lucilla viszontagságai

Most egy kicsit ráérek, mert megírtam ma az utolsó dolgozatot az egyik tanfolyamon, és nem halmoztak el jövő hétre rengeteg tanulnivalóval (azért lesz mit ...), úgyhogy válogattam képeket az elmúlt hetekből, és persze van mindenféle történés is.

Elsőként egy mai kép, kis családi idill, amikor épp Ákosnak olvasok mesét, de Áronnak ilyenkor muszáj odabújni, főként, mivel ma Ákos az ő takaróját is odavarázsolta ... A meséből Áronom nem sokat fog, de elég sokszor kerülnek szóba bizonyos űrhajók, és az nagyon izgi.

Aztán, múlt héten őszi szünet volt, aminek egy részét itthon töltöttük, nem az egészet, mert Ákos ragaszkodott a fritidhez, így két napot kapott, na meg pénteken extra hokiedzés is volt, ha már ráérnek a gyerekek.

Ákos tanulással töltötte a nap egy részét, Vali mamával Kincskereső kisködmönt olvastak és dolgoztak fel ...

Áron is olvasott természetesen ...

Áronról annyit még, hogy elkezdett svéd szavakat használni. Minap rohantunk a dagisba, kicsit késésben voltunk, így mondogattam neki, hogy sietnünk kell, mert a többiek már ülnek a szőnyegen és eszik az almát (ez a 9 órás program), erre kijavított kiskomám, hogy äpple-t esznek. Végül is ...

Aztán volt IUP beszélgetés, mert természetesen a dagisban is van Individuelt Utvecklingsplan, azaz egyéni fejlesztési terv, illetve Áron esetében ez inkább csak beszámoló volt a beszoktatásról. Meg hogy mi hogyan éltük meg, mi a véleményem a dagisról, van-e valami kérésem, kérdésem, tudnak-e nekem bármiben segíteni.

Elmesélték, hogy Áron szerintük jól beilleszkedett a dagis életébe, ők is úgy ítélik meg, hogy nagyon szeret odabenn lenni. Leginkább Endrit nevű kis kollégájával játszik, a kerekes járművek a közös érdeklődési pont, de a többi gyerekkel is jó a kapcsolata. Rákérdeztem, hogy vannak-e verekedési problémák a csoportban, de a játék-elvételen túl nincsenek a gondozók szerint. Áron jól eszik odabenn, legalábbis, ami ízlik, de nem mulasztják el mindig megdicsérni, hogy bármit hajlandó megkóstolni.

Ákosnál is kaptunk szöveges értékelést, de a jövő héten lesz majd beszélgetés is, így majd akkor írok róla részletesen, jó híreket kaptunk amúgy.

Nem azért nem írok, mert nincs mit, hanem mert idő nincs, most is csak ellopok egy kicsi időt az estéből, hogy bevéssek ezt meg azt.

Ákos a hétvégén komoly versenyen vett részt, az Osby cup hokikupán. Kemény menet volt, összesen öt meccset játszottak ezen a napon, reggel 10-től egy ebédszünettel délután fél 5-ig tartott. És már csak hab a tortán, hogy nem sokkal 6 után kellett kelnünk, hogy odaérjünk a kezdésre, és 7 óra is elmúlt, mire hazaértünk. Ákos derekasan küzdött, a többi csapattárssal együtt, egy meccset nyertek, a többit elveszítették.

Nagyon svéd volt a rendezvény, hihetetlen jól szervezték, azzal együtt, hogy összesen 10 gyerekcsapatot kellett sok-sok meccsen mozgatni, végig pontosan tartották a menetrendet, semmi fennakadás vagy probléma nem volt, ami nem kis szó. És hát az is nagyon svéd volt, hogy a meccsek eredményeit nem összesítették semmilyen formában, aki nem követett minden összecsapást, annak fogalma sem volt, hogy hanyadik lett a csapata (én pl. csak a mi meccseinket figyeltem, így nem is tudom, hogy az egy győzelem hanyadik helyre volt elég). A végén minden csapat kapott kupát és minden gyerek érmet, ugyanolyat, merthogy a részvétel a fontos, nem a győzelem. Ákos hihetetlenül boldog volt, hogy érmet kapott, aznap le sem vette a nyakából ...

