lucilla viszontagságai

Mondják, hogy a harmadik gyereknek már a kutya hozza oda, és noha kutyát emiatt nem fogunk beszerezni, mégsem szép tőlem, hogy egy röpke említést leszámítva még nem meséltem a kistestvérről.

Mert hát növekszik ám, igen gyors tempóban, legalábbis a hasam méretéből ezt gondolná az ember, a legtöbben kifejezetten elborzadva tekintenek rám az utóbbi hetekben és akik minden nap látnak a munkahelyen, azok is folyton rácsodálkoznak, hogy még mindig egyben vagyunk ... Pedig még 7 hét vissza van a kiírt dátumig, és még ha a bátyjait is követi, bő egy hónapig benn a helye kiskomámnak. Szerencsére ő ezzel egyelőre nem vitatkozik, békésen hullámoztatja a hasamat, hol itt, hol ott dugja ki a lábát és még ki tudja milyen testrészeit.

A fenti UH képen például a lábával próbált ellenállni, hogy portré készülhessen róla, Györfi mester minden erőlködése ellenére sem sikerült ennél jobban alkotni, annyira nem óhajtotta feltárni előttünk fizimiskáját, inkább elbújt a méhlepény mögé.

Igazán hálás vagyok ennek a legénykének, hogy meglehetős rendszerességgel hírt ad magáról, a legjobban azt szereti, ha kettesben vagyunk, akkor folyamatosan döngeti a ház falát, viszont az autóban alszik, mint a bunda, így hiába adná magát az ott töltött idő magzatmozgásszámolásra, csak stresszelem magam, mert képes mozdulatlanul horpasztani igen hosszú időn át.

A mai vizsgálat alapján irányban áll, aminek nagyon örültünk, mert jó pár hetet eltöltött a fenekén csücsülve. Amúgy is rendben levőnek látszanak a dolgok és hát lassan belekezdünk a finisbe is, két hét múlva már kezdjük a ctg-t, a védőnőhöz már nem is kell mennem.

A bébiholmik tekintetében elég viccesen állunk, nincs ágya, kádja, járókája, de van 3 babakocsija és valószínűleg teljes kollekció ruházata, már ami az újszülött kort illeti, a nagyobb méretekből szerintem több gyereket is el tudnánk látni, amennyiben szeptember után ismét nyár következne ...

A fiúk továbbra is lelkesen várják. Áron a szokásos kérdései mellé azonban már felvette azt is, hogy "anyaaaaa, ha kibújik a baba, akkor tudsz már futni is?"-t, ugyanis egy jó ideje azzal szoktam mérsékelt haladásra kérni, hogy nem tudom utolérni ...

Adós vagyok még a nyaralás beszámolóval, mert noha még tombol a nyár és a fiúk továbbra is tóparton héderelnek, a hivatalos családi nyaraláson már túl vagyunk.

Először Balatonon jártunk, néhány napot Bélatelepen, majd néhányat Szárszón töltöttünk. Igen meleg volt, így a kora reggelt és a késő délutánt leszámítva a házban ültünk és próbáltuk a fiúkat szórakoztatni, ami néhány nap után már szinte lehetetlennek bizonyult ... Azért fürödtek sokat, főleg délután-este felé, de ezen kívül sok programot nem tudtunk beiktatni, a hőség miatt. Ezt a helyzetet fokozta, hogy két napot Budapesten is el kellett tölteni. A lakásból csak egyszer mozdultunk ki, amúgy pedig életmentőnek bizonyult az idő közben átvett Clone Wars dvd csomag ...

Négy évvel ezelőtt voltunk Fertődön, ahonnan aztán átjártunk Ausztriába, ami tele van gyerekmulattató programokkal, már akkor elhatároztuk, hogy ha hazaköltözünk, akkor megismételjük ezt a kört.

Kicsit bővítettünk a programon, mert az akkor tapasztalatok alapján tudtuk, hogy a Nagycenki múzeumvasút csak hétvégén üzemel, így megérkezésünk után azonnal el is indultunk Fertőbozra, ahol felszálltunk eme fantasztikus járgányra. Az állomáson volt néhány nagyobb gőzvonat is, amit muszáj volt alaposan szemrevételezni ...

