lucilla viszontagságai

A mai napunk is igencsak jó volt. Ma is tettünk egy kísérletet szandálvásárlásra, ismét sikertelenül, de kit érdekel, amikor minden időjósi beijesztés ellenére nagyon-nagyon tavasz volt. Így hát a sikertelen shopping-túra után kivonultunk a vadiúj játszótérre és ott töltöttük a délutánt. Még apa is csatlakozott hozzánk, volt nagy öröm...

A mai napon a játszótér kettes számú blokkja került górcső alá, és meg kell, hogy mondjam, kitűnően vizsgázott ez a részleg is. Télen, amikor a munkállatok kezdődtek, nem hittünk benne, hogy valóban használható játszótér fog épülni, korábban láttunk elég rossz példát. Nem mondom, itt is követtek el hibákat, hiszen miért is van egy darab palántás-virágos földdarab két játszótérfél között, melyik két-három-négyéves fog kerülőúton szaladgálni, és vajon mikor unják meg a szülők a fegyelmezést, mert elkerítve nincs. De ennyi még belefér. Mindenesetre az is nyilvánvaló, hogy hihetetlen igény volt erre a játszóra, mindennap zsúfolásig tele van.

Ákos újabb figurákat is kipróbált a csúszdán...

....végigmászott az összes mászható részen....

Majd a más ügyességet megmozgató játékok felé vette az irányt. Ezt a játékot amúgy Stockholmban láttam először, akkor Ákos még a részek görgetésében lelte örömét, most viszont már ki is rakta a kirakót (pedig nem könnyű). Ilyen a jó játék, minden korosztálynak tud élményt nyújtani. Na nem mondom, hogy nincs inkompatibilitás a "generációk" között, Ákos már éppen kirakott egy képet (összesen háromfélét lehet), amikor egy totyogó kétéves odacsattogott és elkezdte tekergetni az elemeket.... Ugyanitt történt, hogy egy szintén kétéves azzal lepte meg Ákost, hogy miközben ő a kép kirakásával volt elfoglalva, a hátára lapátolt egy adag homokot. Láttam Ákos arcán, hogy elfutotta a méreg, hátra fordult, és igen méltatlankodó hangon közölte a tipegővel: ZZZZaccomer Ákos vaggggyok! Meg kell mondjam, ez hatott, a kiskrampó nem próbálkozott újabb adag homokkal...azért meg kellett tudnia, kivel van dolga.

És még egy jópofa játék, olyan mint azok a régi játékok, amiben a bohócok szeme helyén lukak voltak, és azokba kellett beleegyensúlyozni a fémgolyócskákat, na ez olyan, csak nagyobban, két karral kell billegtetni egy tányért, amin a golyók futnak. Nos, itt még van mit fejlődni, még nekem sem sikerült egy golyót sem célba juttatni.

Miután jól kijátszottuk magunkat, hazamentünk, és befaltuk apa kiváló pizzáját. Előtte azért volt némi vitánk Ákossal, aki szerint nem kell fürödni homokos-koszosan, de végülis némi rábeszélés után belemászott a kádban. Most pedig az igazak álmát alussza kockásfülűnyúl-jelmezben. Milyen jó is a tavasz, és milyen jó is egy négyéves a családban.

Fantasztikusan jó napunk volt ma Ákossal. A főnökség jóvoltában ma itthon voltunk, így hát gondoltam, elintézünk pár dolgot. Így hát reggel felkerekedtünk, és elmentünk az egészséges rendelésre, hogy Ákos megkaphassa a kullancos agyhártyagyulladás elleni védőoltás második körét. Persze odafele nem volt oda az ötlettől, próbálkozott is azzal, hogy menjünk inkább egyből a múzeumba, de végülis zokszó nélkül bejött a rendelőbe. A oltást ismét egyetlen nyikk nélkül viselte, volt némi vizsgálat is, na meg méreckedés, Ákos a 104 cm-hez 16,5 kg, ami egészen tökéletes méret egy négyéves számára. Mivel nagyon megdícsértem a helytállásáért, a nap hátralévő részében teljesen váratlanul mondogatta, hogy én egy igazi hőőőős vagyok, ugye anya, az vagyok! Hát, helyeseltem, mivel a megállapítás fedi a valóságot.