Régen írtam Áronról, mármint hogy hogyan is áll a dagissal. A helyzet az, hogy már egy jó ideje teljesen beszokottnak tekintem, nincs sírás, picsogás, sőt. A bejutás során nagyjából 3 percen belüli szintidőt futunk, futólépésben tesszük meg az utat az öltözőig, iszonyú lelkes kurjongatások közepette. A kijutási időnk pedig bőven fél óra felett van, nem ritkán egy órába is beletelik, mire kiimádkozom a kapun kívülre. Mert hát még játszani kell a csoportszobában, majd az öltöző minden fícsörét ki kell próbálni (szárítógépet nyitogatni, cipőskanállal végigsimítani minden felületet, a kisseprűvel felseperni, és így tovább ...), és hát az udvaron is minden egyes játéktól el kell búcsúzni.

Nyilván ez annak is köszönhető, hogy egyre jobban érti a körülötte zajló eseményeket, beleértve a svéd nyelvet is. Az első svéd szó, amit kimondott az udvariassági kifejezéseken túl (hej, tack, stb) az természetesen a tåget volt, azaz a vonat. Merthogy a szomszéd csoportszobában volt egy vonat, az övékében viszont nem, és Áronom addig bűvölte az ablakban álló csodajószágot, hogy Vivan elkérte és azóta a vonat bizony a Freja szobában lakik, a gyerekek nagy örömére.  Reggel első dolga, hogy megkeresse, Vivan már azzal szokta fogadni, hogy akkor megkeresik a vonatot, ha mégsem így történik, akkor Tåget! felszólítással ad hangot kívánságának. És komplikáltabb utasításokat is megért láthatóan. Azért még jellemzően magyarul kommentálja a játékát, úgyhogy a gyerekek és a gondozók is megtanultak már jó sok magyar szót.

A múltkor azzal fogadott Vivan, hogy Áron imádja az énekfoglalkozást. Nem kell komoly dologra gondolni, a foglalkozás 15-20 percig tartó közös éneklést jelent, a gyerekek hangulatához és kívánságaihoz igazítva. Áron a beszoktatás alatt nem mutatott nagy érdeklődést, gondolom, mert a dalok ismeretlenek voltak. A Kulanban sokat énekeltünk, de egyrészt a más dalokat, másrészt ott annyi játék volt, hogy Áron sosem ért rá az éneklésre. Most viszont már itthon is előkerülnek a dagisban tanultak, teljesen felismerhetően előadja pl. az Imse vimse spindeln kezdetű svéd örökbecsűt, a hozzá tartozó mozgással együtt. Aztán kénytelen voltam utánajárni még más daloknak is, mert itthon is énekelni akarta. A magyar dalokban is nagyon érdekelt kiskomám, úgyhogy mostanában itthon is komplett énekfoglalkozásokat tartunk, aminek eredményeként már egy csomó dalt, mondókát ismer. És ezekkel szokott szórakoztatni reggelente, amikor ő már felkelt, de belém még nem tudott lelket lehelni a fejemen való ugrálással, akkor a például elmondja az Áspis, kerekes kezdetű mondókát a kezembe firkálós mozdulatokkal, és ekkor annyira édes, hogy muszáj összecsókolni.

Ákosról ritkán lehet portrét készíteni mostanában, de ma sikerült csinálnom róla egy pár képet.

Itt van egy ....

... és még egy.

Azt egyébként sajnáltam, hogy nem volt velem a fényképező, amikor a tegnap előtt mentem érte az iskolába, az év filmjét csinálhattam volna, ha lefilmezem, amint méltatlankodik, hogy más programja van, amikor ő pakolni (!) szeretett volna a szobájában ... (Ugyanis a hétvégén beszereztünk néhány dobozt a legoinak.)

Bréking nyúúúz!!!