Irgalmatlan meleg volt, így én a magam részéről csak az árnyékban pihegtem, a fiúkat a meleg nem zavarta, ahogy az sem, hogy a hatalmas vasmostrumok ontották magukból az extra hőt, ők akármeddig elnézegették volna.

Aztán elindult a vonatunk és kemény 3,6 km-es pályán zakatoltunk vagy fél órát. Ez a vonat is gyerekvasút, így jó pár Ákos korabeli és nagyobbacska gyerek teljesít szolgálatot a vonalon.

Ugyan Nagycenken található a Széchenyi kastély, de kit érdekel (a fiúk szerint ugyi), amikor az állomáson még több kiállított vonat található ... A visszaindulásig itt töltöttük el az időt.

Persze azért látogattuk kastélyparkot Nagycenken is, majd visszaérkezésünk után Fertődön is. Kaptunk is a nyakunkba egy igazi nyári záport, szerencsére akkor már közel jártunk az étteremhez, ahol vacsoránkat terveztük elkölteni, így aztán az eső dandárját már a fedett teraszon vészeltük át ... A kastélyt amúgy az elmúlt években felújították, fantasztikusan szép.

Vacsora után pedig potyakoncertet hallgattunk az Eszterházy kastélyban, bár a fiúkat inkább a lépcső meg a rohangálás kötötte le, amíg mi belestünk a koncertterembe ...

Másnap irány Oberpullendorf, ahol felpattantunk egy családi hajtányra. A fiúk által a neten kiválasztott darab sajnos épp szervízelés alatt állt, így végül az alábbi képen látható járgány lett a befutó, de igen jól teljesített.

Az út nagyjából 22 km Horitschonig, ennek a távnak egy részét (nagyából 100 métert) Áron tekerte le, hatalmas lelkesedéssel, pedig a széket nem lehetett úgy leereszteni, hogy ülve tudjon tekerni ...

A többi távot apa és Ákos tekerték. Ákos annyira jól nyomta, hogy amikor én is beválalltam egy kis tekerést, Zacco gyorsan visszaparancsolta Ákost, mondván, hogy ő sokkal jobban teker ...

Az út során jó pár kereszteződés volt a közúttal, ott a fiúk leeresztették a sorompót, majd vissza, de volt egész komoly lámpás-elektromos verzió is, ahol gombot kellett nyomni és automatikusan működött minden. Nem mondom, hogy nem volt veszekedés, hogy ki mikor mit nyomhat és emelhet, de megoldottuk ...

Az állomások egy részén átsuhantunk, de volt, ahol megálltunk piknikelni, vagy süteményt enni, mert kitűnő cukrászdát is leltünk ... Az alábbi helyen amúgy grillezni is lehetett volna, kicsit sajnáltuk, hogy erre nem készültünk, de a szendvicsek is jól estek ennyi tekerés után ...

Egy fenékkel két lovat, akarom mondani hintát, és közben enni is, nem kis teljesítmény ...

Testvérek-e ?

Harmadik nap a Familyparkba mentünk, amiről már múltkor is áradoztam, most is csak a legjobbakat tudok mondani a helyről. Ez ügyben is felkészültebbek voltunk, mint múltkor, vittünk a fiúknak fürdőruhát, törölközőt, így jócskán időztünk a vizes részen, mindenki nagy örömére.

Áron valamiért az első néhány órában semmire nem volt hajlandó felülni, még az autós körhintára sem, majd kiderült, hogy a minidodzsemhez meg túl fiatal, így kicsit kétségbe estem, hogy nem is fogja igazán élvezni a vidámparkozást. Később apa kis trükkel rávette, hogy szálljon fel erre a körhintára, onnantól minden rendben volt, egy csomó mindenen ült, többet ismételve is. Ákos pedig nagyon boldog volt, hogy bármire felszállhatott, akár egyedül is ...

Aztán a következő vizes locsolós részen ismét lehajította a ruháit ...

