fel s alá ... Szerencsére amúgy nincs nagyon rosszul, csak akkor bágyad el, ha épp felszalad a láza, amúgy kihasználja a nyakába szakadt időt, tévézik és legózik egész nap ... Apa pedig otthonról nyomja a munkát, mivel belátták odabenn is, hogy egyszerűbb így, mint rohangálni haza meg vissza napi többször.

Szóval így vagyunk, ha Ákos betegsége nem lenne, akkor nem is panaszkodnék, kicsit se, mert amilyen vidáman elvannak a fiúk északon, olyan jól mennek a mi dolgaink is Áronnal.

Ákosék még kirándultak is két hete egy gyönyörű helyen:

Őszi táj nagyfiúval ...

A freeblog hibája miatt eltűnő bejegyzések egy részét megpróbálom a google segítségével visszaállítani, hát ennyi sikerült ...

Nos, érdemes volt gépre szállni és ismét svéd földre lépni, a mai nap történelmi jelentőségű: Ákos belőtte élete első meccsen szerzett gólját, és ha már lúd, legyen kövér alapon, mindjárt hozzátett még egyet! A mögöttem ülő apuka látván lelkesedésemet, rögvest meg is kérdezte, hogy az én kisfickóm-e, aki már a második gólt lövi az amúgy meglehetősen gólszegény meccsen. Nem kis büszkeséggel vágtam rá, hogy hát persze. A meccset természetesen meg is nyerték a fiúk (és leányok), 2:5-re, a trelleborgi vikingek ellen. Tavaly épp ekkortájt szintén ez ellen a csapat ellen nyertek először a lundiak, mármint a team02.

2011. október 14., péntek

}

Na most az van, hogy elsőszülöttemhez ma szám szerint kettő lány mászott be az ablakon (!), akiket amúgy a saját készítésű süteményével csábított erre a cselekedetre. Nőcsábász-e lesz ebből a gyerekből?

Lucilla | 2011. október 14. 22:25:12

{

2011. október 12., szerda

}

Három év után először voltunk négyesben a lakásunkban, és a fiúk végre jól széjjelpakolhatták az évek óta feledésben senyvedő játékparkot. Igaz, nem kicsit megritkítva, mert én azért leselejteztem jó pár kevésbé alkalmas darabot. A legfontosabb dolog persze megvolt és a fiúk azonnal birtokba is vették ...

Vidáman indult a hétvégénk, azzal kezdődött, hogy Ákosék péntek este fél nyolc helyett hajnali fél négykor érkeztek meg, a wizzair kedveskedett nekik egy sokórás várakozással. Ez persze némiképp megkavarta a programot, bár jórészt az alvási részből húztunk. Voltak baráti találkozók, családik, megtekintettük a legújabb unokatestvért, aki épp egy hetes volt vasárnap, úgyhogy unatkozni nem volt idő. Ákos még fodrászhoz is eljutott, bár az osztálytársai szerint hosszú hajjal jobban néz ki, de fő, hogy neki is tetszik az új frizura (erről egyelőre nincs kép).

Lucilla | 2011. október 12. 16:46:37

Egy átlagos szombat egy svédországi gyerek esetében: biciklizés a tengerpartra (ez az egészséges rész) és gumicukor zabálás egy meglehetősen nagy zacskóból (ez meg a khm...) ...

(A gumicukor minden ellentétes híreszteléssel szemben nem csak szombati dolog amúgy, valahogy mindig van rá indok, hogy miért kell enni, ma például az iskola 40. születésnapja miatt kellett feltétlenül, pedig a legkevésbé sincs szombat ...)

Ez a gyerek amúgy megtanult géppel varrni, de úgy komolyabban, még a tűbefűzés tudományát is elsajátította, úgyhogy lassan vissza kell szereznem a varrógépemet, nincs mese ...

Lucilla | 2011. október 5. 21:42:50

Noha még csak szeptember végét írjuk, de úgy érzem, hogy a fiaim kicsit bele vannak fásulva az intézményesülésbe. Ma a következő beszélgetés hangzott el szkájp barátunk segítségével a fiúk között:

- Én már nagyfiú vagyok, nagyon nagyfiú és már nem kell óvodába járnom! - jelentette ki kisebbik sarjam.

- De a nagyfiúk meg iskolába járnak. - mondom én.

- Jó akkor holnaptól iskolába akarok menni! - vágja rá Áronom.