A Lund Giants Team 02-es csapata fennállása első győzelmét aratta ma a Trelleborg Vikings ellen, fantasztikus küzdelemben, 7-8-as végeredménnyel. Mindezt idegenben, és nem a legvendégszeretőbb környezetben, hiszen a kedves trelleborgi szervezők saját csapatuk góljait hajóduda hanggal ünnepelték, a vendég csapatét nem, na meg amikor már azt gondoltuk, hogy vége a meccsnek (ebben a korosztályban általában 2 harmadot szoktak csak játszani, eddig mindig így volt), fogták magukat és újabb harmadot is megszavaztak Ákoséknak. De így is nyertünk, végig stabil vezetéssel, pedig az ellenfél már egyszer keményen legyőzte csapatunkat, és a múlt héten Landskrona ellen játszottak Ákosék, meglehetősen lesújtó 0-20-as vereséget szenvedve.

Meg kell mondjam, ahhoz képest, hogy Ákos éppen egy éve jár az Ishallba, teljesen beleillik a csapatba, ahol a többség már évek óta nyomja a hokit. Persze még sok mindent meg kell tanulnia, de már most nagyon jól szerel és hárít, így hátvédnek fantasztikus volt, és annak ellenére, hogy a támadást még gyakorolnia kell, volt igen veszélyes kapura lövése is. A három menet nagyon kemény volt, kiskomám egész délután csak vonszolta magát ....

Na most az van, hogy ma volt az első olyan nap, amikor Áron úgy ment be a dagisba, hogy hátra sem nézett. Eddig azért az elváláskor mindig volt némi nyüszi, néha üvöltés, bár az utóbbi hetekben már csak a rend kedvéért, még az ajtóig sem értem el (ez nagyjából 3 méter) már abbahagyta és nekilátott játszani. Amúgy jó ideje már nagyon szívesen megy a dagisban, reggel már ezzel nyit, hogy akkor megyünk, ugyi, ha arra fele járunk, akkor nem mulasztja megjegyezni, hogy erre kellene menni, a babakocsiból kikerülve pedig rohan befele, csak azt az elválást részt nem szereti. Ez az időszak azért is volt vicces, mert akkor is üvöltött, amikor otthagytam és akkor is, amikor elhoztam, mert eljönni azt nem akart. Vivan a kedvenc gondozónője, őt már ölelgeti is, ami érdekes több okból is. Egyrészt Áron rajtam kívül nem igen ölelget senkit, még az apját is ritkán. Másrészt Vivan nem az a tyúkanyó típus, de mégis nagyon szeretik a gyerekek. Múlt héten volt szülői értekezlet, ami az Áron egy kis kolleginája is részt vett, egy picike lány, aki a legnagyobb döbbenetemre nem volt hajlandó az anya ölébe menni, csakis Vivanéba.

A héten amúgy pár napot itthon voltunk Áronnal, mivel elég taknyos volt kiskomám, jobbnak láttam itthon tartani, a múlt pénteken meg Vivanék küldték haza, mert volt egy lazább széklete, és odabenn a hányósfosóstól úgy félnek, mint a tűztől (ezt megértem amúgy), de végül az égadta egy világon semmi baja nem volt kiskomámnak, nagyon jó napot töltöttünk együtt. A náthás napok már nem voltak ennyire vidámak, Áron sem volt jó passzban és én is elkaptam, szóval én sem voltam kicsattanó erőben.

De azért jól eltöltöttük az időt, Áron például - milyen meglepő - vonatozott ...

Ákos mostanában pedig - ki hallott még ilyet - hajnalban kel és erőszakkal kell itthon tartani, hogy ne induljon el túl korán az iskolába. Ha tehetné, már 7-kor ott lenne (az iskola 8.20-kor kezdődik), de neki nem jár a morgonfritid, azaz a reggeli napközi, ezt erősen nehezményezi.

Mégse mindig szerda, még csak csütörtök sem, szóval rendszert nem tudok ígérni a bejegyzésekkel kapcsolatban ...