Még nem említettem, hogy a nyaralásra Zsuzsi is elkísért bennünket, ami igen jó volt, mert én ugyi nem nagyon tudtam volna felülni semmire szinte, Zsuzsi pedig jó nagynéniként szorgalmasan helyettesített ... Áron egyik nagy kedvence volt az alábbi körhinta, sikerült úgy intéznie, hogy aki vele ment, az mind vizes lett ...

Uzsonna a vidámparkban ...

Újabb kipróbálnivaló, Áron kishijján a vizet is megjárta ...

Vizicsúszda ...

Zárásig maradtunk, az utolsó pár menet az alábbi malacos járgányon történt, amíg csak ki nem zavarták a fiúkat ...

Negyedik nap a Sonnetherme fürdőben mulattunk, amit épp néhány nappal érkezésünk előtt nyitottak újra, mivel eszközöltek néhány újítást. Lett például egy újabb igen méretes csúszda is. Itt olyannyira el voltunk foglalva, hogy egy kép sem készült. Az én pocakom amúgy bazári látványosság volt, ki elismerőleg, ki elborzadva nézte, ahogy vonulásztam a medencék között. Áron több csúszdán egyedül is elboldogult, de a kedvence az úszkálás volt, meg kellett állni tőle néhány méterre és ő odaevickélt. Út közben általában pánikolt egy kicsit, hogy odaér-e, mert a levegővétel technikáját még nem sikerült elsajátítania és volt, hogy vissza is fordult, de az esetek többségében sikerült elérni a célt.

Ákost pedig alig láttam, mert egyik csúszdáról ment a másikra, még ebédelni sem óhajtott volna, ha nem parancsolunk rá.

Áron nagyjából 9 óra vízben ázás után mondta, hogy most már elege van, Ákos és apa egészen zárásig tolták, én meg igencsak küzdöttem, hogy Áront ébren tartsam ...

Az utolsó éjszaka után Kaposvár fele vettük az irányt, Vali ugyanis eltörte a lábát, így módosítottuk a programot. Útban Kaposvár felé megálltunk Sümegen, és megnéztük a várat. Lentről egészen képtelenségnek tűnt, hogy én fel tudok oda sétálni a hegy tetejére, de végül kiderült, hogy rosszabbnak néz ki, mint amilyen. A fiúk minden további nélkül felvágtáztak.

A várról amúgy nem a legjobb véleménnyel vagyunk, a borsos belépő árát nehezen tudtuk értelmezni, amikor megláttuk, mi is van odabenn. Nagyjából semmi, csak kövek, egy négyéves számára életveszélyes lőrések, néhány ágyú, és pár kipróbálható kaloda. Értem én, hogy most épp felújítják, de azért igazán lehetne több olyan kiállítás, ami a fiúk számára is kézzelfoghatóvá teszi a váréletet.

A kaloda mindenesetre népszerű volt ...

Látkép kisfiúval ...

Látkép nagyfiúval ...

A lőrések amúgy megmozgatták a fiúk fantáziáját, bár Áronnál időnként volt némi félreértés, amikor droidokra kezdett el vadászni ...

És igen, ágyú, azaz fegyver, muszáj volt behatóan tanulmányozni ...

Aztán ebédeltünk egy jót és folytattuk utunkat Kaposvár felé.

Ákos és Áron ma színházban voltak ...

Na szóval, akkor a bejelenteni valók. Egyrészt Ákos biztonyítványa tegnap kiosztásra került. És nem kisebb személy, mint az igazgató úr adta volna át kiskomámnak, ha jelen van, de nem volt ugye, mert táborban van, ami iskolai szervezés, jól össze volt ez a két dolog hangolva ...

Tehát, az igazgató úr adta volna át Ákosomnak a bizonyítványát, a fenti oklevél és egy jutalomkönyv kíséretében, mert a kitűnő tanulóknak így dukál. Bizony, Ákosom túlszárnyalt, épp néhány hete nézegettük az én harmadikas ellenőrzőmet és meg kellett állapítanunk, hogy Ákosénál sokkal változatosabb, mind jegyösszetételben, mint pedig beírásokban. Ákosnak ugyanis a fél év alatt alig volt más jegye, mint ötös, csillagos ötös és két csillagos ötös. A bejegyzéseknél pedig egy igazgatói és több osztályfőnöki dícséret.