- De az iskolánál az ovi sokkal jobb, mert ott játszani lehet, itt meg tanulni kell, sok-sok házifeladat van! - világosítja fel Ákos az öccsét ...

Hát így állunk, Áron a múlt heti príma kezdés után hátraarcot csinált, ugyanis nem óhajt aludni. Két napig álomba sírta magát, majd pénteken már nem is akart oviba menni, és hétvégén is téma volt, hogy ugye most nem megyünk oviba ... Ma azért elmentünk és nem volt picsogás, bár az óvónénik szerint azért délelőtt említette néhányszor, hogy nem óhajt aludni, és ezt némi hisztivel nyomatékosította. Aztán letette a fejét az ágyra és már horkolt is.

Viszont - az ovis alvás ügyet leszámítva - a kedve fantasztikus, amióta itthon van, csupa móka és kacagás az élet, még egyetlen darab hiszti sem volt, mintha ezt a részt Svédországban hagyta volna. Szombaton megnéztünk egy nagyon jó színházi előadást, és kiskomám végig követte az eseményeket, és láthatóan nagyon élvezte, ami nem csoda egyébként, mert fantasztikus volt.

Ákos pedig a hétvégén az apjával Kivikben volt, az almafesztiválon, ahol például ilyet láttak:

(A kép csupa almából van kirakva.)

Lucilla | 2011. szeptember 26. 23:16:44

Csúnya elmaradásaim vannak, sok-sok dolog történt-történik, amiről nem írok, pedig fontosak és nagyon fogom bánni, hogy nem írom meg azonnal, mert egy csomó részlet merül feledésbe, ahogy múlik az idő ...

Egyrészt ismét nagyon fordult a világ, eltelt a három év, meg az a pár hónap, amit a munkajogi szabályok még hozzácsapnak a három évhez, és ismét itthon vagyunk, legalábbis félig-meddig. Kicsit olyan érzés, mintha visszaléptem volna pár évet, csak most nem Ákosnak, hanem Áronnak hívják az ovis fiamat.

Merthogy Áron ma elkezdte az ovit, ugyanott, ugyanabban a csoportban, mint ahová Ákos járt. Nem kerestem más helyet, eszembe sem jutott, valószínűleg zokogtam volna, ha valamiért máshová kellene vinnem Áron, hiszen az oviról csak és kizárólag szuperlatívuszokban tudok beszélni. Az első nap után persze korai lenne nagyon sok következtetést levonni, de tulajdonképpen semmi nem változott, ugyanolyan meleg hangulatú, jó hely az ovi, mint volt. Illetve - elnézést! - vannak változások. Az udvart felújították és olyan, de olyan hét nyelven beszélő játszótér került oda, meg gumibevonat, meg minden, hogy ihaj.

És beépítették a padlásteret, van fejlesztőszoba, meg még egy helyiség, aminek a funkcióját nem tudom, rövidesen a tornaterem is kész (Ákosék még a csoportszobában tornáztak). A személyzet is ugyanaz, nem tudtam két lépést tenni, hogy ne állított volna meg valaki, hogy hogy van Ákos, mi van vele, az összes óvónő és dadus emlékszik rá, pedig az elmúlt három évben még véletlenül sem tettük be a lábunkat az intézménybe.

Ennek megfelelően Áront is nagy szeretettel fogadták, a felvételét személyes bejelentkezés nélkül is megoldották. Kicsit aggódtam, hogy Áron hogyan fogja fogadni az új intézményt, június vége óta nem volt közösségben, ráadásul a hazaérkezésünket sikerült teljesen megbolondítani, így ő szeptember első két hetét Lundban töltötte az apjával, a bátyjával és a nagyszüleivel. Ennek megfelelően két nap akklimatizálódás után ma bele is került a sűrűjébe. Azért kicsit dolgoztam én is az ügyön, összehoztam őt két csoporttársával, Márk két öccsével vasárnap, hogy legyen ismerős arc, meg persze ott volt Levi is, aki még júniusban volt nálunk látogatóban.

Először persze behúzta a kéziféket, még az ajtónál belekapaszkodott a lábamba, majd amikor betuszkoltam az ajtón, és körülnézett, már kezdte kapiskálni, hogy hol van. Megkérdezte, hogy vannak-e itt vonatok, és mivel a válasz pozitív volt, sőt rögvest elő is kaptak neki többfélét is, belemerült a játékba és onnantól nem tartott igényt a jelenlétemre. Annyira, hogy aztán Ágnes nénivel egyetértésben el is vonultam dolgozni. Még búcsúzkodni sem nagyon tudtam, mert annyira el volt foglalva, csak messziről hintettem neki néhány puszit.