Hosszú és mozgalmas hét áll mögöttünk, és előttünk is. A szokásos sűrű menetrend mellett a hétvége nagymamizással telt, anyu kiugrott hozzánk egy villámlátogatás erejéig. Szombaton ismét meccset játszottak Ákosék, ezúttal Landskrona ellen, ezideig ez volt a legjobb meccsük, csak 5-8-ra vesztettek, ez semmi a korábbi 4-14 és hasonló veszteségekhez képest, ha így megy tovább, egy-két meccs múlva már nyerni fognak.

Aztán tegnap a fiúk anyuval kiugrottak Kåsebergára, mert a városban kevesellték a szelet ...

A pokoli szél ellenére jól mulattak ...

Ma pedig - miután anyu elrepült - ismét hokiedzés volt, nem lehet lazsálni egy napon sem.

Ja, és még valami, ma választás volt Svédországban, országos, megyei és város szinten is, és mint EU-s állampolgár, én is szavazhattam (kivéve a parlamenti szintet). Itt valahogy kevésbé hisztérikus ez az időszak, bár a pártok kampányolnak folyamatosan, a belvárosba szerintem be is költöztek, kampánycsend híján még a választóhelyiség előtt is van agitálás, persze nem erőszakkal, ha valaki nem óhajt agitálva lenni, azt békén hagyják.

Tegnap nagyon jól szórakoztunk, reggel a Ramklintsben kezdtünk, ott pedig választási muffinokat lehet kapni, mindenféle pártlogóval, és statisztikát vezetnek, hogy melyikből mennyi fogyott ... Sajnos a kép fény és technika híján elég homályos, de a lényeg rajta van.

Azt hiszem, szerda lesz a napja (technikai okok miatt küldöm el csak ma), amikor ide bejegyzést írok, kicsit le vagyok terhelve a tanfolyamjaim miatt, muszáj minden alvásidőt kihasználni a tanulásra.

Áron beszoktatása ügyében egészen pozitív fejlemények vannak. Noha most is nyüszít, amikor megyünk, de legalább nincs hiszti, hanem csak nyüszög, de hagyja, hogy öltöztessem és betegyem a babakocsiban. Az elválás viszont továbbra is fájdalmas. A múlt hét óta benn ebédel a dagisban, hétfő óta ott is alszik. És igen, az alvás témától rettenetesen féltem, mert kiskomám még mindig cicin alszik el délután is, este is, bármennyire kínos is ez egy közel két és fél évestől. Amúgy is nehéz ügy az altatás, mert bármilyen zajt hall, vagy bármi történik körülötte, akkor nem lehet elaltatni. Így hát hétfőn azzal a biztos tudattal hagytam ott, hogy tutira hívni fognak majd, hogy menjek érte. Ott ültem a telefon fölött, nem mertem semmibe se belekezdeni, még enni sem. De nem jött a telefon. Gondoltam, biztos el tudták szórakoztatni, hogy ne zajongjon, de aludni tutira nem aludt. Ehhez képest egy igen vidám és kipihent gyerek ugrott a nyakamba, és Vivan részletesen beszámolt arról, hogy bizony aludt, másfél órát, nagyon boldogan nézegette az alvós szobában a plafonra vetített valamiket (talán repülő?)és minden gond nélkül zuhant álomba. Az alvás azóta is töretlenül megy, pedig volt olyan nap, amikor reggel eléggé későn ébredt, és biztos voltam benne, hogy nem tudják elaltatni délben. Valamit tudnak ezek a gondozónők. Egyébként is jól érzi magát a beszámolók szerint, jól eszik (tegnap elképedve mesélték, hogy 7, azaz hét köttbullart, húsgombócot küldött le, és csak azért nem többet, mert nem adtak neki félvén, hogy túl sok lesz). Mindent megkóstol, és noha a zöldségek és krumpli nem barátok, de azokból is eszik. És játszik lelkesen, még homokozik is, homoktortákat süt, amiket velem például soha. Ma azzal fogadtak, hogy megnevezi a csoporttársait és néhány állatot is, mindjárt az egyik legkönnyebben elsajátítható nevű papagájt (papegoja). És már messziről hallottuk az apjával, hogy Áron hangosan kacag, ahogy Vivan játszik vele. Most már csak azt kellene elérni, hogy ne a tőlem való elszakadás jusson a dagisról eszébe, hanem ezek a jó élmények. Amikor hozom el, be sem áll a szája, folyamatosan mesél, hogy mi történt vele, a felét nem értem persze, de nagyon jó hallgatni.

