A mai nap a dögrovásé volt, legalábbis ami engem illet. Merthogy mindenféle testi bajokkal kinlódom, ezért a nap nagy részében hason csúsztam....Aztán egy délutáni alvás helyrerakott kicsit. Amire igencsak nagy szükség volt, hiszen ma ismét én voltam a soros a nagyilátogatásban. El is mentünk, Ákost is vittük, hogy legyen mivel motíválnunk a nagyit, hogy végre felkeljen. Sikerült is, bár nem elsőre, mert hogy szerinte ő nem tud, de nem is szabad felkelnie. Aztán mondtam neki, hogy akár egészen közelről megcsodálhatná a dédunokáját. Erre sikerült megingatni. Egy nővér segítségével kiszedtük az ágyból és kiültettük a legközelebbi székre, ahol kemény 10 percig kinn is ült, és láthatólag nagyon örült Ákosnak. Persze nagyon elfáradt, így visszafeküdt, mi meg jót sétáltunk a Korányi kertjében, ami ilyenkor pazar. Ákos nagyon élvezte, hogy végre gátlástalanul szaladgálhat, lépcsőzhet, és talált egy telefonfülkét magának, amit széltében-hosszában ki is próbált. Aztán volt nagy hiszti, amikor beleraktuk a kocsiba....
Később pedig leruccantunk a Duna-partra, ahol megcsodáltuk az Eu-s relíkviákat, és jót fagyiztunk. Ez már egy majdnem nyári nap volt.