A nap további része a beszámolók alapján jól ment, Áron nagyon jól éreztem magát, úgy 11 tájban egyszer eszébe jutottam, de gyorsan kezelhető volt az ügy, aztán ebéd után anyu el is hozta. Persze nagyon fáradt volt kiskomám, mivel a délutáni alvást öt percben abszolválta, fél nyolc után már húzta is a lóbőrt.

Meg kell mondjam, az utóbbi hetek amúgy a fentieken túl is nagy változásokat hoztak. Áronból egy édes ovis nagyfiú lett, a nyár elején még masszívan tomboló hisztikorszak elmúlt, mindent meg lehet vele beszélni, és csak akkor nem kooperál, ha fáradt, nyűgös. Tegnap akkora kört nyomtunk le a városban, hogy ihaj, mégis végig kézen fogva toltuk nyafogás és balhé nélkül. A dumája fantasztikus, komolyan lehet beszélgetni minden féléről (aminek kereke van), és folyton kérdez, meg kommentál.

Aztán a szobatisztaság ügyről nem ejtettem még sok szót, de teljesen sima ügy volt, tulajdonképpen. Az első két-három hét persze hozott nehézségeket, persze egészen másféléket, mint Ákosnál. Áron az első naptól fogja szárazon tartotta a gatyáit, de ezt úgy abszolválta, hogy nem pisilt, amíg nem került rá pelenka. Hiába ültettük bilire, ő bizony akár reggel nyolctól késő délutánig is tartogatta, és amikor már nagyon kellett neki, akkor sírt, hogy fáj neki (nyilván az erős vizelési inger miatt). Aztán sikerült némi megvesztegetés (gumicukor) árán ezt a részt leküzdeni, és azóta teljesen szobatiszta. Még éjszaka is az, de még adok rá pelenkát, biztos, ami biztos, hogy szinte sosincs benne semmi, reggel szépen jön, hogy kéri a zöld bilit és megoldja. A tegnapi hatalmas körünket is úgy tettük meg, hogy előtte és utána ráült a bilire, közben pedig még csak fel sem merült, hogy ő pisilne. Úgyhogy ez is megvan, pedig hogy féltem tőle ...

Ákosról még röviden, csak, hogy el ne felejtődjön, aztán majd hosszasabban. Ő ugye apával van Lundban, saját döntése alapján. Nagyon jól megvannak a fiúk odafenn, ahogy én látom. Ákosnak a hétvégén két nyertes hokimeccse volt és megvolt élete első kiállítása is, hogy miért, azt persze senki sem tudta megmondani, de ebben a korosztályban már keménykednek a bírók.

A másik, hogy oda és vissza van az angol nyelvért, már nyáron követelte, hogy tanítsuk, kapott is egy foglalkoztató füzetet a témában, most viszont tanulják hivatalos körülmények között is. Ma elmondott egy hosszabb angol verset, majd szépen lefordította ékes svéd nyelvre. Nem sok kilenc éves tud ilyen truvájt ...

Lucilla | 2011. szeptember 19. 23:20:03

A fiúk a tengernél ...

Lucilla | 2011. szeptember 10. 21:50:42

Nem nagyon írok, és nem azért, mert nincs miről, hanem sokkal inkább, mert idő nincs rá, eléggé komplikált őszt szerveztünk magunknak. Ákos és Áron most épp az apjukkal héderelnek Lundban, és meglehetősen élvezik ...

Lucilla | 2011. szeptember 3. 23:39:24

Nem is mondtam még, hogy Ákosék a hokitábor lezárásaként idén is Malmö ellen játszottak, tavaly elég csúnyán kikaptak, de most már Ákos is úgy indult fel a jégre, hogy itt az idő, hogy visszakapják, és lőn: 6-2-re győzött a Lunds Giants. Mindenki nagyon jól játszott, látszott rajtuk a hokitábor. Remélem, a szezon ennek megfelelően folytatódik.