És ma még szülői értekezlet is volt, Ákos iskolájában. Végre úgy ülhettem ott, hogy a jó részét értettem az elhangzott információknak, a tanítónénik által prezentált részt szinte teljesen. Először volt egy közös, több osztályra kiterjedő igazgatói tájékoztató, az iskola által kínált lehetőségekről és az iskolai szervekről, tevékenységről, majd átvonultunk az osztályba, ahol Tin, Eva és Birgitta mesélt az előttünk álló tanévről. A tavalyhoz képest kevés a változás, két testnevelés órájuk van, valamint a két csoportot bizonyos órákra átalakították három csoporttá, és így Ákost három tanító is tanítja, Tin tartja a svédórákat (írás és olvasás), Eva a matekot, Birgitta pedig a rajzórát (ami ennél bővebb, de nem tudom, hogy fordítsam). Megkaptuk az idei értékelés szintjeinek meghatározásait is.

Az első félévben négy nagy témakör lesz, az első a választás, mivel Svédországban is az idén, konkrétan most szeptemberben lesz, egy körben a parlamenti és helyi választás. Erről elég sokat beszélnek, megismerték a pártokat is, bár a választás lényegét inkább osztályszavazásokkal próbálják testközelbe hozni, így például ma arról szavaztak, hogy mire költsenek egy kisebb, a szülői munkaközösségtől kapott osztálypénzt. A szavazás szavazólapon történt, dobozba dobták, majd kielemezték, hogy miért az a verzió győzött, ami. Ugyanígy szavaztak az osztály kedvenc ételéről is. További témák lesznek: társadalom, a háziállatok és a vallás. Emellett minden héten hétfőn könyvtárba mennek, ahonnét olvasnivalót válogathatnak maguknak. Jó hír, hogy két fiatal tanár érkezett a fritidre, akik szívesen beállnak a gyerekek közé a játékban, erről ma délután amúgy személyesen meggyőződtem, amikor elmentünk dagis után Ákost meglesni, hátha van kedve hazajönni velünk korábban, hát nem volt.

És a végére itt egy kép, ami egy kedélyes szombat reggel készült, amikor végre mi is kikúsztunk az ágyból, ez a kép fogadott bennünket ...

És még kettő, pár hete a Malmöfestivalen-en voltunk, ahol annyi favonattal lehetett játszani, ami a fiúk szerint itthon is kellene ...

Az eső amúgy esett, kegyetlenül, mi áztunk a sátron kívül, a fiúkat nem zavarta persze, mivel nekik volt fedél a fejük felett ...

Noha még csak ma van szeptember elseje, mi már hetek óta úgy érezzük, vége a nyárnak, nem is annyira időjárási tekintetben, mint inkább a programok miatt. Az időjárás az elmúlt hónapban gyakorlatilag változatlan, sok a gyönyörű napsütéses nap, némi eső itt-ott, de szinte minden nap órákat tudunk a szabadban tölteni.

A tanév már hetek óta megy, és Ákos hokiszezonja is elindult, szintén már jó pár hete. Nem írtam róla, pedig már tervezem egy ideje, de még augusztus elején egyhetes táborral indult el a szezon. Igen kemény tábor volt, két edzéssel egy nap, az edzések között pedig további mozgásos ektivitivel, szóval rendesen lefárasztották Ákost, a tábor végén pedig egy malmői csapat ellen volt meccs. A csapat igen sokat fejlődött a tábor alatt, még a múlt szezon végén is gyakori volt, hogy az edzésmeccseken a gyerekek csapattól függetlenül mindenkitől elszedték a labdát és az összes kapura lőttek, hazai vagy ellenfél, mindegy volt. Most viszont már minden játékos tudta a helyét, és igen komolyan játszottak. Sajnos, ez sem volt elég, a malmői csapatban némiképp nagyobbak és láthatóan nem kezdők játszottak, így a lundi óriások vesztettek, de Ákosnak volt néhány nagyon ügyes védése és támadása, szóval lesz ez még jobb is. Alkalom lesz bőven, mert lassan háromra bővülő heti edzések mellett mostantól minden szombaton meccseket játszanak a fiúk.

