lucilla viszontagságai

Az elmúlt hétvége ismét nem az unalom jegyében telt.

Ákos pénteken délután lázasan ébredt. Nem is kicsit lázasan. Bepánikoltam. Irány az ügyelet, igaz, a láza addigra lement, és mivel más tünete nem volt, gyakorlatilag kiröhögött az ügyeletes doki. Ez nem volt meglepő, volt már ilyen.

Aztán szombaton, mivel elég jól ment az éjszaka, elmentünk Bécsbe néhány barátnőmmel, Ákos meg apával itthon pasibuliztak. Mi meg, ahogy csak kell, jól kifosztottunk az SCS boltjait, igaz, mivel én alig 6 hete jártam arra, úgy, hogy akkor még azt gondoltam, hogy nem megyek egy darabig, és ennek megfelelően be is vásároltam, szóval tulajdoképp semmi sem kellett volna igazán, de hát ... azért, na nem hagytam ott semmit, amit nem kellett volna.

Ma meg, ahogy kell, mostam, vasaltam, főztem, sütöttem, takarítottam, szóval háziasszonyi roham ismét. És ugye, a mai nap egy egész órával rövidebb.

Holnap meghallgatás. Miért van az az érzésem, hogy holnap este sokkal rosszabbul fogom érezni magam, mint ma?

Ismét csak az időjárással tudom kezdeni ezt a bejegyzést. Mert, hogy meghatározó, mármint a hangulatomat illetően igencsak komoly mértékben. Most épp szar az idő, szar a kedvem. Illetve annyira nem szar, de álmos vagyok, leesek a székről. Pedig nem kellene leesni, mert ma már egyszer megtörtént. Illetve csak történt volna, ha épp széken ülök. De nem ültem épp, hanem álltam a mertón, és csörgött a mobilom. És hát, megtörtént a csoda, azaz bejött az, aminek múlt pénteken 1%-ot adtam (na látjuk, az egy nem csak egyre megy:)), szóval bekerültem a második körbe az ügyvédbojtári fronton. Egészen elképedtem. Mondhatni, köpni-nyelni nem tudtam. Azért igent mondtam, hogy megyen hétfőn is alázni magam. Mert hát tuti nem lesz nekem ott állásom, az ki van zárva, túl sok ellenérv van, de azért helyrerakta az önbizalmam, hisz akkor annyira amatőr nem lehettem, de az is lehet, hogy nálam csak amatőrebbek voltak a többiek. Vagy csodás kisugárzásom van. Vagy mi. De most sokkal jobban érzem magam, mint pénteken. Gondolom hétfőig.

Ákosom meg továbbra is angyalka, jókedélyű, kedves, édes pofa.

Tegnap házassági évfordulót ünnepeltünk, egy gizda olasz étteremben, és hát elvileg úgy volt, hogy a gyereket szitterre bízzunk, de amikor a tettek mezejére kellett  lépni, a párom megfutamodott.... mert hát pont ebből a buliból hagyuk ki őuraságát. Így hát hármasban vágtunk neki a dolognak, és a grappát leszámítva Ákos mindenből kapott, így összesen 6 fogást evett végig, közben pedig mindenkit elbűvölt, az asztalszomszédoktól elkezdve a pincéreken át az énekesnőig. Hazafele meg találkoztunk egy régi ismerőssel. Ő is terhes. Azért ha szar is az idő, azért szép az élet. Igaz, napsütésben szebb lenne...

Nos, ahogy elment a jó idő, nekem is elment a kedvem az irkálástól. De hát azért ilyen időben is történnek velünk dolgok, megy az élet, igaz, kicsit lassabban.

Először is, apa lelécelt a Balatonra, valami manágerképző tanfolyamra, de hiszi a piszi, ilyen fedőnév alatt csak szaunáznak, esznek, meg úsznak (na, nem a Balatonban, ennyire még az én párom sem mazohista). Tegnap este beszéltünk, és kifejezetten nem panaszkodott a körülményekre. Én meg, kárpótlásképp rögvest be is vásároltam olyan sütikből, amik itthon amúgy nem kívánatosak, jól be is lakmároztam.

Ákos egyelőre nem nehezményezte apa hiányát, bár tegnap este azért megemlítette, sőt, ma telefonon "beszélt vele", és jól elmesélte neki, miket is csinálunk. Azért Ákos elég jól el bír szórakoztatni engem. Ma például egyik lábára zoknit húzott, a másikra megy egy kacsalábas cipőt, és azzal szaladgált fel s alá a lakásban. Hiába próbáltam rábeszélni, hogy mindkét lábán ugyanaz legyen, zokni vagy cipő, sőt leginkább mindkettő, de hiába.

Ma viszont kétszer is ledöbbentett szókincsével: először is tízóranál egyszercsak kristálytisztán kimondta, hogy méz. Biztos nem véletlen volt, mert visszakérdeztem, és nagyon bólogatott és többször is megemlítette. Aztán meg, jöttünk haza a boltból, elkezdett cseperegni az eső, erre ő: eső és mutogatott a kezére, ahol cseppekben állt a víz. Teljesen padlót fogtam, mert ezt a szót nemigen szoktam mondani neki, pláne nem tartozik a "tanított szó" kategóriába, azaz nem igyekszem minél előbb megértetni vele, mit is jelent. De úgy látszik erre nincs is szükség egyáltalán.

Aztán ma meg nagyon tipp-topp háziasszonkát játszottam: csináltam tejszínes-gombás csirkét tarhonyával, meg mivel még maradt gomba, egy kis tejszínes gomba alapot, amit a fagyasztóba teszek kevésbé házias napokra. Aztán még úgy levezetésként összedobtam egy mákos muffint (apa unja, de én még nem, ezért az időzítés), és a végén el is mosogattam. Nem tudom, mi van velem, lehet, hogy orvoshoz kellene mennem, mert ez már súlyos.:)