Kicsit rövidítve fogom megénekelni az elmúlt 2,5 hét eseményeit, később még rakok ide képeket a balatoni nyaralásunkról is. Merthogy voltunk ott is, a fiúk nagyon jól érezték magukat, pedig az idő pocsék volt, röhej, de többször fáztam, mint ahányszor elviselhető volt a hőmérséklet, izzadásra az én esetemben pedig sor sem került. Zacco persze panaszkodott, amikor 23 fok fölé kúszott a higanyszál, de tőle ezt már megszoktuk.

Gyorsan elrepült az a két hét, és elérkezett a búcsú ideje. Mivel Áron a nagyszülőkkel maradt, őt is igyekeztünk felkészíteni az elválásra. Kicsit aggódtam emiatt, hiszen ahányszor szóba került a téma, hogy anya, apa és Ákos elutaznak, azonnal rávágta, hogy ő is utazik, de végül egyetlen könnycseppet sem ejtett, amikor elindultunk. Azóta nagyon boldog, ha lát bennünket skype-n, de a nagyszülők beszámolója alapján remekül érzi magát, ami nem is csoda, hiszen ketten is ugrálnak körülötte.

Mi pedig felszálltunk a repülőgépre és Göteborgba utaztunk, mivel sikerült annyi időt elszúrni a nyár megtervezéssel, hogy Malmőbe csak jóval drágábban tudtunk volna repülni. Így viszont úgy intéztük, hogy két napot maradni is tudjuk, ami igen jó ötletnek bizonyult. Göteborg Svédország második legnagyobb városa és gyönyörű, tele mindenféle látványossággal.

Elsődleges célunk az Universeum volt, mert nagyon sok jót olvastunk és hallottunk erről az intézményről. Nehéz lenne meghatározni az Universeum műfaját, hiszen nagyon sokféle dolgot ötvöztek benne, van komplett esőerdőrészlet, rengeteg akvárium, összesen 3 millió liter vízzel, a hideg és meleg óceánokat, tengereket és tavakat bemutató állat és növényvilággal. (Van kígyókat és más veszélyes állatokat felvonultató szoba is, ami miatt nekem rémálmaim vannak azóta ...)

Vannak fizikai törvényszerűségeket, orvosi műszereket, űrhajó berendezési tárgyakat, stb. bemutató részek, és persze gyakorlatilag mindent ki lehet próbálni. A lényeg az interaktív tanulás, persze szórakoztató módon.

Mindjárt az első állomásnál ki lehetett próbálni, hogy milyen egy igazi sarkvidéki szélvihar, persze a mínusz sok fok nélkül ...

Egy a sok-sok akvárium közül, Ákos egy lepényhalat mutat ...

Az őserdős részen szabadon mozogtak a majmok, a madarak, a teknősök ...

... a lábunk alatt is akár ...

Az űrhajózást bemutató részen találtunk ismerős mutatványokat ...

És ki lehetett próbálni egy igazi svéd rendőrautót, ami ráadásul még teljesen üzemképes is volt, minden villogót, szirénát be lehetett kapcsolni.

Az Universeum előtt pedig egy csinos kis játszótér van ...

Éjszaka egy hajón aludtunk, ami szintén nagy élmény volt mindannyiunk számára. Az igazság az, hogy teljesen véletlenül sikerült itt szállást foglalni, mi a legolcsóbb belvárosi szálláslehetőséget kerestük, de mivel viszonylag későn álltunk a keresésnek (szokás szerint), a választékból ez volt a legmegfelelőbb. Aztán később rákeresve a google térképen, kiderült, hogy ez bizony egy hajó. Még jó, hogy nem igazán vagyunk tengeri betegségre hajlamosak, mert bizony ingott néha ide-oda az ágyunk ...

Másnap is maradtunk tengerészet és hajó témakörben, meglátogattuk a Sjöfartmuseet-et, valamint az Ostindienfarare-t, ami egy XVIII. századi hatalmas vitorláshajó pontos mása.

Persze a tömegközlekedést is kipróbáltuk, a kedvenc az alábbi nosztalgiavillamos, ami a Liseberg vidámpark felé viszi utasait ... (A Liseberget mi most kihagytuk, de az is fantasztikus hely, nem véletlenül mondják Észak-Európa legjobb és legnagyobb vidámparkjának.)

Hazafele pedig X2000-nel jöttük, ami a svéd szupergyorsvonat, 2,5 óra alatt teszi meg a Göteborg-Lund távot. Mi kártyázással múlattuk az időt ...