Áronnál is zajlik az élet, sajnos kevésbé vidám fordulatokkal teli most a bölcsibe szoktatás. Ma két hete, hogy elkezdtük, az első pár nap igen jól ment, már hazazavartak a gondozónők, sőt azt tervezgettük, hogy másnap benn ebédel, két nap múlva már benn is alszik, amikor múlt héten kedden hívtak, hogy menjek vissza, mert vigasztalhatatlanul sír kiskomám. Rohantam vissza, nagyjából 5 perc az út, ott várt kicsi fiú dagadtra bőgött szemekkel, rám vetette magát és onnan le sem lehetett operálni jó ideig. Aztán megnyugodott, elkezdett játszani újra, de csak biztonságos távolságból tőlem. Másnap már el sem akart engedni, ezért ismét benn töltöttem a napot a dagisban, akarom mondani azt a másfél órát, amit ott töltöttünk. Az udvari játék alatt már teljesen felszabadultan játszott, de azért szeme sarkából figyelt.

Néhány napig ez így ment, a gondozónők (hülye szó, mert förskolelärare, ami inkább óvónő, jóval magasabb, egyetemi képesítés, mint a gondozónő) igen komoly erőfeszítéseket tettek, hogy összebarátkozzon Áron velük. Vivan (ő a főgondozónő a csoportban) egész idő alatt Áront szórakoztatta, mindenféle foglalatosságot talált ki, akár egy órán keresztül is tologatta a biciklit vele, amit Áron jó néven vett, de azért ügyelt arra is, hogy ne tűnjek el véletlenül sem. Aztán a múlt hét végén elérkezettnek látták az időt Vivanék, hogy keményebbre vegyük a tempót és betereltek a személyzeti szobába, ahonnét én figyelni tudtam Áront, ő viszont nem látott. Sírt kiskomám, a szívem majd megszakadt, már vártam, hogy jönnek értem, hogy vigasztaljam meg, amikor egyszer csak Vivan ölébe kérte magát és néhány perc múlva már csak hüppögött, további néhány perc múlva pedig hajlandó volt elmenni játszani. Mire letelt az a nagyjából háromnegyed óra, ami a kinti játékból maradt, Áron már teljes gőzzel játszott. Amikor kimentem, hogy akkor akár mehetünk is, csak rövid időre jött oda hozzám, örült nekem, majd ment vissza játszani, alig bírtam elhozni.

Ezzel együtt persze nem mondanám, hogy minden frankó, a héten ez a forgatókönyv volt, sírva ült a babakocsiban, és ahányszor szóba került a dagis, könnybe lábadt a kicsi szeme, de amikor odaértünk, szaladt be. Aztán a búcsúzkodás ismét őrjöngésbe torkollott. Vivan beszámolója szerint némi sírás után megnyugodott, és igen vidáman játszott a hátralévő időben. Amikor érte megyek, mindig örül nekem, mesélni kezd arról, hogy épp mit csinál, majd játszik tovább, alig tudom elhozni. Ma ebédelt benn először, állítólag felettébb jó étvággyal, ami meglepő, mert potatisbullar volt, azaz krumplilepény, pedig ő a krumplit nem is szereti, mégis kettőt leküldött. Amikor érte mentem, épp mesekönyvet nézegettek Vivannal, aki igen elégedetten számolt be a mai napról. Kiskomám most már svéd szavakat is ismétel, és láthatóan kezdi érteni az alapvető utasításokat.

Szóval haladunk, de még azért közel nincs vége a beszoktatásnak. Most egy ideig ebédig lesz benn, 9-től, azaz két és fél órát, majd megpróbálkozunk az alvással is. Meglátjuk.