A bizonyítvány két dícséretet is tartalmazott: rajz és ének-zene tárgyakból. Ezek közül az ének-zenére külön büszke vagyok, hiszen Ákos ének tagozatos osztályba jár, januárban kapcsolódott be a hazai oktatásba, Svédországban ének órán kizárólag énekeltek, nem volt semmilyen szolfézsoktatás. A kitűnő minősítést pedig a legkevésbé sem magához képest kapta, hanem a harmadikas követelményeket teljesítette ilyen színvonalon. Három hét alatt úgy furulyázott, mint a legjobbak az osztályban, és a lexikális részben is magasan az átlag felett volt. Szóval fél év alatt teljesítette a három év követelményét, kitűnő szinten.

A többi tárgyból is fantasztikusan teljesített. Az első héten, amikor beült az iskolapadba, rögtön megírta a többiekkel a féléves záródolgozatot szövegértésből, nyelvtanból és matematikából. A matek ötös lett, ez nekem elég bizonyíték volt, hogy a svéd oktatás híres lazasága és nemkövetelése ellenére is kiokosította kiskomámat annyira, hogy még a méltán híres magyar elvárásoknak is megfeleljen. A szövegértés és a nyelvtan négyes lett, ami nem kis teljesítmény, lévén a nyelvtan lexikális tárgy és ő csak svéd nyelvtant tanult az elmúlt években, magyart nem. A szövegértésben pedig ugyan nagyon jó, de ilyen feladatokat, mint amilyen a tesztben volt, sosem csinált. A második félév során ezekből és a többi tárgyból is - ahogy a bizonyítványa mutatja - hozta az elvárásokat.

Ma felhívtam Ákosomat a táborban, meggratuláltam, és természetesen ajándékkal is készülünk, elvileg már az országban van, amit rendeltünk neki és egészen biztosan nagyon fog örülni.

A másik bejelenteni valónk pedig, hogy Ákos után és mellett Áron is nagytesó lesz, ugyanis úton van kisöccsük. Szeptember végére várható érkezése, egyelőre igazán jól haladnak a dolgok, a legutóbbi terhességhez képest gyakorlatilag problémamentesnek tekinthető ez a kör. Aggodalom persze van, de ez nálam már kötelező.

A fiúk nagyon örültek, amikor elmeséltük nekik a kistestvér várható érkezését. Ákos szokás szerint lelkesen tudomásul vette, ő már tudja mire számítson. Áron nagyon sokat foglalkozik a témával, folyton beszélni kell róla, állandóan simogatja a hasamat, és minden nap többször is meghallgatja a baba szívdobogását (amit nem hiszem, hogy hall, inkább az enyémet, vagy a belső szerveimet), sokat beszélgetünk arról, hogy mikor és hogyan fog onnan kijönni a baba. Aztán persze néha az ő pocakjában is van baba, aki az ő testvére lesz, az én pocakomban lévő pedig a bátyusé, és több nagypocakos embernek (köztük férfiembernek) is nekiszegezte már a kérdést, hogy mikor bújik ki  az ő pocakjából a bébi.

(Van még egy hír, de arról majd akkor, ha végére értünk a dolognak ...)

Nos, igen, elég régóta nem írtam. Ismét. Tudom. Nem is lesz minden bepótolva, mert hát sok minden történt és történik is. Csak ami most épp az eszembe jut ...

Szóval, voltunk például Ericsson családi napon. Ami nagy élmény volt mindannyiunknak, hiszen az elmúlt négy évben ilyen-olyan okok miatt nem mentünk, Áron nem is ismerte ezt a mulatságot. Igen jó kis progarmok voltak, jó volt a helyszín is (Kamaraerdő), már bontották a helyszínt, mire sikerült a kocsi felé útba irányítani a fiúkat.

Ákos falmászott például:

Aztán meg végigment a kalandpályán vagy húszszor ...