Most pedig Ákos hokitábora van a középpontban. Mindennap két edzés, plusz szabadtéri játékok és elméleti oktatás van, így készítik fel a csapatot az edzők a 2011/12-es szezonra, ahol már az U10-es csoportban fognak küzdeni a győzelemért.

És akkor a lényeg: Legoland. A fiúk már hetek óta be voltak sózva, Ákos azért mert tudta, hogy jó hely, Áron meg azért, mert Ákos lelkesedése miatt egészen biztos volt abban, hogy neki is be fog jönni. Amióta hazajöttünk, a legtöbbször elhangzott kérdés amúgy, hogy mikor megyünk vissza. Pedig két napot is eltöltöttünk ott, ami nem kevés, tekintve hogy nyitástól zárásig, sőt még kicsit tovább is ott maradtunk.

A hely amúgy mint vidámpark, nem a legmeggyőzőbb, legalábbis láttunk már jobbat is. Viszont a lego az mindent visz, az egész park a legapróbb részletekig tele van ötletes, vicces és lenyűgöző lego építményekkel. Viszont az első nap akkora tömeg volt, ami már jócskán túl volt az elviselhetőség határán, emellett igen meleg is lett, pedig az időjárás-előrejelzés még két nappal korábban is esőt és hideget ígért. Így az első nap eléggé küzdelmesre sikerült, bár a tömeg és meleg is inkább csak minket viselt meg, a fiúk boldogan jöttek-mentek a látványosságok között.

Mindjárt az elején alaposan szemrevételezték a fiúk a miniland részt, ahol komplett városrészletek voltak felépítve legoból, mozgó járművekkel, egyebekkel. A vonatok voltak a kedvencek, persze ...

Egy csomó gomb volt, Áron nagy örömére, ezekkel el lehetett indítani vonatokat, hajókat, vagy különböző hangokat lehetett megszólaltatni.

A miniland-ről rengeteg fotót készítettünk, mert tényleg lenyűgöző minden részlete ...

Biciklizni márpedig kell ...

Áron a mini óriáskeréken (micsoda ellentmondás) ...

Az elmaradhatatlan fagyi ...

Ákos legnagyobb vágya volt, hogy részt vehessen a toyota trafikskola oktatásán, ahol (majdnem) igazi jogosítványt lehet szerezni. Az egyik legnagyobb sor itt volt, így elég sokat kellett várni. Szerencsére a legtöbb helyen gondoltak a türelmetlen és unatkozó gyerekekre, így itt is, várakozás közben lehetett gyakorolni a kormánytekerést például ...

Elméleti oktatás ...

Majd pedig élesben, a pályán ....

Ákos svédnek vallotta magát a beiratkozáson, így svéd zászló alatt autózott. A pálya amúgy fantasztikus volt, mindenféle városi közlekedési helyzetet végig lehetett próbálni: táblák, lámpák, benzinkút, autómosó, miegymás ...

Noha elektromos autókról van szó, tankolni azért muszáj volt ...

A végén pedig Ákos szert tett egy fényképes jogosítványra is, ami feljogosítja őt a legoland területén történő autóvezetésre.

Áron pedig repülőt vezetett ...

A park egyik leglátványosabb része az Atlantis akvárium. Természetesen itt is egy halom legoból készült építmény volt, de a leglenyűgözőbbek a halak voltak, mindenféle fajta, cápák, ráják, bohóchalak és még sok minden más ...

A crabzilla névre hallgató óriásrák akváriumába egészen közelről is be lehetett kukkantani. Már aki mert, mert crabzillának bizony két méteres lábai vannak ...

Kisállat-simogató skandináv módra, rákokkal ...

És a vizes állatok után vizes kenusok ...

A star wars-os rész a fiúkat különösen lenyűgözte, ami nem csoda. Minden rész, valamint a klónháborús sorozat helyet kapott a miniland-ben. Lenyűgöző leleményességgel készítették el az egyes darabokat, Ákosék órákig elnézegették volna.

Rex, személyesen ...

Alább pedig egy képcsokor, rajongóknak ...

A második nap szerencsére kevesebben voltak, így sokkal jobban mulattunk, hogy nem volt kész tortúra egyik helyről a másikra eljutni a hatalmas embertömegben. Összességében nagyon jól éreztük magunkat, Ákos annyira, hogy elsírta magát, amikor hazafele indultuk, bár szerintem ebben jó nagy szerepet játszott az is, hogy fáradt volt.