Aztán továbbindultunk, mivel a múzeum előttre még szandálvásárlást terveztem be. Bár az eső csöpögött, Ákos közlekedésmániájára tekintettel minden kísértés ellenére tömegközlekedéssel mentünk, Ákos végig szórakoztatta az utazóközönséget beszólásaival, na meg azzal, hogy mindig átvette a vezetőbácsitól a járgány irányítását. Közben beavatott engem a járgánytipológiai kutatásainak legújabb fejleményeibe, hogy ugyi a piros metró az nem piros, ha az ajtaja kék, a narancsságra ajtajú, de zöld fogozkodójú metró szintén egy külön kasztja a metróknak. Így hát elvágtáztunk a MoM parkba, ahol több alkalmas cipő is volt, de vagy nem a méretében, vagy piros volt (na azt azért mégse), vagy megfizethetetlen áron volt. Viszont kapott Ákos egy bob the builder-es papucsot, amit aztán véres kardként hurcolt keresztül a városon, mindenkinek megmutatva azt. A MoM parkban még beiktattunk egy uzsonnaszünetet, én kávéztam, Ákos villámgyorsan lenyomott egy fél répás sütit, majd a játékautó felé vette az irányt, ahol is fél órán keresztül igen jól elszórakoztatta magát. Csak azért volt hajlandó kiszállni, mert megpedzettem neki, hogy bezár a múzeum. Szerencsére az eső időközben elállt, így azért kényelmesebb volt.

Így hát ismét továbbálltunk, ezúttal a múzeum irányába, földalattival mentünk, a Széchenyi fürdő megálló után még egy jót sétáltunk a Városligetben, így eső után a frissen kilombosodott fákkal pazar kis kirándulás volt. Így néz ki Ákosom, amikor nem kíván fényképészkedni...Merugye, ha ő nem lát, akkor nyilván én, na meg a fényképező sem őt.

A múzeumba persze jó későn értünk oda, majdnem zárásra, épp csak egy utolsó terepasztalos bulit tudtunk végignézni, de ez is hatalmas élmény volt kiskomámnak, kurjongatva futott fel s alá.

Innentől már nem rohantunk sehová, így Ákos által kiválasztott trolival közelítettük a belvárost. Aztán átszálltunk a kilencesre, aminek a megállójában már tetőfokára hágott a hangulat közöttünk, dőltünk a röhögéstől (Ákos kedvenc mondókája az egykettőháromnégyöt, nagymama harisnyát köt, senem kicsi, senem nagy, ez a gyerek kimarad, na most azzal szoktam rávenni, hogy elkántálja nekem, hogy elkezdem mondani, de hiábásan, mondjuk egy három nyolc....nagymama zoknit köt, erre ő nevet és közli, hogy neeeem, nem úúúúgy vaaaan, és már mondja is. Na ma a buszmegállóban ezt a kört lefutottuk vagy húszszor, és mivel tudta, hogy csak húzom, hatalmasakat kacagott, na meg én is). Itthon pedig ledőltem a hiradó elé, ő odabújt hozzám, egyszer meg csak azt látom, hogy horpaszt a drága...ilyen hónapok óta nem volt.

Meg kell mondjam, jó kor ez a négyéves kor. Bár lehet, hogy csak egy jó időszakban vagyunk, de Ákossal az élet most egyáltalán nem küzdelmes, sokkal inkább vidám. Ákos könnyen kezelhető, kedves, édes, humoros és szinte mindennap meglep bennünket valami okossággal is.

Ma végre kipróbálhattuk az új játszóteret, hát mit mondjak, nagyon jó lett, lett is akkora tömeg, hogy ihaj. Mivel az idő is jó volt, vagy fél hétig ott voltunk, Ákos játszott, én pedig bámultam. A kedvencek itt is a homoktöltögetők voltak.

És néhány évvel ezelőtt inkább röhögtem volna, ma meg inkább elérzékenyülök az ilyesmi láttán....Persze most is röhögtünk apával, Ákos lenyúzott orrán, ez annyira jellemző mostanában, hogy talán nem is baj, hogy rákerült a képre.

És igen, megérkezett, üdén, frissen és csacsogósan. Már a vonatablakból magyarázta, hogy az ott, a szemközti vágányon, az bizony egy tüsszenős (sic!) vonat, figyeljem csak meg, hogy tüsszen! Az arcán persze elterült egy mosoly, amint konstatálta, hogy apa és anya fogadóbizottságként felsorakozott, de aztán folytatta kiselőadását a vonatok mibenlétéről kitartóan. Ebből csak azzal lehetett kizökkenteni, hogy felajánlottuk neki, hogy a jó időre való tekintettel útba ejtjük a gellérthegyi alagutas csúszdát.

Aztán hazafele még megtekintettük az új játszóteret, amit itt a szomszédságban épül, és hát nagyon biztató a dolog, alig várjuk, hogy végre átadják....