2008.10.22. 23:58 | Lucilla | komment


Áronom éppen ma fél éve bújt ki erre a világra. A tegnapi mérés szerint 6550 gramm, ami egészen szép, 300 grammos gyarapodás az elmúlt két és fél hétben, ennyit már régen nem dobott magára kicsi fiam. És igen, vele is sikerült végigcsinálni tisztán anyatejen az első hat hónapot, így hát elmondhatom, hogy - Ákossal együtt, aki hat hónaposan 7870 gramm volt - összesen egészen pontosan 14420 grammnyi gyereket hoztam létre fizikális anyai tevékenység eredményeként. Hogy ehhez a teljesítményhez mennyi pilótakekszet kellett elfogyasztanom, azt fedje jótékony homály....

Áron ehhez a súlyhoz körülbelül 68 cm, és igen jóképű legényke. 

A mozgásfejlődés terén igen nagy lépésekben halad, mostanában például az egyik alábbi postban bemutatott négykézlábazást kiegészítette lábemelgetéssel, így már a balett alapelemeinek elsajátítását is megkezdtük. És a hét újdonságaként kúszik, még nem túl hatékonyan, de rövidesen semmi sem lesz biztonságban tőle, így már Ákossal megbeszéltem, hogy a legoit meghatározott keretek között szórja szét a jövőben.

A képért tnx Kockásnak.

süti beállítások módosítása