Annyit írtam a múlt héten, hogy aztán elégnek is gondoltam egy időre, pedig zajlik az élet, meglehetősen. A múlt héten már belecsaptunk a lecsóba, én hétfőn kezdtem a komvuxban, Ákosnak kedden kezdődött az iskola, Áron pedig szerdán indult el az intézményesedés rögös útján.

Ákos immáron második osztályos lett, és mint ilyen, végre egyedül járhat iskolába, egyelőre odafele. Az iskola közel van, autó nagyjából 200 méteres körzetben nem jár az odafele vezető úthoz közel sem, legfeljebb biciklistákkal konfrontálódhat az arra járó kisiskolás, szóval gyakorlatilag veszélytelen az út.

Annyira hepi volt kiskomám, hogy nagyjából egy perc alatt összekapta magát, gyorsan megreggelizett, a fogmosást sem felejtette el, majd meglehetősen korán nekiindult a nagy útnak. Én az ablakból figyeltem, hogy mit csinál. Először gyors léptekkel indult el az iskola felé, közben teljesen kihúzta magát, majd eszébe juthatott, hogy ha gyorsan megy, akkor gyorsan véget ér ez az ünnepi pillanat (az iskola nagyjából 5 percre van), lelassított és tőle szokatlan komótos mozdulatokkal folytatta útját. (Én meg csak csendben röhögtem rajta a háttérben, annyira helyes volt.)

Aztán persze másnap, amikor az apja úgy döntött, hogy most elkíséri, ment a nagy balhézás, mert ő mostantól már kompániának sem kér senkiből, ő egyes-egyedül szeretne járni minden reggel. Délutánonként pedig minden nap megkérdezi, hogy mikor jöhet hazafele is egyedül. Ezt a részt meghagyjuk későbbiekre, egyelőre.

Áronnal egyenlőre beszoktatás alatt vagyunk, az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy inkább engem kell beszoktatni a bölcsibe, nem őt. A svéd bölcsőde amúgy nem is bölcsőde, hanem dagis, jobb is így beszélni róla, ugyanis 1-6 éves korig járnak gyerekek oda. A mi dagisunkban kétszer két csoport van. Két csoport a kisebbeknek és pelenkásoknak (nagyjából 1-3 éves korig) és kettő a nagyobbacskáknak. Akár 7 éves korig is lehetnek gyerekek, a förskolaklass, azaz az iskola-előkészítő osztályt itt is kijárhatják, de ez nem igazán gyakorlat.

Áron a Freja csoportba került. Freja az északi mitológia egyik legfontosabb istennője, annak idején a gazdag termésért és bő gyermekáldásért imádkoztak hozzájuk a vikingek. Ma  emlékét őrzi a péntek svéd neve (fredag). A dagis összes csoportja viking istenek és istennők nevét viseli.

A beszoktatás amúgy meglehetősen hasonlít ahhoz, amit annak idején Ákossal csináltunk végig. Első nap mindössze egy órát voltunk benn, több éppen beszokó gyerekkel együtt. Mivel elsősorban a hely és a gondozónők megismerése volt a cél, az első napokban  a jó idő ellenére is benn voltunk a csoportszobában.

Áron azonnal belevetette magát a játékba, szerencsére vannak autók. Kicsik is ...

És van nagy is ...

Egyébként meglepően kevés játék van, lehet, hogy időnként előkerítenek többet is, de nekem szokatlanul kevésnek tűnt az ilyen jellegű felszerelés, főleg, hogy a Kulanban, a nyitott dagisban, ahová jártunk, mennyi volt. Persze nyilván ez a jó, a sok játék szerintem megbolondítja a gyerekeket. Na és idejük egy részét kinn töltik a gyerekek. A csoportban egyenlőre 7 vagy 8 gyerek jár, erre jut 3 gondozónő, ebből kettő csak alapfokú képesítésű, egy pedig förskolalärare, azaz bölcsődei-óvódai tanár, vagy hogyan is lehetne lefordítani, szóval ő felel a szakmai, nevelési ügyekért.

Az alábbi képen látszik az udvar egy része is, meg az asztalok, ahol a gyerekek esznek és rajzolnak, valamint ahol a szülők időznek a beszoktatás ideje alatt .....