Áron is jól szórakozott, a legnagyobb kedvenc ez a vizes cucc volt, minimum két órát töltött itt ...

.... meg volt ugráló is ...

és fagyi ...

Ákos végigcsinálta az olimpiai próbákat, amiért egy babérkoszorú lett jutalma.

Aztán még ez előtt volt anyák napi ünnepség is az oviban, ahol aztán Áronom amint meglátott, áttörte magát a felsorakozott anyukák tömegén és vérvörös arcát a vállamba furva követte a műsort ... Később persze előadta nekem otthon a teljes anyák napi korpuszt, részletekben,  végül is megvolt ez a rész is, de nagy tömeg előtt nem óhajtott szerepelni. Emiatt külön boldogság volt, hogy az évzárón végig fenn maradt a színpadon és ha néha háttal a közönségnek, de végigcsinálta a műsort. Nem egy színész alkat, meg kell hagyni ....

Ákoséknál külön műsor nem volt, ő viszont több személyes ajándékkal készült a jeles napra ...

Befejeződött az iskola, a magyar is, a svéd is. A svéd évzáróra a svéd nagykövetség kertjében került sor, ahol minden gyerek megkapta a bizonyítványát (természetesen svéd módra osztályzatok nélkül) és egy nyelvtudáshoz igazított könyvet is.

Volt fika is, házi sütött princess tortával és mindenféle egyéb finomság.

És a magyar iskolának is vége, Ákos hétfőn elutazott Káptalanfüredre, egy nagyjából 90 százalékban lányokból álló csapattal, nagyon kíváncsi vagyok, mit fog mesélni majd, szerencsére az idő remek, így egészen biztosan nem fognak unatkozni. Bizonyítványosztás csütörtökön, amin én fogom képviselni kiskomámat, erről majd akkor.

Áron pedig addig is nagymamizik, ő nem óhajtott táborba menni, pedig felajánlottam neki, hogy ha van kedve, a bátyussal mehetne együtt úszótáborba, ott ugyanis ovisokat is fogadnak. Először lelkes volt, majd pár nap múlva megvallotta nekem, hogy ő kizárólag a kincskereső oviba akar menni, úszóoviba semmiképpen, és ezt jó párszor megerősítette később is. Így most - mivel a bátyus ezen a héten és a jövő héten is táborban lesz - egyedül élvezheti a nagyszülők teljes figyelmét. Vasárnap például nudlit készítettek a mamával ...

Aztán volt ugye még egy születésnap, egy negyedik ...

Áron négy éve ilyen volt ...

.... és ilyen lett a jeles napra...

A torta az ő rendelése volt, és meglehetősen büszke vagyok arra, hogy sikerült házi viszonylatok között egy kívül-belül elfogadható tortát varázsolnom, pedig hát nem vagyok egy Michelangelo, ezt be kell látni. Áron már hetek óta folyamatosan emlegette, hogy ő villamos tortát óhajt, ami egyrészt nagyon jó, mert nem jött másnaponta valami új ötlettel, másrészt meglehetősen sokat elmélkedtem azon, hogy hogyan is fogom kivitelezni. Végül is sokkal egyszerűbb volt, mint amire számítottam. Belül vanília krémes-epres töltelék, kívül marcipán, így erősen hajaztunk a princess tortára, és ez garantálta is a sikert.

Áron már megérkezésekor kereste a tortát, kicsit csalódott is volt, mert a sütőben nem találta, aztán persze tájékoztattam, hogy már a hűtőben van. Nagy sikere volt a tüzijátéknak is, a gyertyákat meg vagy háromszor meg kellett gyújtani, hogy elfújhassa ...