És hát volt Dánia is, ami ezúttal a legjobb arcát mutatta nekünk. A dánok persze dánok, ezen nem segít semmi, de amúgy igazán elégedettek vagyunk ezzel a pár nappal.

A cél Legoland volt, az eredeti, igazi, és első, azaz a billundi. Erről majd később bővebben, de először is az odavezető útról, amit Odense érintésével ejtettünk meg. Billund Dánia közepén van, összesen három hídon keltünk át, hogy odaérjünk. Az első kettő ezek közül különösen figyelemre méltó, 18 és 19 km hosszú, az Öresundról már regéltem, fantasztikus élmény átautózni rajta.

Odense-ben egy szabadtéri múzeumot néztünk meg. Den fynske landsby névre hallgató skansen a XIX század közepi Dániáról ad áttekintő képet. Ahogy ez errefele lenni szokott, rengeteg gyerekmulatság volt, ki lehetett próbálni a különböző mesterségeket, a házakban szinte mindent meg lehetett fogni, és helyi idősek mutatták meg, mit is kell csinálni azokkal a tárgyakkal, amelyeknek még magyarul sem feltétlenül tudjuk a nevét.

Ákos a csipkeverő ház előtt. Nagyon ki akarta próbálni ő is ezt a mesterséget, de a dán csajok nem engedték az asztal közelébe, nagy bánatára ...

Áron minden ágyat a magáénak érzett, és Áronéééé! felkiáltásokkal bele is mászott volna mindegyikbe, ha nem állítjuk le ...

A kút ...

A paplak kertjében költöttük el ebédünket, a fiúk mondjuk inkább rohangáltak ...

A vízhordás nehéz munka, de Ákos kemény legény, mint tudjuk és simán körbejárta az udvart a teli vödrökkel ...

Helybéli asszonyok mutatják meg a nintento-n és tsi-n felnövekvő nemzedéknek, hogy mivel ütötték el az időt annak idején a lányok ...

Nádtető itt is ...

Áron szerelme, a szélmalom. Svédországban nagyon sok van mindenfelé, Áron az összeset számon tartja, úgyhogy a dán malmot kívülről és belülről is tüzetesen meg kellett vizsgálni.

Testvérfotó, gyűjtőknek ...

Andersen szülőháza ...

Odense csudaszép város, alább betűztem egy képcsokrot, érdemes végignézni. Mint minden dán város, itt is erős a kerékpáros forgalom, annyira, hogy a bicikliutaknak száma van, mint az autóutaknak, hogy el ne tévedjen az egyszeri biciklis ...

Odense ...

Aztán voltunk Skåne északi részén, ahol eddig még nem igazán, főleg a nyugati parti részen, és hát bánhatjuk, mert ez a rész is csudaszép. Mivel gyönyörű napsütéses napunk volt, teljesen úgy éreztük magunkat mintha a mediterrán térségben lennénk ...

Torekov fele vezető úton ...

A torekovi templom (mondom, hogy Földközi tenger fíling ...)

A kikötő azért tipikusan svéd ...

A parton pedig egy régi halászhajóból csináltak játszóteret, a fiúk nem kis boldogságára ...

A két kormányos ...

Elképesztő elmaradásban vagyok, az elmúlt hét igencsak sűrűre sikeredett, bejártuk fél Skånét, és Dániában is eltöltöttünk három napot. Előbb-utóbb minden meglesz, de most gyorsan a mai napról iderakok pár képet. Fotevikenben voltunk, ahol egy kisebb viking falut építettek fel, a korabeli vikingek életének minden aspektusával meg lehet ismerkedni.

Az időjárás is velünk volt, a zord északi nyári napon sikerült megejtenünk ezt a látogatást. Az őrtoronyban például úgy éreztük, hogy a szél elég messze elrepítene bennünket, ha nem lenne elég magas a fal ...

Minden házba be lehetett menni, de - ahogy az már régen megszokott volt - nagyon sötétek voltak, így nem nagyon vannak használható képeink.

A fiúk nagyon lelkesen fedezték fel a korabeli konyhai műszereket, Ákos például lisztet őrölt a viking háziasszonyok házi malmán ...

Áron pedig a kenyérdagasztásnak állt neki, igaz, erősen elméleti módon, a vizes hozzávalókat nem adtam neki, de nem bánta ...