A csoporthelyiség több szobából áll. A legnagyobb szoba a játszószoba, ebből nyílik még három másik kisebb szoba. Az egyik szobában kisebb csoportos foglalkozásokat lehet tartani, ide fogunk behozni például egy kisebb fotóalbumot Áron családtagjairól, kedvenc játékairól, ennek a fotóalbumnak segítségével fognak sok dolgot megbeszélni. Egy másik szobában történik a pelenkázás, illetve bilizés, ha már ilyesmi van folyamatban.

A harmadik szoba pedig az alvásé. Minden gyereknek saját matraca van, takaróval és egyebekkel, és noha teljesen egyformák, mindegyiket megjelölik, hogy ne keveredjenek össze. Személyes alvós relikviákat természetesen be lehet vinni. A szobában semmi más nincs, így könnyebb altatni a gyerekeket.

A dagisnak saját konyhája van, bármilyen allergiás problémát kezelni tudnak a táplálás területén, sőt a konyhás néni rögvest kifaggatott, milyen ételeket szeret Áron és miket nem. Nyilván nem fogják ennek megfelelően kialakítani a menüsort, de kedves gesztus volt.

Szigorú napirend alapján telnek a napok:

Eszerint:

8.00-8.30 reggeli

9.30-10.00 gyülekező (a nem reggeliző gyerekek, ilyen lesz Áron is, 9.00-ra jönnek, 9-kor van még gyümölcsevés is.)

10.00-10.45 udvari játék (ha esik, ha fúj, mindig, minden körülmények között, jó időben, mint eddig mindig, már fél 10-től)

11.00-11.10 pelenkacsere (kakis pelenka esetén természetesen soron kívül is)

11.10-11.45 ebéd

11.45-14.00 csendes pihenő

14.15-14.45 uzsonna

15.00-15.10 pelenkacsere

15.10- benti játék hazamenetelig

16.00-tól összevont csoportban az Oden csoportszobában.

Ebből Áron a 9.00-14.00 közötti programokat fogja abszolválni hosszú távon, ezen módosíthatunk bármikor, ha például nappalin tanulok svédül, akkor ahhoz igazítják az ő benn létét.

A múlt héten pénteken és ma már másfél órát töltött benn Áron, úgy, hogy én már nem voltam vele, de persze riasztható lettem volna, ha gáz van. Ma állítólag egyszer eszébe jutottam, de gyorsan elmúlt a dolog. Mivel a másfél óra nagy részét az udvaron töltik, ahol rengeteg bicikli van, természetesen nem is hiányzom neki, a legkevésbé sem. Ma, amikor megérkeztem, csak egy szemvillanással konstatálta, hogy ott vagyok, aztán ment is tovább a dolgára, alig bírtam elhozni. Nem kis dolog ez tőle, ő azért eléggé anyás, volt bennem nem kis félsz, hogy megérem én is a zokogó gyerek otthagyásának élményét (Ákosnál ilyen sohasem volt), egyelőre nem látszik jele a dolognak. A nyelvi hiányosságok komolyabb problémát nem okoztak, Áron gyorsan tanul, már a második nap levette, hogy itt a gyerekek nem fogják megérteni, ha "nem"-mel tiltakozik, így inkább bevetette a "nej"-t. A gondozónők pedig ma megtanulták, mit jelent a kisteherautó.

A hét második felében már ebédelni is benn marad, jövő héten pedig az alvást is megpróbálják a gondozónők. Erre a részre nagyon kíváncsi vagyok, kiskomám ugyanis még mindig cicista, bár mostanában már van előremozdulás, ugyanis egy ideje viszonylag gyakran került ébren az ágyába és működik a dolog, elalszik, ha nem is mindig azonnal és könnyen. A dagisban viszont elég korán van a csendes pihenő, nem tudom, lesz-e eléggé fáradt, hogy elaludjon. Majd meglátjuk. A gondozónők amúgy semmit, de semmit nem erőltetnek, ha fél évig tart az altatás megoldása, akkor addig fog tartani.