Meg kell mondjam, elég gyorsan elszaladt ez a négy év, és hát elég gyakran jut eszembe, hogy megállítanám az időt. Áron sok szempontból macerásabb gyerek, mint a bátyja, még az óvodában is gyakran jegyzik meg, hogy öntörvényű. Én persze nem cserélném el egy tucat másikért sem, mert imádjuk minden pillanatban, de tény, hogy ha valamit a fejébe vesz, akkor nehéz róla lebeszélni, de az elmúlt néhány évben sikerült azért finomítani a kompromisszumképességén. Amúgy egy tündéri érzékeny kisfiú, aki a környezete minden rezdülését megérzi, és néha olyan cukiságokat mond, hogy nem győzzük összecsókolgatni. A bátyjára istenként tekint fel és mostanában annyira jól elvannak együtt, hogy csak lesünk. Persze nem olyan vicces ez, amikor este 11-kor még viháncolás van, és széjjel kell őket fektetnem, hogy alvás legyen, mert másnap mind a kettő nyíg a kelésnél, de nehéz rájuk teljes szívből haragudni, amikor ilyen jól elmulatnak.

Az óvodában is jól érzi magát, bár vannak reggelek, amikor úgy kell betuszkolni, de többségében rohan befele és hátra sem néz, vannak barátai, viszonylag stabil nevek vannak a listán. Érdekes, hogy ő szinte csak fiúkkal játszik, míg a bátyja mindig minimum fele-fele arányban lányokkal haverkodott.

Őrült édesszájú, ha tehetné, csak a tejberizs-császármorzsa-palacsinta-keksz-kakaóscsiga tengelyen mozogna, de szerencsére amúgy is jó étvágyú és szinte mindent megeszik, amit elé teszek.

Ja igen, és kristálytisztán énekel ...

Hát, elképesztő elmaradásban vagyok, elég reménytelennek látszik, hogy mindent megénekeljek, amit terveztem, de itt van mindjárt Ákos születésnapja, amiről eddig ugye egy szót sem ...

Szóval, ilyen volt ...

Ilyen lett ....

Tíz év nagy idő, bár ha jól belegondolok, meglehetősen gyorsan elrepült, kicsit méltatlankodok is, hogy az nem lehet, hogy már tíz éve volt, hogy megszületett ....

Ákos - most már van összehasonlítási alapom, ugyi - kifejezetten könnyű gyerek, ez az elmúlt évtized gyakorlatilag csak örömöt és vidámságot hozott az életünkbe. Ákos megőrizte optimizmusát, ami születésétől fogva jellemezte őt, és noha a világot egyre árnyaltabban látja, mégis mindenről az jut eszébe, hogy az miért is jó. Remélem, ezt a végtelen nyitottságát továbbra is megőrzi.

A nyitottság abban is segítette, amit kevés gyerek viselt volna ilyen jól, hogy az elmúlt években intézmények és országok között volt hurcibálva, de ő mindenhol jól érezte magát, és döbbenetes tempóban illeszkedett be akármilyen közösségről is legyen szó. Nagyjából 3 hét alatt hozta be a zenetagozatos osztálytársai két és fél év alatt megszerzett tudását furulyából és szolfézsból, az énektanítónénije konkrétan lecsodagyerekezte ... A többi tárgyból nem is kellett nagyon igyekeznie, mert a szükséges tudása, gyakorlata mindenből megvolt. Így alig négy hónap itthonlét után már elmondhatom, hogy visszailleszkedett, mintha el sem ment volna. A tanítók rajonganak érte, sok barátja van, bár érdekes módon jórészt csajok.

Remek bátyja a kevésbé könnyű eset öccsének, aki persze úgy néz fel rá, mint kalapos inas az Istenre. Ezt a részt Ákos kifejezetten élvezi, és azt is egyre jobban megtanulja, hogy hogyan kenje az öccsét kenyérre. A Vali mamánál töltött tavaszi szünet amúgy kifejezetten jó hatással volt a kapcsolatukra, azóta órákon át eljátszanak együtt (néha van ordítás, de rendezik), el vagyunk képedve ...

Ákos ma elutazott az osztályával Magyarkútra. Ő persze szokás szerint hátra sem nézett, sőt kicsit üveges szemekkel bámult rám, miközben magyaráztam neki, hogy mit hol talál a bőröndben és mit miért raktam bele, az ő gondolatai eközben már messze jártak ... Pénteken jönnek haza, addig én a magam részéről megpróbálom nem zaklatni gyakran a tanárokat, gondolom, van nekik dolguk az én tájékoztatásom nélkül is ...

(Ja, és pénteken a nyakamba ugrott az összevont-napközis tanítónő, hogy Ákos ilyen, meg olyan nagyon jó gyerek és hogy mennyire szereti, ami azért is különösen szívmelengető, mert ő Ákost erősen a nap végén, meglehetősen fáradtan látja, ami a legkevésbé sem úgy jön ki Ákosomon, hogy ül és piheg, hanem inkább pörög, mint a motolla, szóval nem csak én gondolom úgy, hogy imádni való beste ...)

Azt el akartam mesélni, hogy Ákos, aki nagyjából negyedik hete jár iskolába és kb. három hete furulyázik, simán elfurulyázza a zene tagozatos harmadikos könyvéből azokat a népdalokat, amelyeket éppen most tanulnak, pedig már egy-két kereszt és tsi is beficcennek és nem két-három hangból állnak. Igaz, a furulyát szinte nem lehet kiimádkozni a kezéből, folyton fújja. Kapott néhány extra órát a tanítónénivel, meg külön szolfézsra is jár, persze a heti három énekóra+kiskórus mellett, szóval elég intenzív a felzárkóztatás. Ettől tartottam amúgy a legjobban, mert hát a többiek ezt a tempót már 2,5 éve nyomják, ő meg most került bele, de úgy néz ki, simán felvette a fonalat.

A többi tárgyból sem látszik nagyon gázosnak a helyzet. Mondjuk a felmérők nem lettek hibátlanok, de valószínűleg a kérdéseket sem értette kiskomám mindenhol, jövő héten szülőin reményeim szerint kapok több információt.

Amúgy szeret járni nagyon, pedig az első nap előtt még hisztirohama is volt, hogy Svédország mennyivel jobb, meg így, meg úgy, de már az első napon rájött, hogy itt is lesznek haverok, és már vannak is, persze, hogy vannak, a héten még muffint is kellett nekik sütni. Múltkor örömujjongásban tört ki, mert az apja egy fél órával korábban bevitte, aztán meg balhézott, amiért az összevont napköziben már nem maradhat ...

Az is kiderült, hogy a csúfolások is hasonlóak, mint Svédországban, mert hát itt is azzal ugratják, hogy a lányok szerelmesek belé és miért nem csókolja meg már az egyiket. Ezeket Ákosom igen méltatlan beszólásoknak tartja, de hát ugyanerről panaszkodott néhány hónapja a Vikingaskolan kapcsán is...

A régi iskola- és hokis társakkal szkájpon tartja a kapcsolatot, néha hárommal is vonalban/csetben van egyszerre, így könnyebb azért elviselni a távolságot.

Új év, remélhetőleg boldog, és gott, de én továbbra sem vagyok túl következetes a posztok publikálásában. Most is kihagyom a hazaköltözős beszámolót, pedig lesz mit mesélni, és fogok is, de most csak egy rövidre van csak időm/erőm, azonban muszáj megmutatnom Ákost, ahogy végre kezei közé kaphatta a varrógépemet, amely három év után ismét egy fedél alatt lakik velünk. Mert hát már jó ideje mondja, hogy ő varrni akar és géppel, mert megtanulta az iskolában, és noha láttam a műveit, nehéz volt elhinnem, hogy tényleg segítség nélkül tudja kezelni, de mint oly sokszor, most is csalatkoztam, mert bizony tud kiskomám bánni a géppel, sőt, el is magyarázta nekem, hogy az orsóknak két típusa van, és attól függ, hogy merre kell a cérnának futni benne, és miközben én gyorsan a manuálból próbáltam előkeresni, hogy hogy kell befűzni pontosan a cérnát, mert három év hosszú idő, azalatt ő befűzte hibátlanul ....

És miután papíron lerajzolta, megtervezte a művet, elő is állította, és mivel nekem szánta, mindjárt rózsaszínű cérnával elsősorban ...

Ja, és közben kifejtette, hogy ő vasalni is megtanult az iskolában, úgyhogy legközelebb ő szeretné csinálni. Hát ki vagyok én, hogy útjában álljak?